Élelmiszer-infláció meredeken esik, de az európai bolti árak közel harmadával magasabbak a járvány előttinél; tartós, szerkezeti okok állnak mögötte.
Az infláció visszaesett, az Európai Központi Bank (nagyjából) elégedett, és az iráni háború másodlagos hatásait egyelőre többnyire sikerül kordában tartani. Akkor miért érződik még mindig kisebbfajta pénzügyi önsanyargatásnak egy bevásárlás a szupermarketben?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Röviden: az alacsonyabb infláció nem jelenti automatikusan az élelmiszerárak csökkenését. Az alacsony infláció csak azt jelzi, hogy az árak lassabban emelkednek, mint korábban, miközben az elmúlt évtizedek legdurvább élelmiszerár-sokkjának hatása már beépült a rendszerbe – és ettől jó darabig nem is szabadulunk.
1. Az árak nem estek vissza, csak lelassult az emelkedés
Íme, miben trükkösek az inflációs statisztikák. Amikor elemzők azt mondják, hogy az élelmiszer-infláció „2,8%-ra esett”, valójában azt értik alatta, hogy az élelmiszerek lassabban drágulnak – nem azt, hogy olcsóbbak lesznek. Az infláció csökkenésekor az árak nem fordulnak vissza, csak nem kapaszkodnak tovább olyan tempóban. A hegy akkor is ott marad, ha a mászás lelassul.
Az EU-ban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok drágultak a legnagyobb mértékben az összes fogyasztási kategória közül: 2016 és 2025 között 33,2%-kal emelkedtek az áraik az Eurostat harmonizált inflációs adatai szerint – jobban, mint az energia, a szolgáltatások vagy a fogyasztói kosár bármely más tétele.
Világszinten az OECD adatai szerint 2025 közepére az élelmiszerárak szintje csaknem 46%-kal volt magasabb, mint 2019 decemberében. Ekkora növekedés most alig hat év alatt gyűlt össze, míg a világjárvány előtt hasonló mértékű ugráshoz tizenhat év kellett.
A lélektan is számít. Az Európai Központi Bank (EKB) fogyasztói várakozásokról szóló felmérése szerint az emberek inflációról alkotott összképét aránytalanul nagy mértékben befolyásolják az élelmiszerárak – éppen azért, mert élelmiszert gyakran vásárolnak, a költségvetésük jelentős részét viszi el, és csak korlátozottan tudnak más termékekre áttérni helyette.
Az euróövezeti fogyasztók közül minden harmadik már attól tart, hogy nem fogja tudni megfizetni azt az élelmiszert, amit szeretne – közölte az EKB.
2. A bérek emelkednek, és ezt is a vásárló fizeti meg
Miután az energia- és ellátási láncköltségek nagyjából stabilizálódtak, egy újabb nyomás jelent meg: a munkaerő. Az élelmiszer-ellátási lánc minden szereplője – a mezőgazdasági munkások, a gyári dolgozók, a logisztikai cégek alkalmazottai és a pénztárosok – béremelést kaptak.
Összességében ez kedvező fejlemény. A bökkenő az, hogy mindez pénzbe kerül, és ez a többlet végül ott jelenik meg a blokkodon.
Az EKB euróövezeti élelmiszerár-hajtóerőkről szóló kutatása szerint ennek jelentős a súlya: a mezőgazdasági ágazatokban a bérek 2022-ben éves szinten 6,2%-kal, 2023-ban pedig ismét 5% felett nőttek.
A szállításban és raktározásban – ami kulcsfontosságú, hogy az áru eljusson a boltok polcaira – a bérek 2022-ben 4,3%-kal, 2023 első három negyedévében pedig 6,3%-kal emelkedtek. Az ING Research szerint a munkaerőköltség jellemzően a teljes élelmiszeripari költségek 10–15%-át teszi ki.
2025-ben Európa-szerte átlagosan 5,1%-kal nőttek a munkaerőköltségek, vagyis még mindig gyorsabban emelkedtek, mint az élelmiszerárak – derül ki a McKinsey State of Grocery Europe 2026 című jelentéséből.
Németországban a bérek 4,0%-kal emelkedtek, miközben az élelmiszer-infláció mindössze 2,2% volt, vagyis a kiskereskedők a különbség egy részét lenyelték – de csak egy részét.
Az EKB saját bérkövető mutatója szerint a megállapodásos bérek növekedése várhatóan 2026-ig nagyjából 2,6% körül stabilizálódik, vagyis ez a strukturális nyomás nem tűnik el, legfeljebb a szélein enyhül valamelyest.
3. Újra emelkednek az alapanyagárak, a bolti árak pedig csak késve követik
Épp amikor kezdtek enyhülni az árupiaci feszültségek, újabb sokkok érték a piacot. Az Eurostat mezőgazdasági árainak 2025 első negyedévére vonatkozó adatai szerint a tej 12,6, a tojás 10,7, a gabonafélék pedig 9,6%-kal drágultak egy év alatt.
