A globális turizmus nő, a Közel-Keletet viszont inkább elkerülik

A globális turizmus nő, a Közel-Keletet viszont inkább elkerülik
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az Arab Utazáskiállítás résztvevői a közel-keleti országokba csábítanák a turistákat, Szaúd-Arábia milliárdos fejlesztéseket ígér.

HIRDETÉS

A környezetbarát, felelős turizmusról szólt az idei Arab Utazáskiállítás, amit Dubajban rendeztek. 86 ország több mint 420 kiállítója mutatta be kínálatát, köztük Szaúd-Arábia is. Az olajár esésével az ország új bevételforrások után kutat, ennek jegyében fellendítené az idegenforgalmát, persze az iszlám szabályait betartva.

2014-ben 18 millió turista látogatott Szaúd-Arábiába, ám többségük Mekkába vagy Medinába tartó zarándok volt.

A New Vision 2030 program keretében 8 milliárd dollárról 2020-ra 46 milliárd dollárra növelnék a turizmusra szánt kiadásokat. Infrastrukturális fejlesztéseket és tengerparti üdülőparadicsomok kialakítását tervezik az iszlám szabályain belül mozogva. Ezen felül múzeumok építését, ahol szintén az ország iszlám hagyományai és kincsei kerülnének bemutatásra.

Szaúd-Arábia GDP-jének jelenleg 2,5 százalékát adja az idegenforgalom.

Szultán bin Szalman, a turizmusért felelős herceg bejelentette, már kérték a kormányt, hogy újra indítsa el a Fedezze fel Szaúd-Arábiát programot, aminek keretében sikeres utakat szerveztek.

- Szaúd-Arábia sokakat meglep, akik a híradásokból főleg negatívumokat hallanak. Az ország a közel-keleti viharok közepén amolyan békés szigetet képez, mint a hurrikán szemében a szélcsend, amit mindig figyelnek – tette hozzá a herceg.

A térség egykor legfelkapottabb vidéke, Egyiptom a belső politikai problémái mellett a terrorizmussal is küzd. Az idei első negyedévben 66 százalékkal csökkent a turizmusból származó bevétele. Egy éve még 2,2 millió turista utazott az országba ezen időszakban, idén már csak 1,2 millió.

- Fokoztuk és megszigorítottuk a biztonsági intézkedéseket a reptereken, minden nemzetközi elvárásnak megfelelünk, persze a folyamat még tart. Egyiptom is harcol a terrorizmussal és Egyiptom is támogatja a globális turizmus fellendítését – mondta a turisztikai miniszter.

A térségben uralkodó bizonytalanság a békés Jordániára is negatívan hat, az európai turisták száma 20 százalékkal 510 ezerre csökkent tavaly. Az arab országokból érkezők száma 2,9 millióról 2,5 millióra esett vissza.

- A Közel-Kelet 22 országból áll, és mindegyik más és más. Igaz, hogy néhány országban problémák vannak, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikben, nem lehet egy kalap alá venni mind a 22 államot – mondta Jordánia turisztikai minisztere.

A globális turizmus közben folyamatosan növekszik. 2015-ben 4,4 százalékkal, vagyis 50 millióval többen utaztak külföldre, mint egy évvel korábban az ENSZ Turisztikai Világszervezete szerint.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál