Úgy tűnhet, hogy a tömegtermelés és a fejlett technológia korában a kézművesek munkája kudarcra van ítélve. Mi sem áll távolabb az igazságtól. A hagyományos vállalkozók a közösségi médiában megtalálták a helyüket.
Az olyan közösségi platformok, mint a TikTok a legfiatalabb generációt célozzák és a modern digitális szórakozást testesítik meg. Kiderült azonban, hogy tökélesetesen alkalmasak az évszázadok óta létező mesterségek, mint például a kézművesség népszerűsítésére.
"A hagyományos tartalmak nagyon népszerűek, mert ez olyasmi, amivel nem találkozunk naponta. A kézművességet megfűszerezi az a kis titokzatosság, ami a kézműves műhelyében történik" - mondja Łukasz Gabler, a TikTok közép-kelet-európai közpolitikai és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője.
Szerinte a kézművesek által készített videók nagyon vonzóak a TikTok nézői számára.
"A kreatív, alkotó folyamat megmutatása. Gyakran az anyaggal történő munka ragadja meg a platform felhasználóinak figyelmét, az, ha valaki beavat műhelye rejtelmeibe, megmutatja a kulisszatitkokat. Ez egyben a felhasználó kötődését is erősíti az adott témához, és ezzel együtt az adott vállalkozóhoz" - tette hozzá - Gabler.
A szakértő rámutat, hogy a kézművesek nemcsak szórakoztatásra, hanem többféle üzleti célra is használják a digitális közösségi médiát.
"Főként arra használják, hogy meséljenek magukról, a mesterségükről, a cégükről, valamint hogy népszerűsítsék termékeiket és szolgáltatásaikat. Másrészt arra is, hogy ezen keresztül ismereteket nyújtsanak a vásárlói véleményekről és elvárásokról a termékkel, a szolgáltatással kapcsolatban. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy Lengyelország határain túlra tekintsünk, és lássuk, mit vár el a külföldi vásárló. Ez pedig lehetőséget teremt a kisvállalkozások számára, hogy termékeikkel kilépjenek a globális piacra" - mondja Łukasz Gabler.
Az angol craft, azaz kézművesség hashtag alatt több mint 900 millió videót tettek közzé a TikTok-on, ami bizonyítja a mesterség globális jelenlétét a platformon.
A szakértővel készült interjú a 34. Gazdasági Fórumon készült, amelynek az Euronews a média védnöke.