EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Vásárlási-láz követte a fekete hétfőt az európai tőzsdéken

Vásárlási-láz követte a fekete hétfőt az európai tőzsdéken
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Emelkedéssel reagáltak a vezető nyugat-európai tőzsdék a kínai jegybank újabb, november óta már ötödik kamatvágására. A kínai népi bank ezúttal 25

HIRDETÉS

Emelkedéssel reagáltak a vezető nyugat-európai tőzsdék a kínai jegybank újabb, november óta már ötödik kamatvágására. A kínai népi bank ezúttal 25 bázisponttal 4,6 százalékra csökkentette az irányadó rátát. A bankok tartalék rátáját is visszavette fél százalékkal.

A vezető európai tőzsdéken a befektetők vásárlással reagáltak. A frankfurti DAX visszakerült 10100 pont fölé, Párizs több mint 4, London több mint 3 százalékos pluszban zárt.

Nathalie Perlas, a KBL Richelieu alapkezelője szerint fontos megemlíteni, hogy a piac hatalmasat nőtt az év eleje óta. Vagyis ez egy kombinációja a bika-piacnak és a láthatóság hiányának, ami igazolja, hogy a befektetők miért adták a részvényeket hétfőn. Tehát azért mert nem akarták magukat kitenni a jövőbe látás hiánya okozta kockázatoknak.

A jó nemzetközi hangulat átragadt Budapestre is, a Bux értéke 2,9 százalékot emelkedett. A forint viszont gyengült az euróval szemben, a tőzsdezárás idejére megközelítette a 315-ös szintet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Talpraáll a kínai pánikból a világgazdaság

A zöld átállásról a Brüsszeli Gazdasági Fórumon: "Nem tudjuk többé becsapni az embereket"

A Bizottság az olajár-emelkedés ellenére is csökkenő inflációt jósol