Damon Albarn, a Gorillaz frontembere most szólal meg, miközben vita folyik arról, szabadon beszélhetnek‑e a művészek Palesztináról. Szavai visszhangra találnak, mert Ed Sheeran semlegessége is sok bírálatot kapott.
A Gorillaz megkezdte 2026-os amerikai turnéját, és a zenekar frontembere, Damon Albarn arra kérte a közönséget, hogy a gázai atrocitásokkal szemben ne maradjon „semleges”.
A hétvégén az orlandói Kia Centerben tartott koncerten Albarn egy nézőtől átvett egy palesztin zászlót, a feje fölé emelte, és azt mondta a tömegnek: „Ezt soha ne felejtsék el. Soha. Vállalják a saját álláspontjukat. Soha ne legyenek semlegesek.”
Nem Albarn az első, aki nyíltan beszél a színpadon a közel-keleti borzalmakról: számos előadó, köztük a Massive Attack, a Kneecap, a Fontaines D.C., Patti Smith és mások vállaltak szolidaritást a palesztin nép szenvedéseivel. Albarn szavai azonban különösen visszhangra találnak az Ed Sheeran körüli botrány után.
Továbbra is heves vita zajlik arról, mennyire lehetnek szabadok az előadók abban, hogy megosszák gondolataikat Palesztináról, miután Macklemore a Sheeran-turné egyik állomásán „Free Palestine” beszédet mondott, majd később levették a fellépők névsoráról.
A Gilette Stadium tulajdonosa, Robert Kraft kijelentette, hogy Macklemore beszédét „mélységesen sértőnek és fájdalmasnak” találta a zsidó közösség számára, ami a rapper eltávolításához vezetett – annak ellenére, hogy Macklemore beszédében így fogalmazott: „Minden zsidó testvéremnek: Izrael bírálata, az apartheid bírálata, a népirtás elleni kiállás semmilyen módon nem Önök kritikája. Az üzenetem a békéről szól; arról, hogy minden embert méltósággal, tisztelettel és egyenlő bánásmóddal kezeljenek.”
Sheeran, aki a hétvégén ismét színpadra lépett kísérőzenekara és előzenekarai nélkül – akik mind Macklemore-ral vállaltak szolidaritást, és felmondták a turnét –, nyilvánosan reagált a történtekre, és elismerte, hogy „hibákat” követett el. Azt is elmondta, hogy a botrány miatt azon is elgondolkodott, „akar-e egyáltalán művész lenni”.
„Nem akarom cserben hagyni a rajongókat, és soha nem akartam aktivista zenész lenni, de ez a helyzet egy fontos és szenvedélyes vitába sodort a szólásszabadságról és a bolygó legösszetettebb politikai konfliktusáról” – mondta. „Életem utóbbi hete az egyik legrosszabb volt… A mai este pedig őszintén életem legjobb koncertje. (…) Ilyen helyzetekben derül ki igazán, kik az igazi barátai az embernek… Emberek, akiket hosszú évek óta ismerek, most hátrálnak meg.”
Megjegyzései újabb kritikákat váltottak ki, mivel sokan online úgy látták, hogy Sheeran a botrányt saját magáról, nem pedig az emberéletek döbbenetes elvesztéséről szólóvá tette.
Számos előadó kiállt Macklemore mellett, és bírálta Sheerant. A Massive Attack szerint „a több mint 20 000 gyermek lemészárlásával szembeni semlegesség soha nem lehet valódi semlegesség”, míg a volt Pink Floyd-tag, Roger Waters „kis pöcsnek” nevezte Sheerant.
Albarn esetében pedig korántsem ez az első alkalom, hogy nyilvánosan kiáll a palesztin jogok mellett.
A Channel 4 Newsnak tavaly adott interjújában így fogalmazott: „Szerintem arról van szó, hogy nem szabad eltagadni Palesztina legitimitását, nem szabad letagadni a palesztinok történelmi jelenlétét, és el kell ismerni a népirtást, amely ott zajlik. (…) Ezt nézni egyszerűen lehetetlen. Felfoghatatlanul tehetetlennek érzi magát az ember, és nem tagadhatjuk el a palesztinoktól a létezés jogát, márpedig jelenleg ez történik. Ez egyszerűen helytelen. A palesztinoknak ott van a helyük, és nem lehet egyszerűen kirúgni őket onnan. Ez elfogadhatatlan.”
A Hamas 2023. október 7-én indított támadást Izrael ellen. A gázai egészségügyi minisztérium szerint az izraeli bombázások elmúlt három évében több mint 73 000 ember vesztette életét. Számos szervezet, köztük az Amnesty International, a Human Rights Watch és az ENSZ Izrael lépéseit „népirtásnak” minősítette.
Az ENSZ egyik független bizottságának júniusban publikált jelentése (forrás: angol) arra a következtetésre jutott, hogy „az izraeli hatóságok és biztonsági erők szándékosan vették célba a palesztin gyerekeket, ami népirtáshoz és tömeges atrocitásokhoz vezetett a Gázai övezetben, valamint háborús bűncselekményekhez Ciszjordániában”.
Egy korábbi, tavaly szeptemberben közzétett jelentés, amelyet szintén egy ENSZ-megbízott vizsgálóbizottság készített, arra jutott, hogy Izrael népirtást követett el, és azt állította, hogy ezekre a tettekre izraeli vezetők, köztük Benjamin Netanjahu miniszterelnök buzdították. Izrael ismételten „rágalmazónak” és „eltorzítottnak” nevezte az ilyen vádakat.