Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Baku az Európai Játékokra készül

Baku az Európai Játékokra készül
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Kevesebb mint 600 nap múlva Azerbajdzsán fővárosa, Baku ad otthont az első Európai Játékoknak. A történelmi sportrendezvényen az Európai Olimpiai Bizottsághoz tartozó 49 ország sportolói vesznek részt.

Az előkészületekről a kaukázusi ország first lady-je, az Azerbajdzsáni Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottságának tagja, Mehriban Alijeva számolt be az Európai Olimpiai Bizottság Koordinációs Bizottsága képviselőinek, akiket a napokban láttak vendégül.

A first lady kiemelte, hogy a kormány és az egész ország lakossága támogatja a játékok megrendezését.

Baku a létesítmények terén sem áll rosszul. A röplabda mérkőzéseknek például a Kristályterem – vagy inkább csarnok – ad majd otthont, amelyben tavaly az Intervíziós Dalfesztivál döntőjét is rendezték.

A Kristályteremben tett látogatásuk során a Koordinációs Bizottság képviselőit részletesen tájékoztatták a létesítmény befogadóképességéről, megközelíthetőségéről, illetve az infrastruktúra általános állapotáról is.

Baku egyik legnagyobb büszkeségét, az ultramodern Kristálytermet 2011 augusztusa és 2012 áprilisa, tehát mindössze fél év alatt építették fel. A csarnok 25 ezer néző befogadására alkalmas.

A Kristályteremről elragadtatottan szólt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének tagja, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, Patrick Hickey.

- Le vagyok nyűgözve a Kristályteremtől, bár megismertem már a létesítményt az Euróvíziós Dalfesztivál kapcsán. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű helyszín lesz a sportolók és a nézők számára is – mondta Hickey.

Azerbajdzsán ifjúsági és sportminisztere a játékok rendezésének tágabb összefüggéseit tárta fel.

- Természetesen, egy fiatal országnak – mint amilyenek mi vagyunk, hisz csak 21 éve vagyunk függetlenek – rendkívül fontos, hogy megmutassa, ott van a világ térképén, része Európának.
Örömmel látjuk hát vendégül Európát most, hogy országunk életében minden területen rengeteg a változás szervezeti, illetve kormányzati szinten.
Fejlesztettük a tömegközlekedési rendszert, és úgy gondolom, hogy az Európai Játékok megrendezése rengeteg ember számára nagyon hasznos tapasztalat lesz, amit majd a jövőben is hasznosítani lehet – mondta az ifjúsági és sportminiszter, Azad Rahimov.

Az Európai Játékokra közel hatezer sportolót várnak. Őket Baku történelmi városrészében szállásolják majd el.

- A legfontosabb, hogy teljes kényelmet biztosítsunk a sportolóknak, a mi szállásaink pedig minden igényt kielégítenek – vélekedk Erjin Nasirli projektvezető.

Baku arra vár, hogy Európa felfedezze. Az Európai Játékok rendezői biztosak benne, hogy ez legkésőbb két év múlva megtörténik.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

WTM London 2025: globális utazási trendek a lassú turizmustól és kultúrától a fenntarthatóságig

Üzbegisztán oktatási központot nyit gyerekeknek az Iszlám Civilizáció Központjában

Üzbegisztán oktatási és MI-kezdeményezéseket mutatott be az UNESCO szamarkandi konferenciáján