Miközben az igazságszolgáltatás körözi és a chaparei fellegvárában húzódott meg, Evo Morales volt bolíviai elnök szembeszáll Rodrigo Paz kormányával, és elutasít minden megoldást, amely a megadását jelentené.
Ahhoz, hogy el lehessen jutni Evo Moraleshez, több ellenőrzőponton kell áthaladni, be kell hatolni a Chapare dzsungelébe, és meg kell találni Lauca Eñét, egy eldugott települést történelmi fellegvárában, Cochabambában, ahol a volt bolíviai elnök hetek óta rejtőzködik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ellene elfogatóparancs van érvényben, ezért búvóhelye körül tucatnyi követője, köztük többen fegyverrel állnak őrséget arra az esetre, ha bármi történne, vagyis feltűnnének a környéken a kormánycsapatok.
Az ország már jó ideje az elmúlt évtizedek egyik legbonyolultabb politikai helyzetén megy keresztül: erőpróba zajlik Morales és hívei, valamint Rodrigo Paz kormánya között, amely azzal fenyeget, hogy elfogja őt.
A volt államfő nem kertel, amikor arról kérdezik, fontolóra veszi-e, hogy önként feladja magát. „Nem fogom feladni magam” – mondja az AFP hírügynökségnek adott interjúban, néhány nappal azután, hogy a végrehajtó hatalom felvetette a lehetőségét annak, hogy beavatkozzon fellegvárában, és letartóztassa. „Aki az életben maradásáról alkudozik, az nem méltó rá” – teszi hozzá.
Összeomlás szélén álló Bolívia
Mindez egy összeomlás szélén álló Bolívia díszletei között zajlik, ahol hét hete a legnagyobb városok élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiánnyal küzdenek az útlezárások miatt, amelyeket a jobbközép Rodrigo Paz elnök ellen szerveztek, akinek lemondását régóta követelik a szakszervezetek és az őslakos szervezetek.
Paz, aki novemberben vetett véget a két évtizeden át tartó baloldali kormányzásnak, Moralest nevezi meg a tiltakozások kirobbantójaként, és szombaton rendkívüli állapotot hirdetett ki, hogy katonákat vezényelhessen az utcákra.
Evo Morales szerint ami történik, nem más, mint „felkelés a neoliberális modell és a gyarmati állam ellen”, amely – saját szavai szerint – „tekintélyét vesztett kormányt” hagyott maga után.
Mi lesz, ha elfogják Moralest?
A nagy kérdés, amely az egész beszélgetést áthatja, az, mi történik, ha a biztonsági erők végül bevonulnak Chaparéba. Morales ezt szükségtelennek tartja, arra hivatkozva, hogy már nincsenek útlezárások, amelyek indokolnák a bevetést, de nem titkolja, mi következne, ha a kormány mégis rászánná magát a lépésre. „Kikényszerítik, hogy polgárháború törjön ki” – figyelmeztet. „Bármilyen katonai vagy rendőri beavatkozás esetén a parasztok ellenállnak.” Hangsúlyozza, hogy nem akar halottakat vagy sebesülteket, de „jól megszerveztük magunkat”.
Arra az felvetésre, ami miatt bujkálnia kell (az állítólagos gyermekkereskedelem ügyére), Moralesnél világosabban aligha lehetne fogalmazni: szerinte ez egy „kitalált eljárás”. „Nem találnak semmit kábítószer-kereskedelemről vagy korrupcióról. Megpróbálják a 'pedofil' bélyeget rám sütni. Az emberek inkább nevetnek ezen” – mondja.
„Bármelyik pillanatban bármelyik társadalmi csoport megmozdulhat”
Előrejelzése a közeljövőre nézve meglehetősen borúlátó. Morales úgy véli, ha a gazdaság nem élénkül fel, az egész helyzet el fog húzódni. „Ez a 'mentirocracia' (hazugsághatalom) erős reakciókat vált ki a bolíviai népből.”
„Ha nem oldják meg a strukturális kérdést, vagyis a gazdasági problémákat, bármelyik pillanatban bármelyik társadalmi csoport megmozdulhat.” Morales hozzáteszi, hogy soha nem kérte az elnök lemondását, és abban foglalja össze követeléseit: „Meg kell akadályozni, hogy privatizálják az áramot, a vizet, a természeti erőforrásokat, az egészségügyet és az oktatást. Ez a kérés.”
Kicsoda Morales?
Evo Morales 2006 és 2019 között vezette Bolíviát, és nemcsak az ország, hanem egész Latin-Amerika egyik legmeghatározóbb baloldali politikusává vált. A kokatermelő szakszervezeti vezetőből lett államfő az ország első őslakos származású elnöke volt, ami önmagában történelmi fordulatot jelentett egy olyan államban, ahol a bennszülött többség évszázadokon át kiszorult a politikai hatalomból.
Támogatói szerint Morales kormányzása alatt Bolívia példátlan társadalmi és gazdasági átalakuláson ment keresztül. A földgáz- és nyersanyagbevételek nagyobb részét állami ellenőrzés alá vonta, jelentősen bővítette a szociális programokat, csökkent a szegénység, nőtt az őslakos közösségek politikai súlya, és 2009-ben új alkotmány született, amely Bolíviát „többnemzetiségű államként” határozta meg. A Morales-korszak alatt az ország hosszú időn át Latin-Amerika egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt.
Bírálói ugyanakkor azt állítják, hogy Morales fokozatosan egyre inkább saját személye köré építette a rendszert. Kormányzását gyakran érte kritika az igazságszolgáltatás és az állami intézmények feletti növekvő politikai befolyás miatt, miközben ellenfelei szerint egyre kevésbé tisztelte a demokratikus fékeket és ellensúlyokat. A legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy a 2016-os népszavazáson a választók elutasították az újabb elnöki ciklus lehetőségét, Morales mégis elindult a 2019-es választáson egy alkotmánybírósági döntés nyomán.
A 2019-es elnökválasztást csalásgyanú és tömegtüntetések követték. A politikai válság végül Morales lemondásához és külföldre távozásához vezetett. Hívei az eseményeket puccsnak tekintik, ellenfelei szerint viszont a demokratikus szabályok megsértése miatt veszítette el hatalmát. A vita máig megosztja Bolíviát és Latin-Amerikát is.
Mindezek folytán Morales egyszerre számít a modern Bolívia egyik legsikeresebb társadalompolitikai reformerének és egyik legmegosztóbb politikai szereplőjének. Örökségét ma is heves viták övezik, de abban még sok ellenfele is egyetért, hogy alapvetően átalakította az ország politikai és társadalmi szerkezetét.
A lítium lehet Bolívia következő nagy esélye
A Morales-i örökségéről szóló vitákban rendszeresen előkerül Bolívia egyik legfontosabb stratégiai erőforrása, a lítium is. Az ország délnyugati részén található Salar de Uyuni sóstó alatt a világ egyik legnagyobb ismert lítiumkészlete rejtőzik. Egyes becslések szerint Bolívia a globális készletek 20-25 százalékával is rendelkezhet, ami kulcsszereplővé tehetné az elektromos autók akkumulátoraiért és az energiatároló rendszerekért folyó nemzetközi versenyben.
Morales elnöksége alatt a kormány következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a lítium kitermelése állami ellenőrzés alatt maradjon, és Bolívia ne csupán nyersanyag-exportőrként, hanem feldolgozóipari szereplőként is részesüljön a várható bevételekből. A stratégia ugyan politikailag népszerű volt, a beruházások és a technológiai együttműködések azonban lassabban haladtak a vártnál.
A lítium így egyszerre jelképezi Morales egyik legfontosabb törekvését és Bolívia egyik legnagyobb kihagyott lehetőségét. Miközben a szomszédos Chile és Argentína jelentős előnyre tett szert a globális akkumulátoripari versenyben, Bolívia még mindig azon dolgozik, hogy hatalmas földtani készleteit valódi gazdasági erővé alakítsa. Emiatt sok elemző szerint a következő évtized egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy az ország képes lesz-e végre „fehér arannyá” változtatni a világ által egyre keresettebb lítiumkincsét.