Az olajkitermelés növelésére készül Irán

Az olajkitermelés növelésére készül Irán
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ha felfüggesztik az Iránt sújtó szankciókat, azonnal 500 ezer hordóval növeli a kitermelést.

HIRDETÉS

Az OPEC tagországainak csökkentenie kell az olajkitermelést, hogy a nyersolaj hordónkénti ára visszakússzon 70-80 dollár közé – közölte Irán olajügyi minisztere, habár erre nem sok esélyt lát a csoport decemberi találkozóján. Közben a perzsa állam arra készül, hogy a nemzetközi szankciók feloldásával visszaállítja olajkitermelését a szankciók előtti mértékre. A miniszter úgy nyilatkozott, hogy napi 500 ezer hordóval azonnal növeli tudják a kitermelést. A napi 3,4 millió hordó eléréséhez további egy évre lehet szükségük, noha elemzők szerint ez a terv meglehetősen ambiciózus.

A miniszter szerint Irán legfőbb vásárlói készen állnak, hogy újból nagyobb mennyiségű nyersolajat importáljanak. Teherán célja, hogy öt éven belül napi 5,7 millió hordóra növelje az olajkitermelését és ezzel visszanyerje korábbi szerepét az OPEC-en belül, vagyis előlépjen Szaúd-Arábia után a második legnagyobb olajexportőrré.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál