Donald Trump és Hszi Csin-ping csütörtöki washingtoni találkozóján nem a kereskedelmi háború lezárása, hanem egy kezelhetőbb nagyhatalmi versengés kialakítása lehet a cél. Kína megerősödött tárgyalási helyzetben érkezik, míg Tajvan aggódik.
Ukrajna várhatóan nem kerül a tárgyalások központi témái közé. Washington aligha bízik abban, hogy Peking érdemi nyomást gyakorolna Moszkvára, Kína pedig nem akarja kockára tenni stratégiai partnerségét olyan ígéretekért, amelyekért cserébe kevés amerikai engedményt kaphatna. Trump és Hszi ezért legfeljebb érintőlegesen beszélhet a háborúról, és a felek számára most alkuképesebb kérdés a vámok, a ritkaföldfémek, a félvezetők, a mesterséges intelligencia és esetleg Tajvan ügye.
Tajvanon attól tarthatnak, hogy az amerikai elnök a gazdasági engedményekért cserébe stratégiai árakat fizet, és eltűri a szigetországra nehezedő pekingi nyomás erősödését.
Hszi Csin-ping szeptember 23.-25. között tesz látogatást az Egyesült Államokban, és csütörtökön találkozik Donald Trumppal. Ez lesz a két vezető második személyes megbeszélése hat hónapon belül, miután májusban az amerikai elnök volt Peking vendége.
A kínai külügyminisztérium a nagyhatalmi kapcsolatok stabilizálását és a nézetkülönbségek kezelését emelte ki. A diplomáciai megfogalmazás mögött azonban rendkívül kemény alku készül: vámokról, ritkaföldfémekről, mesterséges intelligenciáról, félvezetőkről és Tajvan biztonságáról egyszerre tárgyalhatnak.
A találkozó legvalószínűbb eredménye nem egy történelmi kiegyezés vagy gyökeres fordulópont (mint a Mao-Nixon találkozó 1972-ben), hanem a gazdasági fegyverszünet meghosszabbítása lehet, mivel egyik félnek sem érdeke, hogy a versengés újabb vámháborúvá vagy katonai válsággá fajuljon. Kérdés viszont, hogy ehhez melyik félnek kellene többet engednie.
Hszi nem védekező helyzetből érkezik
Trump korábban abból indult ki, hogy az amerikai vámok majd térdre kényszerítik a kínai gazdaságot, de ez nem következett be. Kína külkereskedelmi többlete az idén várhatóan ismét meghaladja az ezermilliárd dollárt, miközben a kínai exportőrök az amerikai piac részleges elvesztését más országokban próbálták ellensúlyozni.
A kínai áruk Délkelet-Ázsián, Latin-Amerikán, Afrikán és részben Európán keresztül találtak új piacokra. Peking eközben a hazai technológiai ipar támogatásával és a beszállítói láncok átalakításával, átszervezésével igyekezett csökkenteni az amerikai szankciók hatását. Ez a törekvés több iparágban is sikeres volt.
A jüan a találkozó előtt több mint hároméves csúcsra erősödött a dollárral szemben. A kínai jegybank láthatóan kevésbé akadályozza az árfolyam emelkedését, ami békülékeny jelzés Washington felé, mert az erősebb jüan olcsóbbá teszi az amerikai termékeket Kínában, és mérsékelheti a kínai export versenyelőnyét.
Hszi ezért nem egy gazdasági mentőcsomag reményében érkezik Washingtonba. Peking elsődleges célja az lehet, hogy időt nyerjen, megőrizze hozzáférését a fontosabb piacokhoz, és megakadályozza az amerikai technológiai korlátozások további szigorítását.
Az MI-ben már a veszélyeket is közösen kell kezelniük
A csúcstalálkozó egyik új témája a mesterséges intelligencia lehet. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Ho Li-feng kínai miniszterelnök-helyettes a hétvégi New York-i előkészítő tárgyaláson egy közös értesítési rendszer létrehozásáról egyeztetett. Ezen keresztül a két ország jelezhetné egymásnak azokat a súlyos MI-incidenseket, amelyek nemzetbiztonsági következményekkel járhatnak.
Ez persze nem jelentené az amerikai–kínai technológiai verseny végét. Washington továbbra is korlátozni akarja a legfejlettebb chipek és chipgyártó berendezések kínai exportját, Peking pedig saját félvezetőipart épít, hogy megszüntesse függőségét az amerikai technológiától.
A tervezett rendszer inkább a hidegháborús forródróthoz hasonlíthatna. A cél nem az együttműködés, hanem annak megakadályozása lenne, hogy egy félreértett kibertámadás, hibás autonóm rendszer vagy ellenőrizetlen algoritmus politikai és katonai válságot robbantson ki.
Egy ilyen mechanizmus önmagában szerény eredménynek tűnhet, de fontos változást jelezne: Washington és Peking lényegében elismerné, hogy az MI-verseny kockázatait már egyikük sem képes egyedül ellenőrizni.
A ritkaföldfémekkel Kína megtalálta Trump fájó pontját
Az Egyesült Államok továbbra is jelentős előnyben van a csúcstechnológia, a pénzügyi rendszer és a legfejlettebb félvezetők területén. Kína azonban bebizonyította, hogy neki is vannak hatásos gazdasági fegyverei.
A legfontosabbak közé tartoznak a ritkaföldfémek és az azokból készülő nagy teljesítményű mágnesek. Ezek nélkülözhetetlenek az elektromos autókhoz, szélturbinákhoz, robotokhoz, radarokhoz, precíziós fegyverekhez és számos repülőgépipari berendezéshez. A nyersanyag önmagában több országban is megtalálható, feldolgozásában és a mágnesgyártásban azonban Kína rendkívüli fölényt épített ki.
A kínai ritkaföldfém-mágnesek amerikai exportja augusztusban az előző hónaphoz képest mintegy ötödével csökkent. Washington szerint Peking nem teljesítette maradéktalanul a korábbi kereskedelmi fegyverszünet során tett szállítási vállalásait. Az amerikai és európai alternatív kapacitások kiépítése közben évekbe telhet, ezért Trumpnak ezen a területen gyors megállapodásra van szüksége.
Valószínű alku lehet, hogy Kína kiszámíthatóbbá teszi az exportengedélyezést, cserébe az Egyesült Államok enyhíti egyes fogyasztási cikkekre, mezőgazdasági termékekre, egészségügyi eszközökre vagy más, nem stratégiai árukra kivetett vámokat. A legérzékenyebb technológiák és katonai felhasználású termékek korlátozásának teljes feloldása viszont nem várható.
Tajvan lehet a legveszélyesebb alkupont
Tajvan hivatalosan aligha jelenik meg kereskedelmi engedményként. A gyakorlatban azonban minden amerikai–kínai nagyalku mögött ott áll a sziget jövője.
Hszi számára komoly diplomáciai eredmény lenne, ha Trump ismét megerősítené az „egy Kína” politikát, visszafogná a tajvani vezetőkkel fenntartott hivatalos kapcsolatokat, vagy lassítaná az új amerikai fegyvereladásokat. Peking azt is el akarhatja érni, hogy Washington határozottabban ellenezze Tajvan bármilyen, formális függetlenség felé mutató lépését.
Trump számára ugyanakkor Tajvan nem erkölcsi vagy ideológiai kérdés. Az amerikai elnök korábban azt hangoztatta, hogy a szigetnek többet kellene fizetnie saját védelméért, miközben az Egyesült Államoknak gazdasági előnyt kell kovácsolnia a tajvani félvezetőiparból. Ez táplálja az aggodalmat, hogy a tajvani biztonságot üzleti tárgyalási eszközként kezelheti.
Ettől még nem valószínű, hogy Trump egyszerűen „eladná” Tajvant. A sziget stratégiai helyzete, a TSMC technológiai jelentősége, az amerikai kongresszus Kínával szembeni kemény álláspontja, valamint Japán és más térségbeli szövetségesek biztonsága erősen korlátozza mozgásterét. Egy kétértelmű elnöki nyilatkozat vagy fegyverszállítási halasztás azonban már önmagában megváltoztathatja Peking kockázati számításait.
Fegyverszünet jöhet, tartós béke kevésbé
A megállapodások végrehajtása - ha lesznek - sokkal bizonytalanabbnak látszik. A két ország közötti konfliktus már nem egyszerű kereskedelmi vita. Arról szól, melyikük határozza meg a mesterséges intelligencia, a félvezetők, a digitális infrastruktúra és az ázsiai biztonsági rendszer következő korszakát.
A legvalószínűbb forgatókönyv ezért egy korlátozott megállapodás: bizonyos vámok enyhítése, a ritkaföldfém-szállítások rendezése, állandóbb tárgyalási csatornák létrehozása és óvatos együttműködés az MI-kockázatok kezelésében.
A találkozó valódi eredménye az lehet, hogy a szabályok mindkét felet fékezik-e, vagy csak időt adnak Kínának és Amerikának a következő összecsapásig.