Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Görögországban terjeszkedik a Ryanair

Görögországban terjeszkedik a Ryanair
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Több turistát ígért Athénnak a Ryanair, cserébe az illetékek csökkentését kérte.

Európa legnagyobb fapados légitársasága arra alapozta döntését, hogy Görögország egyre népszerűbb az európai turisták körében, ezért növeli a szigetek és Athén közötti járatait is. Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatóje ugyanakkor kritizálta az idegenforgalmi adó mértékét.

- A Ryanair Athénban és több görög szigeten is jelentős beruházásokat hajtott végre. Egyre erősebbek leszünk a görög piacon, mert egyre többen utaznak ide. Bízunk az országban, habár nem értünk egyet minden gazdaságpolitikai döntéssel. Főleg az idegenforgalmat terhelő magas adókat ellenezzük, mert ez káros a turizmusnak, a munkahelyteremtésnek, mikor egyébként is nagyon magas a munkanélküliség – nyilatkozta a Ryanair vezérigazgatója.

A cég decemberben felvázolta növekedési terveit a görög kormánynak, több látogatót ígért, cserébe az illetékek csökkentését kérte, ám egyelőre nem kapott választ. Athén a világ 5 legdrágább reptere közé tartozik.

- A piac töredezik. A hosszú távú járatokkal főleg az olyan nagyvárosokba utaznak, mint Párizs, London vagy Frankfurt. Rövid távon, például Görögországon vagy Európán belül viszont egyre többen fognak a Ryanairrel utazni a következő öt-tíz évben – vélekedett Michael O’Leary.

A Ryanair ugyanakkor aggódik a 14 kisebb görög repülőtér privatizációja miatt. Ha a vevő német Fraport megemeli a reptéri illetéket, a Ryanair más célállomások után nézhet.

Február elején a Ryanair Olaszországban jelentette be járatai ritkítását és egyes útvonalak megszüntetését a magas reptéri illetékek miatt. A reptéri illetéket 40 százalékkal emelték.

Az ír diszkont légitársaság októbertől 16 útvonalon csökkenti vagy szünteti meg járatait, ez körülbelül 600 munkahelyet érint.

David O’Brien, a Ryanair kereskedelmi igazgatója akkor arra figyelmeztette a kormányt, hogy a költségek növekedése arra ösztönzi majd a légitársaságokat, hogy inkább portugál, spanyol és görög úti célok felé forduljanak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet