Európában évente átlagosan két számjegyű a munkaszüneti napok száma, de a dán példa mutatja: minden szabadnapnak ára van.
Minden tavasszal Európa gyakorlatilag leáll az egymást érő munkaszüneti napok miatt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Húsvéthétfő, a munka ünnepe, áldozócsütörtök és pünkösdhétfő: március és május között egymást érik a munkaszüneti napok.
De a közgazdászok, és talán egy-egy takarékoskodó munkaadó, már régóta feltesznek egy kellemetlen kérdést: mennyibe kerül valójában, ha a dolgozók fizetett szabadnapot kapnak?
Dánia 2024-ben nyers választ adott. A kormány megszüntette a Nagy Imádság Napját, a dánul Store Bededagként ismert, csaknem 340 éves, a húsvét utáni negyedik pénteken tartott evangélikus ünnepet, nem teológiai okokból, hanem azért, hogy legyen pénz fegyverre.
A koppenhágai kormány becslése szerint az ünnepnap eltörlése évente mintegy 3 milliárd dán koronával (400 millió euróval) növeli az adóbevételeket. Erre a pénzre a kabinet szerint azért van szükség, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 2 százalékát kitűző NATO-cél felé tolja.
A döntést a parlament 2023 februárjában fogadta el, és a következő évben lépett hatályba. Az első, már eltörölt ünnepnapon utcai tiltakozásokat és nem hivatalos betegszabadságok hullámát váltotta ki.
Mindmáig ez a legnyíltabb friss példa arra, hogy egy kormány konkrét árat szab egy szabadnapnak.
Nem Dánia az egyetlen ország, amely ezt megtette.
Portugália 2012-ben négy munkaszüneti napot törölt el, két állami ünnepet, a Köztársaság napját és a Függetlenség helyreállításának napját, valamint két egyházi ünnepet, az Úrnapját és Mindenszentek napját. Mindez a válság utáni megszorító program része volt, a négy ünnepnapot azonban 2016-ban, a legkeményebb költségvetési kiigazítás után visszaállították.
A portugál példát vizsgáló közgazdászok nehezen tudták pontosan elkülöníteni a hatásokat, mivel a változtatásokat szorosan beágyazták egy szélesebb reformcsomagba. A politikai logika azonban ugyanaz volt, mint Dániában: szűkös költségvetési környezetben a munkaszüneti nap olyan tehernek tűnik, amelyet a kormányok egyre kevésbé vállalnak szívesen.
Mit mond a kutatás
A legátfogóbb, országok közötti bizonyíték Lucas Rosso és Rodrigo Wagner közgazdászok munkája, akiknek munkadokumentumát a Nemzetközi Valutaalap is idézte a dán ünnepnap eltörléséről szóló 2023-as elemzésében. Tanulmányuk egy természetes kísérletre épített, mintegy 200 ország adatait vizsgálva 2000 és 2019 között.
Ha egy munkaszüneti nap hétvégére esik, és nem jelölnek ki helyette másik pihenőnapot, az adott ország csendben nyer egy plusz munkanapot abban az évben. Ez kvázi véletlenszerű eltérést hoz létre, amelyet a szerzők felhasználtak az ok-okozati hatás kiszűrésére.
Arra jutottak, hogy a GDP munkanapok szerinti rugalmassága nagyjából 0,2. Ez azt jelenti, hogy minden egyes plusz munkaszüneti nap körülbelül az éves kibocsátás 0,08 százalékáról való lemondást jelent. Ez nagyjából fele annak, amit egy egyszerű munkaóraszámítás sugallna, mivel a vendéglátásban és a turizmusban a többletfogyasztás részben betölti a keletkező űrt.
A hatás az ipari termelésben a legerősebb, míg az olyan ágazatokban, mint a bányászat vagy a mezőgazdaság, amelyek amúgy is folyamatosan működnek, alig mérhető.
A számok gyorsan összeadódnak. Németország GDP-je 2024-ben meghaladta a 4,3 ezermilliárd eurót, így minden kieső munkanap elvben nagyjából 3,4 milliárd eurónyi termelést jelent, mielőtt bármilyen ellensúlyozó hatással számolnánk.
A kisebb gazdaságok abszolút értékben kevesebbet veszítenek, de az arányos teher ugyanakkora, ráadásul gyakran több ünnepnapjuk van.
Az ünnepnapok közti európai szakadék
Az uniós tagállamok közötti különbségek látványosak.
Az Európai Munkaügyi Hatóság által működtetett EURES, az európai foglalkoztatási portál adatai szerint Litvániában és Cipruson idén 15 munkaszüneti nap van.
A skála másik végén Németország kilenc országos ünnepnapot tart nyilván, bár az egyes tartományok ehhez hozzáadnak még saját ünnepeket.
Dániában a Store Bededag eltörlése után tíz munkaszüneti nap maradt, vagyis eggyel kevesebb, mint 2024 előtt, és kevesebb, mint az Eurostat által számolt, 11,7 napos európai átlag.
Ez a különbség kézzelfogható költségvetési következményekkel jár.
Lucas Rosso és Rodrigo Wagner keretrendszere alapján egy olyan ország, ahol 15 ünnepnap van kilenc helyett, évente nagyjából a GDP további 0,48 százalékának megfelelő kibocsátásról mond le, még mielőtt bármiféle fogyasztási ellensúlyozó hatást figyelembe vennénk, ha szigorúbban spóroló társához hasonlítjuk.
Litvánia esetében, amelynek gazdasága 2024-ben nagyjából 79 milliárd eurót ért, ez Németországhoz viszonyítva elméletben évi mintegy 360 millió eurónyi kibocsátáskülönbséget jelent.
A termelékenységi ellenérv
A közgazdászok igyekeznek nem tekinteni a szabadnapokat egyszerűen pazarlásnak.
A dán ünnepnap eltörlését vizsgáló IMF-tanulmány megjegyzi, hogy a ledolgozott órák és a kibocsátás viszonya nem lineáris: minél tovább dolgoznak az emberek, annál kevésbé hatékony a plusz munkaóra, míg egy kipihent munkaerő magasabb óránkénti teljesítményt tud tartani a munkahét során.
Rosso és Wagner tanulmánya azt is kimutatta, hogy azokban az években, amikor több az eseti munkaszüneti nap, kevesebb a munkahelyi baleset, és mérhetően nő a rövid távon jelentett elégedettség. Ezek a tényezők nem jelennek meg a GDP-ben, de bármilyen átfogó jóléti számításnál számítanak.
Egyetlen európai kormány sem fontolgatja komolyan a munkaszüneti napok teljes eltörlését.