Az ismert politológussal a CEU Budapest Fórumán beszélgetett az Euronews a migrációról, Ukrajnáról, a nyugat-európai szélsőjobbról és azokról a témákról, amelyekben még mindig a fideszes narratívát hallja az EU.
Fél évvel a választások után milyen Magyarország megítélése az Európai Unióban? Mi változott és mely területek azok, ahol nem változott a fideszes narratíva? Az Euronews 12 perc című műsorában egyebek mellett erről beszélgettünk Hegedűs Dániel politológussal a CEU Budapest Fórumán.
"Az új magyar kormány egy nagyon komoly bizalmi tőkével vágnott neki ennek a ciklusnak és ennek a bizalmi tőkének a nagyrésze továbbra is érintetlen. Ha a kérdés az, hogy a pohár tele van-e vagy üres, akkor azt gondolom, hogy ez a pohár legalább 80%-ban továbbra is tele van. Minden európa partner tisztán látja és érti, hogy a jelenlegi magyar kormány egy olyan kihívás előtt áll, ami példanélküli. 16 év autokratizáció után kell Magyarországon nemcsak a demokratikus intézményeket, jogállamisábot, de igazából a jó kormányzást is visszaépíteni. Azt is tudják, hogy ez nem tud megtörténni egyik napról a másokra, azt is tudják, hogy ez nagyon komoly belpolitikai kihívásokkal jár együtt. Azt is látják, hogy ennek ellenére vagy ezzel összefüggésben bizonyos pontokon a magyar kormány stratégiailag nagyon komolyan és elkötelezetten invesztált abba, hogy meggyőzze az európai intézményeket arról, hogy ezt ők komolyan gondolják. Ezt például tisztán láthatjuk az uniós források hazahozatala körüli dialógusban."
Ez mutatja az uniós jóindulatot is, másrészt mutatja, hogy a magyar kormány ezt komolyan vette.
"Ezzel párhuzamosan maradtak olyan témakörök, ahol európai partnerek számára is talán zavaró a kontinuitása nemcsak a magyar kormányzai narratívákban, de kormányzati pozíciókban is. Az egyik ilyen az európai bevándorlási és menekültügyi kérdés. A migrációs bírságot még mindig fizeti Magyarország és ez jogilag így is marad, amíg a magyar kormány érdemben nem változtat azon a magyar menekültügyi jogi szabályozási rendszeren, amit az európai bíróságnak az ítélete elmarasztalt."
Hegedűs Dániel kiemelte, hogy szerinte a bátorság hiányzik a narratíva megváltoztatásához. A magyar kormány "nem mer szembe menni egy sokkal inkább vélt, mint valós belpolitikai konszenzussal és ezért benne ragadt fideszes pozíciókban."
Ukrajnával és a migrációval kapcsolatban is egyértelműen lehetne az a kommunikáció, hogy Magyarország határai megvédhetők az uniós joggal összhangban - hangsúlyozta a politológus.
"Nem értem Magyarországnak miért nem lenne érdeke csatlakozni az európai bevándorlási és menekültügyi paktumhoz. Hogy ha vállalnánk az abban lehetséges pénzügyi szolidaritási hozzájárulást, nem kellene más országokból átvenni menedékkérőket. Magyarország évi 30-40 millió euró befizetésével ezt többé-kevésbé letudhatná. Ez körülbelül az, amit most egy hónap vagy kicsivel több mint egy hónap alatt kifizetünk büntetésként."
Ehhez azt kellene tenni, hogy Magyarországon be lehessen adni menedékkérelmet.
"Itt a valóságtól teljesen elrugaszkodott kormányzati kommunikáció folyik. Magyarország nem az egyetlen uniós tagállam a nyugat-balkáni útvonalon. A horvát menekültügyi szabályozási rendszer összhangban van az uniós joggal. Nyilván nekik is vannak kihívásaik, de nem látjuk azt, hogy azért, mert be lehet adni menedékkérelmet Horvátország területén, ezért Horvátországot elöntenék a nyugat-balkáni útvonalon az illegális migránsok."
