Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

40 éves az Apple

40 éves az Apple
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az amerikai technológiai óriást 1976-ban alapította két barát, Steve Jobs és Steve Wozniak. Mára az Apple a világ egyik legértékesebb vállalatává vált, a piaci kapitalizációja eléri a 700 milliárd dollárt. Habár elemzők szerint az utóbbi időben a hanyatlás jeleit mutatja.

A cég felhasználóbarát és dizájnos termékeivel vált ismertté.

Az IHS Global elemzője, Jan Randolph arról beszélt, hogy az Apple egy igazi 21. századi vállalat, nem csak a méretét tekintve, hanem inkább az innováció tekintetében. Szerinte az Apple nagysága abban rejlik, hogy felismerték, a felhasználói élmény több a technikai paraméterek összegénél.

A két alapító április elsején adta el első számítógépét, ezért ünneplik ezen a napon a cég születésnapját.

A Steve Woznaik fejlesztette Apple I-et 1976 júliusában kezdték árusítani, majd magát az Apple-t, mint számítógépeket gyártó vállalatot 1977-ben jegyezték be.

Az iPod digitális zenelejátszót 2001-ben dobták piacra, és hatalmas siker lett, több mint százmilliót adtak el hat év alatt.

Az iPhone-ok árusítása 2007-ben kezdődött, ma ez adja a vállalat bevételének felét.

Az Apple több mint 460 üzletet nyitott világszerte.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet