A klímaváltozás a mezőgazdaságban már ma is mérhető változásokat okoz. A Climate-Driven Agricultural Decline Index (CADI) kutatói most először próbálták globális térképen megmutatni, hogy a felmelegedő bolygó hol és milyen mértékben csökkenti a földek természetes termőképességét.
Az ipari forradalom kezdete óta szinte minden nemzedéknek megvolt a maga világvége-jóslata. A 19. század végén sokan attól tartottak, hogy a rohamosan növekvő szénfogyasztás miatt néhány évtized alatt kimerülnek az energiahordozók. A londoni honatyák arra figyelmeztettek, hogy ha nem tiltják ki a lovaskocsikat, akkor a folyamatos gazdagodás miatt a brit főváros bele fog fulladni a lótrágyába. A 20. század közepén a tudósok és politikusok egy része a túlnépesedéstől és az elkerülhetetlen éhínségektől félt. Az 1970-es években a savas esők, az ózonlyuk és az olajválság árnyékában sokan a modern civilizáció összeomlását vizionálták, miközben ugyanebben az időszakban még olyan hangok is akadtak, amelyek egy közelgő új jégkorszak lehetőségét vetették fel.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Később a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás vált a közbeszéd központi témájává, és ismét megjelentek azok a jóslatok, amelyek szerint az emberiség már csak néhány évre vagy évtizedre van a visszafordíthatatlan katasztrófától. Így nem meglepő, hogy az emberek már sokszor a fülük botját sam mozdítják, ha egy ilyen előrejelzést hallanak.
Ez nem bizonytalan és nem is a jövő
Csakhogy a Spanyol Nemzeti Kutatási Tanács és a Barcelona School of Economics szakemberei meghaladták az eddigi mérési technikákat. Nem a kristálygömbjükből adtak jóslatot, hanem egy eddig teljesen új - gigantikus mintából dolgozó - modellt állítottak fel.
A Climate-Driven Agricultural Decline Index névre keresztelt kutatás eredményeit ráadásul térképre is rakták, amihez bárki hozzáférhet.
Ennek lényege, hogy egy világtérképen megnézhetjük, mennyiben romlott egy adott térség mezőgazdasági termelékenysége 1980 és 2020 között, illetve hogyan fog alakulni 2100-ig.
Bár a világtérképen az látszik, hogy a legnagyobb kataklizma Dél-Ázsiában és Közép-Afrikában várható, mi itt, a Kárpát-medencében sem lehetünk teljesen nyugodtak. Európában 60 év múlva Dél-Magyarországnál csak a Vajdaságot fogja jobban sújtani a termékenységromlás.
A képek alján szereplő számok azonban nem százalékot mutatnak, az elemzés pedig nem csak a búzára koncentrál. Akkor mégis mit érdemes kiolvasni a mostani jelentésből?
Miben különleges az új modell?
A klímaváltozásról szóló hírekben gyakran találkozunk olyan állításokkal, hogy a század végére visszaeshet a búza terméshozama, gyakoribbá válhatnak az aszályok, vagy akár emberek százmilliói is élelmiszerhiánnyal nézhetnek szembe. Ezek az előrejelzések azonban rendszerint egy-egy növényre, egy adott országra vagy egyetlen éghajlati jelenségre összpontosítanak. A globális kép ennél sokkal összetettebb. Egyetlen térségben sem kizárólag a hőmérséklet határozza meg, mennyi élelmiszer teremhet meg: ugyanilyen fontos a csapadék eloszlása, a talaj tulajdonságai, a napsütéses órák száma, a párolgás mértéke vagy éppen az, hogy egy növény fejlődési ciklusa miként illeszkedik az adott éghajlathoz.
Éppen ezért a klímakutatók hosszú ideje kerestek egy olyan mérőszámot, amely nem egyetlen növény vagy ország teljesítményét méri, hanem azt próbálja számszerűsíteni, hogyan változik a Föld mezőgazdasági termőképessége pusztán azért, mert megváltozik az éghajlat. Ennek a törekvésnek az eredménye a Climate-Driven Agricultural Decline Index, vagy röviden CADI, amelyet 2026-ban mutattak be. Az index mögött álló kutatócsoport célja nem az volt, hogy újabb drámai előrejelzéseket készítsen, hanem hogy létrehozzon egy olyan, tudományosan egységes mérőeszközt, amely megmutatja: hol veszít már ma is termőképességéből a mezőgazdaság, hol maradt változatlan, és mely térségek profitálhatnak átmenetileg a melegebb éghajlatból.
A CADI egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem a gazdálkodók teljesítményét vizsgálja. Nem azt méri, hogy egy országban mennyi búzát takarítanak be, vagy hogy milyen fejlett a mezőgazdasági technológia. Ehelyett azt próbálja megbecsülni, hogy ugyanaz a földterület, ugyanazzal a talajjal és domborzattal, kizárólag az éghajlat változása miatt ma mekkora termésre lenne képes, illetve mekkorára lesz képes a jövőben. Ez alapvetően más megközelítés, mint amelyet a legtöbb mezőgazdasági statisztika alkalmaz.
Ennek megértéséhez fontos különbséget tenni a tényleges terméshozam és az úgynevezett elérhető terméshozam között. A gazdaságok által betakarított termést számtalan tényező befolyásolja: a műtrágya használata, a vetőmag minősége, az öntözés, a gépesítés, a támogatási rendszer vagy akár egy háború is. A CADI ezek közül egyiket sem veszi figyelembe. A kutatók abból indultak ki, hogy létezik egy biológiai maximum, amelyet az adott terület természeti adottságai lehetővé tesznek. Ha ezek az adottságok megváltoznak – például hosszabbá válik az aszályos időszak, emelkedik az átlaghőmérséklet vagy csökken a talaj vízellátottsága –, akkor ez a biológiai maximum is módosul. Az index ezt a változást próbálja mérni, szóval azt mutatja meg, hogy a ma ismert technológiák valóban kihúznának-e minket a csávából egy klímakatasztrófa esetén.
Minden eddiginél nagyobb mintából dolgoztak
A kutatás hátterében több évtizednyi nemzetközi adatgyűjtés áll. A számítások alapját a FAO és az International Institute for Applied Systems Analysis által fejlesztett Global Agro-Ecological Zones, vagyis a GAEZ legfrissebb modellje adta. A GAEZ a világ egyik legösszetettebb agroökológiai adatbázisa. Nem egyszerűen országokat hasonlít össze, hanem a Föld teljes mezőgazdasági területét nagyjából tízszer tíz kilométeres rácsokra osztja fel. Minden egyes cellánál külön számolja ki, hogy az ottani talaj, domborzat, éghajlat, napsugárzás, vízellátottság és egyéb környezeti tényezők alapján milyen terméspotenciál várható különböző növények esetében.
Ehhez kapcsolták az Európai Unió Copernicus programjának AgERA5 meteorológiai adatbázisát, amely napi bontásban tartalmazza a hőmérsékletet, a csapadékot, a napsugárzást, a szélviszonyokat és a párolgási adatokat gyakorlatilag az egész bolygóra. Ez lehetővé tette, hogy a kutatók ne csupán átlaghőmérsékletekkel dolgozzanak, hanem figyelembe vegyék azokat az időjárási szélsőségeket is, amelyek egy-egy termőterület sikerességét döntően befolyásolják.
Még így is lehet remény
A CADI készítői ugyanakkor tudatosan hoztak egy olyan módszertani döntést, amely várhatóan a legtöbb vitát fogja kiváltani. A számítások során ugyanis abból indultak ki, hogy a gazdálkodók nem alkalmazkodnak a változó éghajlathoz. Ez az úgynevezett no adaptation forgatókönyv. A modellben a termelők nem térnek át más növényfajtákra, nem változtatják meg a vetés idejét, nem építenek új öntözőrendszereket, és nem használnak új, szárazságtűrő hibrideket. Első pillantásra ez irreális feltételezésnek tűnhet, hiszen a mezőgazdaság története valójában folyamatos alkalmazkodásról szól. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy nem azt akarták megjósolni, miként reagálnak majd az emberek, hanem kizárólag azt kívánták elkülöníteni, milyen irányba változtatja meg a természeti adottságokat maga a klímaváltozás.
Ezzel lényegében létrehoztak egy olyan referenciaállapotot, amelyhez később hozzá lehet adni az emberi alkalmazkodás különböző forgatókönyveit. Ha például egy régióban a CADI szerint húsz százalékkal romlik a természeti terméspotenciál, de a gazdálkodók fejlett öntözéssel ennek felét képesek ellensúlyozni, akkor a két eredmény összevethetővé válik. Az index tehát nem azt állítja, hogy ennyivel biztosan csökken majd a termés, hanem azt, hogy ennyivel romlanának a természetes feltételek alkalmazkodás nélkül.
A kutatás egyik legérdekesebb újítása az volt, hogy a különböző növények eredményeit közös nevezőre hozták. A világ mezőgazdaságában ugyanis nehéz összehasonlítani a búzát, a kukoricát, a rizst vagy a burgonyát, hiszen mindegyik más mértékegységben, más energiatartalommal és más felhasználási céllal jelenik meg. A CADI ezért nem tonnákban vagy hektáronkénti hozamban gondolkodik, hanem kalóriában. Minden kiszámított terméshozamot átváltanak arra, hogy az mennyi ember éves energiaigényét lenne képes fedezni. Ebből született meg az úgynevezett People Fed per Year mutató, amely sokkal közérthetőbbé teszi az eredményeket. Egy térség esetében így nem csupán azt lehet megmondani, hogy tíz százalékkal romlott a terméspotenciál, hanem azt is, hogy ugyanaz a földterület évente hány emberrel kevesebb ellátására elegendő élelmiszert tudna biztosítani.
Az első eredmények azt mutatják, hogy a változások már napjainkban is mérhetők.
Ezek azok a régiók, ahol a mezőgazdaság már ma is a hőmérsékleti optimum közelében működik, így néhány fokos melegedés is jelentős terméscsökkenést okozhat. Ezzel szemben a magasabb szélességi körökön, például Kanada, Észak-Európa vagy Oroszország egyes vidékein átmenetileg javulhatnak a termesztési feltételek, mivel hosszabbá válik a vegetációs időszak, és enyhébbé válnak a telek.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a térségek hosszú távon a klímaváltozás nyertesei lesznek. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a kedvezőbb hőmérsékletet más tényezők – például a gyakoribb szélsőséges időjárás, a kártevők terjedése vagy a vízhiány – idővel ellensúlyozhatják.
Mit jelent mindez Magyarország számára?
A CADI legfontosabb üzenete Magyarország szempontjából az, hogy a klímaváltozás nem feltétlenül egyik évről a másikra okoz látványos összeomlást. A folyamat sokkal lassabb és alattomosabb: ugyanaz a termőföld fokozatosan veszít abból a természetes képességéből, hogy stabil hozamokat biztosítson. A problémát nem egyszerűen az jelenti, hogy egyre melegebbek lesznek a nyarak, hanem az, hogy a teljes éghajlati rendszer változik.
A magyar mezőgazdaság számára az egyik legnagyobb kihívást a víz jelenti. Magyarország ugyan jelentős folyókkal és nagy kiterjedésű termőterületekkel rendelkezik, mégis egyre gyakrabban szembesül azzal az ellentmondással, hogy egyszerre van túl sok és túl kevés víz. A tavaszi és nyári időszakban egyre gyakoribbá válhatnak a hosszú, csapadékmentes periódusok, miközben a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esővíz sokszor gyorsan elfolyik, és nem tudja megfelelően feltölteni a talaj vízkészleteit.
Ez különösen érzékenyen érinti a kukoricát, amely Magyarország egyik legfontosabb szántóföldi növénye. A kukorica magas vízigényű kultúra, és fejlődésének kritikus szakasza egybeesik a nyári hónapokkal, amikor a hőhullámok és az aszályok egyre gyakoribbak. Az elmúlt években több alkalommal is rekordközeli terméskieséseket okozott a szárazság, különösen az Alföldön. A CADI logikája szerint ezek nem elszigetelt időjárási események, hanem egy hosszabb távú változás jelei: a növénytermesztés számára kedvező éghajlati feltételek fokozatosan eltolódnak.
A búzatermesztés helyzete valamivel összetettebb. Magyarország hagyományosan erős búzatermelő ország, és a búza bizonyos mértékig jobban alkalmazkodik a szárazabb körülményekhez, különösen megfelelő fajtaválasztás mellett. Ugyanakkor a melegebb telek, a szélsőséges tavaszi időjárás és a virágzás idején jelentkező hőstressz szintén veszélyeztetheti a stabil terméshozamokat. A kérdés így nem az, hogy lehet-e még búzát vagy kukoricát termelni Magyarországon, hanem az, hogy ugyanazzal a biztonsággal és kiszámíthatósággal lehet-e majd, mint korábban.
A CADI egyik fontos tanulsága, hogy a klímaváltozás nem feltétlenül a teljes mezőgazdaság eltűnését jelenti, hanem a megszokott mezőgazdasági modell átalakulását. Egyes növények háttérbe szorulhatnak, mások jelentősége nőhet. Magyarországon például hosszabb távon felértékelődhetnek a szárazságtűrőbb kultúrák, az őszi vetésű növények, illetve olyan technológiák, amelyek hatékonyabban őrzik meg a talaj nedvességtartalmát.
A legnagyobb kihívás valószínűleg az alkalmazkodás lesz. A CADI ugyanis egy olyan forgatókönyvet vizsgál, amelyben nincs jelentős alkalmazkodás. A valóságban azonban Magyarország előtt több lehetőség is áll: a korszerűbb öntözési rendszerek fejlesztése, a talaj vízmegtartó képességének javítása, a high-tech mezőgazdaság elterjesztése, valamint a jobb növényválasztás mind mérsékelheti a veszteségeket.
Ugyanakkor az alkalmazkodásnak is vannak korlátai. Az öntözés például nem jelent egyszerű megoldást egy olyan országban, ahol a vízkészletek maguk is egyre nagyobb nyomás alatt vannak. Ráadásul nem minden gazdaság rendelkezik azokkal a pénzügyi lehetőségekkel, amelyek szükségesek az új technológiák bevezetéséhez. A klímaváltozás ezért nemcsak természeti, hanem társadalmi kérdéssé is válik: azok a gazdálkodók kerülhetnek nehezebb helyzetbe, akiknek nincs elegendő tőkéjük az alkalmazkodáshoz.
Magyarország számára a CADI legfontosabb üzenete talán az, hogy a Kárpát-medence mezőgazdasági előnyei nem tűnnek el egyik napról a másikra, de már nem tekinthetők magától értetődőnek. A 20. században kialakult gazdálkodási rendszer egy olyan éghajlatra épült, amely ma már változóban van. A jövő mezőgazdasága ezért valószínűleg nem egyszerűen a jelenlegi rendszer fenntartásáról szól majd, hanem arról, hogy mennyire gyorsan és hatékonyan tud alkalmazkodni egy új éghajlati korszakhoz.