Hegedűs Dániel szerint több bátorságra lenne szükség a magyar kormány részéről, hogy nyíltan kommunikáljon a magyar társadalommal és nyíltan sorakoztassa fel érveit, a lehetőségeket a jó kormányzásra ezen a területen is. Ukrajna esetében is a kölcsönös előnyökon alapuló kapcsolat kialakítására lenne szükség - véli a politológus. Habár tény, hogy a jelenlegi kormány sok tekintetben előrelépett, de közben fennáll egy csapdahelyzet is.
Hegedűs Dániel szerint ez részben a magyar politikai elit gondolkodásából fakad. Magyarországgal ellentétben Nyugat-Európában a szélsőjobb és a populista pártok most törnek előre. Az egyik nagy különbség a magyar szavazók és a nyugat-európai szavazók között, hogy nyugaton nem tapasztalák meg milyen 16 évig egy autokrata és korrupt rendszerben élni.
"Mi teljesen egyedinek éljük meg a magyar tapasztalatot és sok szempontból az is, mert egyetlenegy országban sem építették le a demokráciát és a jó kormányzást oly mértékben az EU-n belül, mint Magyarországon, viszont más országokban is voltak illiberális kormányzati ciklusok."
Példaként említette Lengyelországot, a Robert Fico vezette Szlovákiát, az Anderj Babis vezette Csehországot vagy Olaszországot Giorgia Meloni miniszterelnöksége mellett. Ám ezekben az országokban látható egy ingamozgás, egyik hatalmi erő sem kormányzott, több mint egy évtizedig, ráadásul kétharmados többséggel.
"Nyugat-Európában nincs ilyen tapasztalat. 2023 óta van radikális jobboldali populista kormány meghatározó nyugat-európai tagállamban, ez Olaszország. De azt is el kell ismerni, hogy Giorgia Meloni kormánya a legjobb és legkonstruktívabb, amit valószínüleg szélsőjobbtól valaha is láttunk és látni fogunk."
A magyarhoz hasonló önvédelmi reflex nincs jelen a nyugati társadalmakban, helyette egy "döbbenetes mértékű frusztráció" van jelen, mert sem a politika, sem a gazdaság nem szállít a társadalom számára.
"Az európai politikai realitás 20 éve arról szól, hogy csak ne változzunk, miközben tudjuk, hogy az a modell, amiben élünk, az fenntarthatatlan. Európának masszív kereskedelmi aktívuma volt az elmúlt 15 évben a külvilággal és ennek ellenére az európai államok nagyrésze döbbenetesen el van adósodva."
A külkereskedelmi aktívum éppen eltűnik, megkérdőjeleződött, hogy az EU tagállamai mennyire lesznek pénzügyileg fenntarthatók - emelte ki Hegedűs Dániel.
"Ha van remény a francia szélsőjobbal szemben az az, hogy Franciaország az államcsőd szélén áll" A populista, szélsőjobb és konzervatív pártok a környezetvédelmet a gazdasági érdekek mögé helyzeik. A politológus szerint a jelen helyzetben konstruktívan kellene gondolkodni. "
A klímaváltozással kapcsolatos alkalmazkodás és a környezetvédelem nem szembe kell hogy álljon a gazdasági érdekekkel, hanem "akkor fogunk tudni klímapolitikailag hatékonyan alkalmazkodni vagy válaszolni, hogy ha azt gazdaságilag fenntarthatóvá tudjuk tenni és beillesztjük a gazdasági logikába."
Hegedűs Dániel rámutatott, hogy minden ilyen változás költségekkel jár, amit jelenleg nem lehet úgy elosztani a társadalomban, hogy amögött legyen egy demokratikus felhatalmazás. Ez az európai politikai kultúranak és politikai elitnek a kudarca és zsákutcája.