Indonézia stratégiai piaccá válik az olasz védelmiipar és az Indo-csendes-óceáni jelenlét számára.
Indonéziában mutatkozik be a volt olasz repülőgép-hordozó, Giuseppe Garibaldi. A hajó ingyenes átadása, amely szeptember 24-én érkezett meg Jakarta kikötőjébe, új ipari lehetőségeket nyit meg Olaszország számára az indo–csendes-óceáni térség vizein.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Garibaldi, amely több mint 40 éves, és amelyet az olasz haditengerészet már nem használ, a tervek szerint az Indonéz Fegyveres Erők 81. évfordulójának egyik látványos csúcspontja lett volna október 5-én Jakartában. Az átkeresztelt KRI Sriwijaya-100 a nagy tengeri díszszemlén vett volna részt a flotta többi egységével együtt, mielőtt a programot törölték, és egy egyszerűbb belső ceremóniával váltották fel a haditengerészet cilangkapi (Kelet-Jakarta) főparancsnokságán.
A szeptemberi átadás-átvétel így is fordulópontot jelentett: a tanjung prioki kikötőben véglegesen levonták az olasz trikolórt, és a hajóra felvonták az indonéz lobogót.
A Fincantieri által épített Garibaldi Monfalconéban készült, és 1985-ben adták át az olasz haditengerészetnek. Most az indonéz flotta első repülőgép-hordozójaként állt szolgálatba. Jakarta elsősorban mobil platformként kívánja használni helikopterek, drónok, tengeri műveletek, humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés céljára a több mint 17 ezer szigetből álló szigetvilágban.
A hajó átadásának hátterében azonban jóval több van, mint egy régi repülőgép-hordozó, amely zászlót vált. A Garibaldi egy olyan kapcsolat szimbóluma lett, amely az elmúlt években a katonai együttműködésről a védelmi ipari kooperáció felé tolódott el. Olaszország számára mindez azt jelenti, hogy megpróbál helyet találni magának az indo–csendes-óceáni térség egyik stratégiailag legfontosabb piacán.
Ingyen átadott hajó, amely piacot nyit meg
Az „ajándék” kifejezést óvatosan kell kezelni. Az átadás valóban ingyenesen történt, a hajó maradványértékét valamivel több mint 54 millió euróra becsülték. Róma számára azonban a döntésnek világos gazdasági logikája is volt: a Garibaldi üzemben tartása évente mintegy 5 millió euróba került, míg az esetleges bontás költségét körülbelül 18,7 millió euróra és legalább 24 hónapos eljárásra becsülték.
Az 450 millió dolláros összeg, amely az Indodefence vásár idején felmerült, nem a Garibaldi árát jelenti. Ez volt az Indonézia által az egész programra engedélyezett külső finanszírozási plafon. Magát a hajót Olaszország ingyenesen adta át, míg az indonéz források a repülőgép-hordozó átalakításának, karbantartásának és újbóli hasznosításának finanszírozására szolgálnak, amely feladatot a Fincantieri és más védelmi ipari cégek kapták.
Olaszország tehát közvetlen bevételhez nem jut a hajótest átadásából, viszont ipari oldalról megtérül az ügylet a hajó korszerűsítésére vonatkozó szerződések révén, és pénzt takarít meg azon költségeken, amelyeket a bontás és az ártalmatlanítás igényelt volna.
A párbeszéd és az üzlet erősítése
Az olasz parlamenti dokumentumok kifejezetten úgy tekintenek az átadásra, mint eszközre a katonai párbeszéd, az interoperabilitás és mindenekelőtt az olasz védelmi ipar indonéziai jelenlétének erősítésére. Indonézia már korábban is jelezte érdeklődését a leselejtezett olasz hadihajók iránt, és a két ország ipari kapcsolata már fejlődési szakaszban volt.
Az első kézzelfogható eredményt a Fincantieri hozta. 2024 márciusában az olasz cég 1,18 milliárd euró értékű szerződést írt alá az indonéz védelmi minisztériummal két PPA-ra, a többcélú, nyílt tengeri járőrhajókra, amelyeket eredetileg az olasz haditengerészet számára építettek. A két hajó új neve KRI Brawijaya-320 és Prabu Siliwangi-321 lett.
Az együttműködés nem korlátozódik a már elkészült hajókra.
Szeptember 28-án, alig néhány nappal a Garibaldi átvételi ceremóniája után a Fincantieri és az állami hajóépítő vállalat, a PT PAL Indonesia memorandumot írtak alá a KRI Sriwijaya korszerűsítéséről. A megállapodás célja, hogy ötvözze az eredeti olasz gyártó szakértelmét az indonéz karbantartási, integrációs és támogatási képességekkel. Mindenekelőtt pedig megnyitja az utat a két ország további vállalatainak és technológiai partnereinek bevonása előtt.
Ez kölcsönösen előnyös helyzet, ahogyan azt Alessandro Marrone, az Istituto Affari Internazionali (IAI) „Védelem, biztonság és űr” programjának vezetője magyarázza: „Indonézia olyan katonai képességekre tesz szert, amelyek a délkelet-ázsiai környezetben élenjárónak számítanak, az olasz védelmi ipari vállalatok pedig több munkát végeznek indonéz partnereikkel, többéves távlatban. Ez, teszi hozzá Marrone, ahhoz is vezethet, hogy az olasz képességeket – legyenek katonai, technológiai vagy ipari – a térség más országai is még inkább értékelik, azok is, amelyekkel már most is van együttműködés: gondolok Malajziára, Ausztráliára, Japánra. Vagy azokra, amelyekkel még kialakulhat.”
És most színre lép a Leonardo
Az ügy nem korlátozódik a hadihajógyártásra.
2026 februárjában a Leonardo levelet írt alá az indonéz védelmi minisztériummal és a PT ESystem Solutions céggel az M-346F Block 20 repülőgépek szállításáról és támogatásáról, amelyeket az indonéz légierő operatív feladatainak ellátására és kiképzési célokra egyaránt szánnak. A program helyi karbantartási, nagyjavítási, támogatási és képzési szolgáltatásokat is tartalmaz.
Júliusban a megállapodás 12 darab M-346F Block 20 repülőgépre vonatkozó szerződéssé vált, amelynek értékét a Leonardo közel egymilliárd euróra teszi, a szállításokat 2030-tól tervezik. Ugyanebben a csomagban született szándéknyilatkozat az AW149-es helikopterek indonéz haditengerészetnek történő lehetséges szállításáról is, ismét azzal a céllal, hogy helyi karbantartási, támogatási és kiképzési kapacitásokat fejlesszenek.
A Garibaldi és a fedélzeti drónok versenyfutása
A volt olasz repülőgép-hordozó fedélzetén egy másik, a mai hadviselést átalakító tendencia is találkozik: a drónokért folyó verseny a hadihajókon. A Garibaldi története itt közvetlenül kapcsolódik az olasz iparstratégiához.
Indonézia megállapodást kötött a török Baykar céggel pilóta nélküli rendszerekre, 60 Bayraktar TB3 és 9 Akinci szállítását tervezik, miközben az indonéz Republikorp vállalattal kialakított együttműködés a helyi gyártást és összeszerelést is célozza. A TB3 különösen alkalmas egy olyan platformra, mint a Garibaldi: felhajtható szárnyakkal rendelkezik, önállóan képes felszállni és leszállni rövid kifutópályával rendelkező hordozókról, és felderítő, megfigyelő, valamint csapásmérő feladatokat láthat el.
A TB3 azonban nem csak egy török történet. A Leonardo és a Baykar 2025-ben létrehozta az LBA Systems nevű, egyenlő tulajdonú vegyes vállalatot Olaszországban, amelynek feladata pilóta nélküli légi rendszerek tervezése, fejlesztése, gyártása és üzemeltetése. A Leonardo a partnerségben küldetésrendszerek, szenzorok, payloadok és az európai légügyi tanúsítás terén szerzett szakértelmét hozza.
Van egy további elem is, amely különösen szorosra fűzi a kapcsolatot a Garibaldival. Az olasz haditengerészet bejelentette, hogy a Cavour repülőgép-hordozó számára – a Leonardón keresztül – TB3-as drónokat szerez be, így Olaszország lesz a rendszer első európai üzemeltetője. A drónok a Cavour fedélzetéről indulva végeznek majd megfigyelési, és potenciálisan harci feladatokat.
Indonézia nem kötelezi el magát egyetlen tábor mellett
Itt lép be a geopolitika.
Prabowo Subianto Indonéziája úgy erősíti katonai képességeit, hogy közben ragaszkodik hagyományos stratégiai autonómiájához. Az elnök nyilvánosan is többször hangsúlyozta Jakarta semlegességét és azt, hogy az ország nem kíván katonai blokkokhoz vagy szövetségekhez csatlakozni.
Ez különösen fontos álláspont egy olyan térségben, ahol az Egyesült Államok és Kína versengése átrendezi a biztonsági erőviszonyokat.
Jakarta nagyon szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Pekinggel, ugyanakkor diverzifikálja katonai beszerzéseit. Nyugati országoktól, Törökországtól, Indiától és más ázsiai partnerektől vásárol vagy fontolgat rendszereket. 2026 júliusában például India és Indonézia védelmi megállapodásokat jelentett be, köztük BrahMos és Astra rakéták szállítását.
A Chatham House és az Australian Strategic Policy Institute elemzései kiemelik, hogy Indonézia nem elkötelező és stratégiai autonómiára törekvő doktrínája továbbra is fennmarad, még akkor is, amikor Washington és Peking versengése erősödik.
Miért számít Indonézia az indo–csendes-óceáni térségben
Jakarta súlya elsősorban földrajzi és demográfiai. Indonézia a világ legnagyobb szigetállama, több mint 286 millió lakossal, és Délkelet-Ázsia egyik fő hatalma. Fegyveres erői az olasz parlamenti dokumentumok szerint mintegy 395 ezer főt számlálnak.
A döntő tényező azonban a földrajzi helyzet.
Indonézia azokat a hajózási útvonalakat keresztezi, amelyek az Indiai-óceánt a Csendes-óceánnal összekötik, és a térség több fő tengeri szűk keresztmetszetét ellenőrzi. Az Európa számára létfontosságú globális ellátási láncok függésében az indo–csendes-óceáni térség biztonsága így korántsem távoli kérdés.
„A világ tíz legnagyobb konténerkikötőjéből tíz az indo–csendes-óceáni térségben található, és egy sem az Atlanti-óceánon: az indo–csendes-óceáni térség 10:0-ra veri az Atlantikumot” – jegyzi meg Francesco Maria Talò, nagy tapasztalatú diplomata, Olaszország India–Közel-Kelet–Európa Gazdasági Folyosója (IMEC) különmegbízottja és Guido Crosetto védelmi miniszter tanácsadója.
„Ha például a Bab el-Mandebről beszélünk (az a szoros, amely a Vörös-tengert az Ádeni-öböllel, majd az Indiai-óceánnal köti össze – a szerk.), akkor ez lényegében az indo–csendes-óceáni térség és a Földközi-tenger közötti kapu. Számunkra létfontosságú, hogy kapcsolatainkat fenntartsuk, sőt folyamatosan erősítsük azzal a térséggel, amely olyan óriási, dinamikusan növekvő országokat foglal magába, mint Indonézia és egész Délkelet-Ázsia, valamint India, amely a nagy országok közül a leggyorsabb ütemben növekszik.”
Talò gondolatmenete közvetlenül érinti az olasz pozíciót: „Különben a Földközi-tenger tóvá válik, és Olaszország valóban bajba kerül.”
Innen ered Talò szerint az a szükség is, hogy a jelenlét ne csak gazdasági legyen: „A térséget katonailag is jelenléttel kell lefedni, megállapodásokkal és olyan országokkal ápolt kapcsolatokkal, amelyek közel állhatnak hozzánk, és növekednek. Indonézia jó példa erre, de nem az egyetlen: a Perzsa-öböl térsége is rendkívül fontos, nemcsak az általa termelt energia miatt, hanem a Gulf Cooperation Council államainak dinamizmusa miatt is.”
Az olasz kormány maga is stratégiai térségnek tekinti az indo–csendes-óceáni régiót a tengeri útvonalak, az energiabeszállítások, a kereskedelem és a kulcsfontosságú technológiák szempontjából. 2026-ban Guido Crosetto védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Olaszország olyan jelenlétet kíván fenntartani a régióban, amely a együttműködésre, a tengeri biztonságra és a partnerekkel folytatott párbeszédre épül, az euro-atlanti prioritásokkal összhangban.
Ez az úgynevezett „kiterjesztett Mediterráneum” logikája, amely Róma számára ma már a Földközi-tenger, az Indiai-óceán és a Csendes-óceán közötti folyamatos összekapcsolódást jelenti.
Ezt a földrajzi és stratégiai folytonosságot hangsúlyozza Giulio Terzi di Sant’Agata, diplomata, a Fratelli d’Italia szenátora és a Transznacionális Radikális Párt elnöke is: „Az indo–csendes-óceáni térséget olyan nagy geopolitikai övezetként látjuk, amely tökéletes folytonosságban áll a Földközi-tengerrel. Ma már nem csak indo–csendes-óceáni térségről és Mediterráneumról beszélünk, hanem egyetlen entitásról.”
Olaszország igyekszik szerepet kivívni magának
A Garibaldi tehát nem elszigetelt epizód.
Az olasz haditengerészet már korábban is a Cavour repülőgép-hordozót használta az indo–csendes-óceáni térségben való jelenlét eszközeként. A kampányban közel ezer fő vett részt, több mint 30 ezer tengeri mérföldet tettek meg, és az fedélzeten állomásozó repülőeszközök összesen több mint ezer repült órát teljesítettek.
A haditengerészeti jelenlét célja az interoperabilitás és a katonai kapcsolatok erősítése, de egyúttal lehetőséget teremt a úgynevezett „Sistema Paese” számára is. Az olasz hadihajók térségbeli portyáit rendszeresen összekapcsolták diplomáciai és ipari kezdeményezésekkel.
Indonézia ebben az értelemben különösen érdekes partner. Az olasz külügyminisztérium az ázsiai gazdasági partnerek között a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező országok között tartja számon, és 2026-ban Jakarta az olasz „növekedési diplomácia” egyik kiemelt célpontjává vált.