A brexit „megrázkódtatást okozna” a világgazdaságnak

A brexit „megrázkódtatást okozna” a világgazdaságnak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az ECB, az IMF és a Fed is felkészült a brit referendum lehetséges következményeire.

HIRDETÉS

Az uniós tagságról döntő brit népszavazás volt a téma az Európai Parlamentben is.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke azt mondta a gazdasági és monetáris bizottság meghallgatásán, hogy a referendum komoly kockázatokat rejt.

Noha az eurozóna gazdasága az év elején új lendületet kapott, továbbra is sok a bizonytalanság – jelentette ki.

– Az Európai Központi Bank felkészült minden eshetőségre a brit népszavazás utáni helyzetben – mondta az elnök. Hozzátette, részletekbe menően egyeztettek számos ország jegybankjával világszerte, illetve a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is. Ugyanakkor nem készítettek terveket, és nem vállaltak semmiféle kötelezettséget – hangsúlyozta Mario Draghi.

Washingtonban, az Egyesült Államok szenátusában Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke arra intett, hogy a befektetők hangulata hirtelen megváltozhat.

– A bizonytalansági tényezők egyike éppen a brit népszavazás – jelentette ki. Szavai szerint ha az Egyesült Királyság arra voksol, hogy kilép az Európai Unióból, az nagy megrázkódtatást okozna a világgazdaságnak. Ezért a Fed fokozott figyelemmel kíséri a fejleményeket, illetve azok hatását az amerikai gazdaságra, a munkaerőpiacra és az inflációra.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartanak népszavazást arról, hogy a szigetország tagja maradjon-e az Európai Uniónak. Szoros eredmény várható.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál