A német egység fennállásának 36. évfordulóját ünneplik. 1990. október 3-án az egykori NDK csatlakozott a Német Szövetségi Köztársasághoz. Ezzel a nappal ért véget Németország megosztottsága is, amely összesen 41 évig tartott.
Bár a berlini fal már 1989. november 9-én leomlott, közel egy évig tartott, mire Kelet és Nyugat megállapodott a szerződésekről és Berlin ismét az egyesült Németország fővárosa lett.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Helmut Kohl kancellár 1990. október 2-án elmondott történelmi televíziós beszédében (forrás: német) így fogalmazott: „Néhány órán belül egy álom válik valóra. Több mint negyven keserű, megosztottságban töltött év után Németország, a mi hazánk ismét egységes. Számomra ez a pillanat életem egyik legboldogabbika...”
És folytatta: „Az öröm mellett először azokra kell gondolnunk, akik különösen sokat szenvedtek Németország megosztottságától. Családokat kegyetlenül széttéptek. A börtönökben politikai foglyokat tartottak rabságban. Emberek haltak meg a falnál.”
Beszéde során a kancellár köszönetet mondott a keletnémeteknek, akik kivívták szabadságukat, az egykori győztes hatalmaknak, valamint Közép-, Kelet- és Dél-Európa szabadságmozgalmainak, amelyek nélkül az újraegyesítés nem valósulhatott volna meg.
Az egység kancellárja ezekkel a szavakkal zárta beszédét: „Németország a mi hazánk, az egyesült Európa a jövőnk. Isten áldja német hazánkat.”
Miért osztották meg Németországot?
A második világháború után a négy győztes hatalom, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország először négy megszállási övezetre osztotta a legyőzött Németországot. Céljuk az volt, hogy a náci diktatúra bukása után demilitarizálják, denácifikálják és politikailag újjászervezzék az országot.
Ezzel párhuzamosan, a kibontakozó hidegháborús feszültség közepette egyre élesebb vita alakult ki a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió között Németország politikai és gazdasági jövőjéről. Ebből a szembenállásból született meg 1949-ben nyugaton a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK), keleten pedig a Német Demokratikus Köztársaság (NDK). A két állam eltérő politikai és gazdasági rendszerhez tartozott.
Noha 1955-ben mind a szövetséges hatalmak, mind a Szovjetunió formálisan függetlennek nyilvánította az NSZK-t és az NDK-t, a nem német hatalmak ragaszkodtak különjogaikhoz. A Szovjetunió fenntartotta úgynevezett stratégiai beavatkozási jogait, politikai és katonai befolyása pedig továbbra is erős maradt.
A német egységgel megszűntek a négy győztes hatalom megmaradt fenntartott jogai. Az újraegyesítés külpolitikai feltételeit korábban a két plusz négyes szerződés szabályozta.
Az NSZK és az NDK a szerződésben elismerték a Lengyelországgal közös Odera–Neisse-határt. Németország ezzel végleg lemondott egykori keleti területeiről, például Sziléziáról, Pomerániáról és Kelet-Poroszországról, vagyis a korábbi német államterület mintegy egynegyedéről.
Mennyire egységesek ma a németek?
A keleti tartományokért felelős szövetségi kormánybiztos 2026-os aktuális jelentése azt vizsgálja, hogy a származás mennyire határozza meg az életutakat és a társadalmi felemelkedés esélyeit a mai korban. Bár a kelet- és nyugatnémetek ma már sok tekintetben hasonlóan látják saját életkörülményeiket, a keletnémetek a legfelső szövetségi hatóságok vezető pozícióiban továbbra is alulreprezentáltak, bár arányuk 2022 óta 13,9 százalékról 16,3 százalékra emelkedett.
Időközben felnőtt egy teljes generáció, amelynek nincsenek személyes emlékei a fal leomlásáról és az egykor megosztott Németországról. A régiók közötti megosztottság nyomai azonban továbbra is érzékelhetők.
„A »Kelet« ma is jóval több egyszerű égtájnál azok számára, akik ott nőnek fel” – mondta Elisabeth Kaiser államminiszter, a szövetségi kormány Kelet-Németországért felelős megbízottja 2025-ös jelentésében. Különösen szembetűnő a különbség az örökségek és ajándékozások terén: 2025-ben az adóhatóságok által rögzített vagyonátruházások összértékének 95 százaléka Nyugat-Németországra esett – derül ki a Szövetségi Statisztikai Hivatal felméréseiből.
A máig látható különbségek egyik oka az újraegyesítést követő gazdasági és demográfiai átalakulás. Az egykori NDK-állampolgárok mindössze 17 százaléka tarthatta meg foglalkozását a rendszerváltás után, a többieknek pályát kellett módosítaniuk. Ez derül ki a Rockwool Foundation Berlin tanulmányából, amelyhez a Reuters hírügynökség előzetesen hozzáférést kapott.
Az egykori NDK-ban a kilencvenes években sok vállalat elveszítette piacait vagy bezárta kapuit, miközben elsősorban a fiatal, jól képzett emberek költöztek nyugatra. Emiatt egyes térségekben mind a mai napig hiányzik a lakosság és a vállalati központok.
A szövetségi kormány ezért igyekszik tovább csökkenteni a gazdasági, társadalmi és politikai különbségeket. Elsősorban a strukturálisan gyenge régiókat támogatja, többek között az infrastruktúrába, a kutatásba, a kis- és középvállalkozásokba, valamint új vállalatokba irányuló beruházásokkal.
Miért nem a fal leomlásának napját ünneplik a németek?
Az 1989. november 9-i jelenetek bejárták a világot. Kelet- és nyugatnémetek egymás karjaiba borultak, berlini lakosok felmásztak a falra, mások vésővel estek neki, hogy megőrizzenek maguknak egy darabot a történelmi falból.
1989. november 9-én leomlott a fal, amely egyszerre jelképezte a szabadság hiányát és Németország megosztottságát. A rendszerváltás után eleinte szóba került, hogy ez a nap legyen az új nemzeti ünnep.
Többek között az ugyanerre a dátumra eső, 1938-as kristályéjszaka (a náci Németországban 1938. november 9–10-én végrehajtott, központilag megtervezett és irányított országos zsidóellenes erőszakhullám) miatt azonban végül elvetették ezt az ötletet. Ugyanerre a napra esik az 1918-as köztársaságkikiáltás is. Így az egységszerződés dátumát, 1990. október 3-át választották, amelyet törvényben rögzítettek mint munkaszüneti napot.
Az akkori NDK-miniszterelnök, a CDU-s Lothar de Maizière által összehívott rendkívüli ülésen szavaztak az NDK csatlakozásáról és október 3. dátumáról. A beszámolók szerint a viták hevesek voltak, és este 21 órától hajnali 2.30-ig tartottak.
1990. augusztus 31-én a két főtárgyaló, Wolfgang Schäuble (CDU) szövetségi belügyminiszter és Günther Krause (CDU) NDK-államtitkár aláírta a „Szerződés a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között a német egység létrehozásáról”, röviden egységszerződést.
Végül úgy döntöttek, hogy 1990. október 3-án először vonják fel Berlinben, a Reichstag épülete előtt az úgynevezett „egység zászlaját”, a legnagyobb hivatalos szövetségi lobogót.
Miért június 17-én tartották korábban a nemzeti ünnepet?
Az 1990. augusztus 31-i egységszerződés október 3-át „A német egység napjává” és hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánította. Ez váltotta fel június 17-ét, az NDK-beli népfelkelés emléknapját. Június 17. ugyanakkor továbbra is országos emléknap maradt.
Az NDK-kormány a keletnémet térség amúgy is rossz ellátási helyzete ellenére normaemelési határozatokat hirdetett ki. 1953. június 17-én mintegy 700 városban csúcsosodtak ki a tiltakozások sztrájkokban és tüntetésekben; becslések szerint 400 000 és 1,5 millió közötti résztvevővel. A sztrájkok szovjet tankokkal történt leverése során legalább 55 ember vesztette életét, és sokan megsérültek. Becslések szerint akár 13 000 embert is őrizetbe vehettek.
„1953. június 17-én a német nép a szovjet megszállási övezetben és Kelet-Berlinben fellázadt a kommunista erőszakos uralom ellen, és súlyos áldozatok árán tanújelét adta szabadság iránti akaratának” – áll az 1953-as Szövetségi Közlönyben. Június 17-ét a német egység napjaként hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánították.
„Biztosak vagyunk benne: ami összetartozik és valaha együtt volt, az újra össze fog kerülni” – jelentette ki Heinrich Lübke szövetségi elnök a Szövetségi Levéltár feljegyzései szerint a népfelkelés tizedik évfordulóján, június 17-én. 1963-ban Lübke köztársasági elnök június 17-ét a „német nép nemzeti emléknapjává” is nyilvánította.