Ezek úgynevezett upstream, vagyis előállítási inputok, amelyeknek hónapokba telik, mire megjelennek a szupermarketek polcain. Közben az Eurostat által követett 64 élelmiszertermék közül 2025-ben mindössze nyolcnál nem emelkedett az ár. A csokoládé 17,8%-kal, a fagyasztott gyümölcs 13%-kal, a marha- és borjúhús pedig 10%-kal lett drágább.
A tojás ára öt uniós országban ugrott 20%-kal vagy még többel, Csehországban például 29, Szlovákiában 27%-kal.
A kínálati lánc még korábbi szakaszában ismét gyülekeznek a felhők. A Világbank 2026 áprilisi Food Security Update jelentése csaknem 46%-os havi drágulást jelzett a karbamidnál, amely kulcsfontosságú műtrágya, és amelynek ára a közel-keleti konfliktus okozta energiapiaci zavarok miatt ugrott meg.
Az EKB kifejezetten kiemelte, hogy a nemzetközi élelmiszer-alapanyagárak korábbi emelkedésének késleltetett hatásai miatt az élelmiszer-infláció 2027-ig magasan marad, és az intézmény előrejelzései szerint addig „valamivel 2% feletti” ráták várhatók.
Gyakran időbeli eltolódás van aközött, amikor a gazdálkodók költségei megugranak, és aközött, amikor ez megjelenik a bolti árakban. A tavaszi termelői ársokkokból rendszerint őszre lesznek fogyasztói áremelkedések.
4. A szupermarketek nem extraprofitot termelnek, de nem is nyelik le a költségeket
Érthető és politikailag is hálás dolog a vállalati kapzsiságot okolni. A tényeknek azonban ez nem mindig felel meg.
Egy, 2025 januárjában megjelent, lektorált tanulmány közel 89 ezer európai élelmiszer- és italgyártó cég 2013–2022 közötti adatait elemezte, és arra jutott, hogy az árszorzók – vagyis az árrés a határköltség felett – valójában csökkentek ebben az időszakban.
Közben a McKinsey 2026-os európai élelmiszer-kiskereskedelmi jelentése szerint az ágazat átlagos üzemi eredményhányada (EBIT-marzs) mindössze 2,8% volt, amit a cég „szünetnek, nem pedig valódi felépülésnek” nevez, hosszú éveken át tartó lefaragás után. Az S&P Global elemzése szintén arra jutott, hogy a minősített európai kiskereskedők több mint fele 2025-re sem tudja visszaépíteni a járvány előtti marzsait.
Ez nem egy úszó extraprofitot termelő ágazat, hanem olyan iparág, ahol alig van tartalék. Amikor a költségek – legyen szó bérekről, energiáról, csomagolási előírásokról vagy mezőgazdasági inputokról – emelkednek, szinte sehol sincs hely, ahol ezt fel lehetne szívni a magasabb árakon kívül. A kérdés valójában sosem az, hogy áthárítják-e a költségeket, hanem az, milyen gyorsan.
5. Az uniós átlag elrejti a kelet-európai valóságot
Egy nagyjából 2,8%-os, egész Európára számolt élelmiszer-infláció 2025-ben kezelhetőnek tűnik – legalábbis, ha valaki Párizsban vagy Rómában él. Sokkal komorabb a kép, ha valaki Bukarestben vagy Tallinnban lakik.
Franciaországban 2025-ben mindössze 0,7% volt az élelmiszer-infláció, Romániában viszont 6,7%. Az éves inflációs adat azonban csak a változás ütemét mutatja. Az Eurostat HICP élelmiszerindexe – amely 2015 óta követi az árszint alakulását – árnyaltabban mutatja, hol tartanak valójában az árak.
Magyarország értéke 204,56, ami azt jelenti, hogy az élelmiszerárak több mint a duplájára nőttek 2015 óta. Észtország mutatója 180, Litvániáé 177, Lengyelországé 174. Franciaország ezzel szemben 135-ön áll.
Különösen azért fájdalmas mindez, mert Kelet-Európában jóval nagyobb szeletet hasít ki a családi költségvetésből az élelmiszerre költött pénz, mint Nyugaton.
Romániában a háztartások jövedelmük nagyjából 25%-át költik élelmiszerre és alkoholmentes italokra az Eurostat nemzeti számlái szerint. Bulgáriában ez az arány körülbelül 21, Lettországban 20%.
Ehhez képest Németországban 11,5, Luxemburgban 9,3, Hollandiában pedig 11,7%-ról van szó.
Egy olyan ország, ahol az élelmiszer 2,5-szer annyiba kerül, mint 2015-ben, és ahol a háztartási jövedelem negyedét élelmiszerre költik, egészen más valóságot él meg, mint Franciaország – még akkor is, ha mindkettő az euróövezet része, ahol az EKB célja, hogy az infláció nagyjából 2% körül maradjon.