Az európai úton tartaná Görögországot a bukott kormányfő

Az európai úton tartaná Görögországot a bukott kormányfő
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A válság után Görögországban bevezetett megszorítások miatt leváltott kormánypárt, az Új Demokrácia vezetése tudomásul vette az előrehozott

HIRDETÉS

A válság után Görögországban bevezetett megszorítások miatt leváltott kormánypárt, az Új Demokrácia vezetése tudomásul vette az előrehozott választások eredményét. Antonisz Szamarasz pártelnök az új kormány felelősségét hangsúlyozta beszédében.

- Az Európai Unió és az eurozóna tagjaként adom át az Görögországot. Az egész nemzet nevében remélem, hogy ezt a következő kormány is tiszteletben tartja – mondta a választási eredmények ismeretében Antonisz Szamarasz, az Új Demokrácia elnöke.

A jelenleg még kormányzó, de a választásokon második helyre szorult párt vezetője azt mondta: tiszta a lelkiismerete.

- Az Új Demokrácia elnöke, Antonisz Szamarasz tudomásul vette a választás eredményét, és hangsúlyozta, hogy pártja továbbra is Görögország európaiságának garanciája – foglalta össze Akisz Tacisz, az Euronews tudósítója.

A volt kormánypárt jelöltjei és támogatói is elfogadták az eredményt. Ők a sikereiket és az új kormány felelősségét hangsúlyozták.

- Nem hagytuk sérülni az országot, könnyítettünk a ránk nehezedő nyomáson és a terheken. Most másoké ez a felelősség – mondta az Új Demokrácia egyik jelöltje.

- Számítottunk arra, hogy az Új Demokrácia ilyen eredményt ér el. Most bizonyíthat a Sziriza, amely annyi mindent mondott és ígért – mondta egy választó.

A támogatók és a párt jelöltjei szerint az eredmény, az elvesztett kormányzási lehetőség ellenére azt mutatja, hogy az Új Demokrácia stabilan áll, választóinak csak kis százalékát vesztette el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál