„Csak hideg és néma”: Ragnar Jónasson és Yrsa Sigurðardóttir az izlandi noir térnyeréséről

A mindent átható bizonytalanság és szorongás korában az emberek továbbra is a bűnügyi irodalom sötét, nyers világában keresnek vigaszt.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A bűnügyi irodalom Európa-szerte az egyik legkelendőbb irodalmi műfaj, különösen népszerű az Egyesült Királyságban és az északi országokban. A Storytel Group (forrás: angol) friss felmérése szerint Svédországban, Norvégiában, Finnországban és Lengyelországban a krimik és a thrillerek számítanak a legnépszerűbb hangoskönyv-műfajnak.

Ezen kevesen lepődnek meg, hiszen a Nordic Noir a műfaj egyik alappillére: atmoszférikus komorságáról, összetett szereplőiről és lassan építkező nyomozástörténeteiről ismert – közülük sokból sikeres televíziós sorozat is készült. Ennek az ernyőfogalomnak a része az Icelandic Noir, a történetek egy olyan alcsoportja, amelyek pszichológiai feszültségét az ország egyedülálló, elszigetelt földrajzi helyzete adja.

Ragnar Jónassont és Yrsa Sigurðardóttirt gyakran nevezik a műfaj királyának és királynőjének – annak a műfajnak, amely elképesztő jelenséggé vált a világ egyik legbiztonságosabb országa lakói körében.

Jónasson, aki pályáját a legendás brit krimiíró, Agatha Christie regényeinek fordítójaként kezdte, nyolc önálló kötetet és két rendkívül népszerű sorozatot írt: a Dark Icelandet és a Hulda-sorozatot. Utóbbit később A sötétség címmel televíziós sorozattá dolgozták át, Lena Olin főszereplésével, Lasse Hallström rendezésében.

Sigurðardóttir, aki civil mérnökként dolgozik, és gyermekkönyvekkel kezdte írói pályáját, öt önálló krimit és három nagy sorozatot jegyez, köztük a Black Ice-t, a Þóra Guðmundsdóttir- és a Freyja és Huldar-sorozatot. Két könyvéből mozifilm készült: Ég man þig (2017) és Kuldi (2023).

Mindkettőjük könyvei milliós példányszámban keltek el világszerte, számos díjat nyertek, és 2013-ban közösen alapították a rangos Iceland Noir fesztivált (Quentin Bates szerzővel együtt).

Az idei, novemberi fesztiválon további részleteket árulnak el közös könyvükről, amelyen jelenleg dolgoznak (erről alább olvashat többet).

A londoni Taste of Iceland Fesztiválon nemrégiben tartott szereplésük alkalmával az Euronews Culture beszélgetett Jónassonnal és Sigurðardóttirral az Icelandic Noir sajátosságairól, készülő projektjeikről – és arról, hogy a krimikben miért érdemes mindig a „jókat” megölni.

Ha néhány szóban szereplőként kellene leírni Izlandot, milyen lenne?

Yrsa Sigurðardóttir (YS): Egyszerűen hideg és néma.

Ragnar Jónasson (RJ): Olyan, mint egy tigris. Gyönyörű, erős, de zord és kegyetlen is tud lenni.

Mi különbözteti meg az Icelandic Noirt a tágabb értelemben vett Nordic Noirtól?

RJ: Van ez a szigeti mentalitásunk, és egész évben elég szörnyű az időjárás, ami szerintem valamivel sötétebbé teszi a történeteinket, és jobban kapcsolja őket a természethez, az elemekhez. Nagy szigetünk van kis népességgel, ezért az egésznek más a hangvétele. Nincs nagy metropoliszunk.

YS: Ahogy Ragnar is említette, kicsi a lakosság, ezért az emberek közötti kapcsolatok fokának száma alacsony, ami azt jelenti, hogy a történetek gyakran sokkal inkább személyes viszonyokra épülnek, nem pedig például szervezett bűnözésre, amelyből nálunk kevés van. Ahol mindenki ismer mindenkit, ott a jó hírnév nagyon sokat számít, az emberek pedig kétségbeesett lépésekre is hajlandók, hogy megőrizzék a reputációjukat – ez a motívum az izlandi krimikben is nagyon gyakran visszatér.

Annak ellenére, hogy Izland a világ egyik legbiztonságosabb országa, a krimi lett a legnépszerűbb irodalmi műfaj. Ön szerint miért?

YS: Úgy gondolom, az izlandi olvasó valójában semmiben sem különbözik más országok olvasóitól, a krimi pedig világszerte népszerű műfaj. Az olvasónak azt az ígéretet adja, hogy a bűncselekményt megoldják, és igazságot szolgáltatnak – többnyire így van. Ez olyasmi, amire a való életben nem lehet támaszkodni. Ez tehát menekülés a valóság elől. Emellett az írónak és az olvasónak is remek lehetőséget ad a szereplők tesztelésére. Szórakoztató módja annak, hogy az emberekről írjunk. A krimi persze a bűneset körül forog, de leginkább a karakterekről szól.

RJ: Az írás és az irodalom a DNS-ünk része. Ha visszatekintünk a középkori izlandi sagákra, azok némelyike tulajdonképpen szintén thriller. Bosszúról, gyilkosságokról, becsületről, törvényről és jogi csatákról szólnak, és általában arról, hogy az emberek a helyzetükért harcolnak. Ezek izgalmas történetek, sok krimielem van bennük. Tulajdonképpen nagyon régen elkezdtünk krimit írni, és a műfaj ebben a században újra felbukkant, mint az egyik legnépszerűbb történetmesélési forma Izlandon.

Mindketten nagyon különböző háttérrel rendelkeznek – Yrsa civil mérnökként és gyermekkönyvek szerzőjeként, Ragnar jogászként, újságíróként és fordítóként. Mi vonzotta Önöket a krimiíráshoz?

YS: Gyermekkönyvekkel kezdtem, amelyek humorra épültek, de egy idő után fárasztó állandóan viccesnek lenni. Nehéz mindig szórakoztatónak maradni. Ezért szerettem volna érettebb közönségnek írni, és nagyon könnyű volt eldönteni, hogy krimit és horrort fogok írni, mert ezeket a műfajokat szeretem olvasni.

RJ: Tizenévesen Agatha Christie és kortársai aranykorban született történeteivel kezdtem. Beleszerettem ebbe a mesélési módba és az általa kínált rejtvényekbe. Mielőtt jogot tanultam az egyetemen, a főiskolán matematikát hallgattam, és ezekben a régi rejtvényekben van valami, ami a matematikai feladatokra emlékeztet: kihívást jelentenek az olvasónak. Később aztán skandináv noir-irodalmat olvastam, és tulajdonképpen megpróbáltam ezt a két világot egyesíteni abban, ahogyan én írok.

Mindketten hangsúlyozták, milyen fontosak a szereplők a krimikben. Hogyan alkotnak ilyen összetett, mégis lebilincselő karaktereket?

RJ: Amikor krimit olvasok, a cselekmény nagyon fontos, de a szereplők a legfontosabbak, főleg sorozatok esetében. Ha az olvasó kedveli a karaktereket, vissza akar térni, és többet akar tudni róluk, a bűnügyi szál pedig háttérbe szorul. Ez nagyon fontos tanulság minden könyvíró számára: el kell érnie, hogy az olvasó vissza akarjon térni – nem feltétlenül egy sorozathoz, de a könyvhöz. Ha egy önálló kötetről van szó, azt kell elérnie, hogy az olvasó be akarja fejezni a könyvet, mert szereti a szereplőket, vagy éppen nem szereti őket, vagy valamilyen okból magával ragadják. A karaktereknek nem kell szerethetőnek lenniük, csak érdekesnek. Háromdimenziósaknak kell lenniük. Ez jó kiindulópont bármely krimitörténethez: megalkotni a főszereplőket.

YS: Az is fontos, hogy a szereplők hűek maradjanak ahhoz, amilyennek lenniük kell. Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra. Mivel a krimik szereplői többnyire kétségbeejtő helyzetekben vannak, nagyon át kell gondolni, hogyan reagálnának az egyes jelenetekben. Emellett azt tanácsolnám azoknak, akik krimit szeretnének írni, hogy „jó” embereket öljenek meg. Senkit sem érdekelnek a rossz emberek. Jó embereket kell megölni – az sokkal érdekesebb.

Ragnar, 2015-ös Dimma (A sötétség) című regényéből 2024-ben televíziós sorozat készült. Milyen volt a folyamat, amelynek során a szavai képi jelenetekké váltak?

RJ: Valószerűtlen élmény volt látni, ahogy a szereplőim és a jeleneteim életre kelnek, és igyekeztem minél többet a forgatáson lenni, hogy átéljem, tanuljam, lássam, hogyan készül mindez. Izlandon, télen forgattunk, nagyon hidegben, így már maga az átfagyás is emlékezetes volt, miközben fantasztikus, tehetséges embereket néztem, ahogy végzik a munkájukat. A legemlékezetesebb nap egy olyan jelenethez kapcsolódott, amelyben egy férfit elüt egy autó. A forgatáson valóban elgázoltak egy férfit, és háromszor kellett megismételniük a jelenetet, hogy tökéletes legyen. Akkor azt gondoltam magamban, hogy ezt a jelenetet nem lett volna szabad megírnom. Nagyon sajnáltam azt a szegény embert, de kaszkadőr volt, fantasztikusan csinálta, és sértetlen maradt.

Milyen változásokat látott az izlandi irodalmi életben az utóbbi években?

RJ: Az emberek Izlandon továbbra is írnak, ahogy mindig is tették. Az elmúlt 10–20 évben több krimit írnak, mint valaha. Nagy változás az elmúlt bő évtizedben az is, hogy az izlandi szépirodalmat jóval gyakrabban fordítják le, és szélesebb körben adják ki. Ha ma Izlandon ír, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy nagyobb közönséghez szólhat, mint korábban. Ez valószínűleg az egész izlandi kultúrára igaz: jelenleg jelentős az érdeklődés az izlandi zenéhez, filmekhez és könyvekhez kapcsolódóan, ami nagyszerű.

Aggódik amiatt, hogy a mesterséges intelligencia (MI) miként hatol be a művészetek világába, és hogyan befolyásolja azt?

YS: Igen is, meg nem is. Az MI tulajdonképpen újrahasznosítja azt, ami már elkészült, és szerintem egy ideig erősödni fog, majd visszaszorul. Emlékszem, amikor megjelentek az első, MI által készített rajzok, és egyszerűen lenyűgözőek voltak. De amikor már sokat lát az ember belőlük, valahogy lélektelennek tűnnek. Hiányzik belőlük valami, ami nem hiányozna, ha valódi művész készítette volna őket. Ugyanez igaz az MI által írt történetekre is. Úgy gondolom, az emberek felismerik a különbséget a valódi, ember által írt történet és egy olyan szöveg között, amely – ahogy mondtam – csak újrahasznosítja azt, ami már létezik.

RJ: Az izlandi nyelvben a kultúra szó a „menning”, amely az „ember” szóból származik. A definíció szerint tehát a kultúra az emberekből ered, és szilárdan hiszem, hogy a kultúrát mindig emberek fogják létrehozni. Nem gondolom, hogy emiatt különösebben aggódnunk kellene; mindig lesz igény az ember alkotta művészetre.

Közösen dolgoznak egy készülő könyvön, amelynek címét és megjelenési dátumát még nem hozták nyilvánosságra. Hogyan született ez az együttműködés, és milyen volt a közös munka folyamata?

RJ: Régóta ismerjük egymást. Több mint tíz éve megalapítottunk egy könyvfesztivált Reykjavíkban Iceland Noir néven, és azóta is minden évben megrendezzük, mintegy hozzájárulásként Reykjavík kulturális életéhez. Ez idő alatt mindig gondoltunk arra, hogy talán közösen kellene könyvet írnunk, hiszen nagyon jól ismerjük egymást. Végül tavaly megszületett az ötlet egy nagyon izlandi thrillerre, amely egy barlangban és részben az izlandi felföldön játszódik. Ezt a könyvet már megírtuk, és jövőre jelenik meg.

YS: A munka teljesen konfliktusmentes volt, rendkívül könnyen ment. Ragnarral szinte mindenben egyetértünk, nem emlékszem rá, hogy valaha is vitánk lett volna. Meghatároztuk a nagy vonalakat, aztán nekiláttunk a munkának, és igazán szép élmény volt. Mindketten kitaláltuk a saját cselekményszálunkat, majd összefésültük őket. Úgy gondolom, a könyv a munkánk és írói erősségeink legjavát mutatja meg.

Említették az Iceland Noir fesztivált, amelyet közösen alapítottak, és amely ma már Európa egyik legizgalmasabb, legrangosabb krimifesztiválja. Mesélnének róla bővebben?

YS: Négy napos fesztivál [novemberben]. Bár nagyon kicsi és bensőséges, teljes egészében angol nyelvű. A jegyvásárlók többsége – vagyis körülbelül a fele – külföldről érkezik. Úgy tűnik, a meghívott vendégek tekintetében felülmúljuk a méretünkből adódó várakozásokat: rendkívül szerencsések voltunk, hogy sikerült igazán nagy, fontos és kiváló szerzőket meghívnunk. Minden könyvrajongónak nagyon ajánlom, hogy nézzen utána.

RJ: Eredetileg krimifesztiválnak indult, akkoriban ugyanis nem létezett ilyen esemény Izlandon. Amikor már sok krimiszerzőt sikerült elhívnunk, úgy döntöttünk, bővítjük a profilt: színészeket, forgatókönyvírókat, költőket és mindenféle alkotóművészt is bevonunk. Idén Agatha Christie-nap lesz, mivel halálának ötvenedik évfordulóját ünnepeljük. Ott lesz Christie dédunokája, a kiadója, Lucy Foley, a szerző, aki az új Miss Marple-könyvet írja. Eljön Lee Child, továbbá a brit rapper, Tinie Tempah is – vagyis mindenféle művészeti ág képviselteti magát.

YS: Igen, egy japán mangaíró is. A történetmesélés mindenféle műfaját igyekszünk befogadni, és nemcsak a regényeket, hanem más médiumokat is.

A 2026-os Iceland Noir fesztivált november 11. és 14. között rendezik meg Reykjavík különböző helyszínein.Itt talál további információkat. (forrás: angol)