Donald Trump amerikai elnök egy floridai befektetési fórumon a napokban kijelentette: „Kuba a következő." Lénárt Andrással, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensével, hispanista történésszel utánajártunk, hogy áll most a kubai helyzet, és mik a lehetséges forgatókönyvek.
Az elmúlt napokban Donald Trump több olyan nyilatkozatot tett, amellyel valószínűsített egy amerikai katonai beavatkozást Kubában. Az amerikai-kubai viszony hónapok óta feszült. A világ legnagyobb katonai erejével rendelkező Egyesült Államok már több mint fél éve olajblokád alatt tartja Venezuelát, aminek hatására Kuba gazdasági és humanitárius válsághelyzetbe sodródott: a víz- és áramellátás akadozik, a kórházi ellátás és az oktatás gyakorlatilag áll, az élelmezési válság már kopogtat. A kormány és vele a kubai elnök, Miguel Díaz-Canel hatalma megroppant. Lénárt Andrással, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensével, hispanista történésszel arról beszélgettünk, mik lehetnek a lehetséges forgatókönyvek, és milyenek a körülmények Kubában.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Euronews: Donald Trump sokat idézett nyilatkozata, miszerint "Kuba a következő" egy az Egyesült Államok katonai erejét fitogtató szövegkörnyezetben hangzott el. Van-e bármennyi esélye annak, hogy az USA katonailag roppantaná meg Kubát?
Lénárt András: Bár Donald Trumpnál semmit nem lehet kiszámítani, a katonai intervenció egyike a legkevésbé valószínű forgatókönyveknek. Kubával kapcsolatban az amerikai vezetők a 19. század közepétől többször is megfogalmazták az „érett gyümölcs” politikáját, ami annyit jelent, hogy az Egyesült Államoknak nem kell nagy erőfeszítéseket tennie ahhoz, hogy Kuba, mint az érett gyümölcs a fáról, egyszer csak az USA ölébe hulljon.
Az amerikai elnök, amikor Kuba megszerzéséről beszél, látszólag ezen az állásponton van. Egy katonai beavatkozás nem garantálja a sikert, hiszen Kuba nem Venezuela. Itt jóval nagyobb ellenállás várható: a fegyveres erők képzettebbek és eltökéltebbek, ráadásul sokan a rezsim mellé állnának. Hogy mennyien pártolnának át, és mennyire lenne sikeres a védekezés, azt nem tudni, ezért kiszámíthatatlan a helyzet. Venezuelában bejött Trump terve, Iránban nem, a kubai helyzet kétesélyes.
Bár a SOUTHCOM, azaz az Egyesült Államok Déli Parancsnoksága valóban azt állítja, hogy egyedül az olajblokád marad, feltételezem, hogy a Fehér Háznál lapulhat valamilyen katonai akcióterv Kuba ellen…
Minden bizonnyal van ilyen: a hatvanas évek óta folyamatosan van, amit az adott adminisztrációk mindig frissítettek, általában a CIA, a kubai emigránsok és a megkárosított, bosszúszomjas amerikai szervezett bűnözés közreműködésével. Most is kell lennie egy naprakész változatnak, de ennek bevetése valószínűleg csak az utolsó lépés. A segélyek teljeskörű blokkolása talán elegendő lenne a kormány megbuktatáshoz, de a rendszer megbuktatásához nem.
A szankciós politika viszont alkalmas arra, hogy „megfojtsa” Kubát, hiszen az ország működésképtelenné válik a kőolajszállítmányok és az alapvető szükségleteket kielégítő segélyek nélkül. A januártól fokozatosan bevezetett teljes amerikai blokád ezt a célt már majdnem elérte, amikor Trump március utolsó napjaiban előbb humanitárius szállítmányokat engedett be Kubába, majd egy orosz hajót, rajta hétszáz ezer hordó olajjal. Mindez pár napnál tovább nem elég, de engedmény. Ahogy az is, hogy február óta az amerikai vállalatok közvetlenül adhatnak el dízelolajat kubai magánvállalkozásoknak, még ha ez sem menti meg a rendszert. A kubai kormány is tett engedményeket: például engedélyezi a külföldön élő kubaiak befektetéseit a kubai vállalatokba. Ezek azonban szintén apróságok.
Az olaj Iránban és Venezuelában is ott van. Ráadásul a két ország két nagy piac is. Miért érné meg Trumpnak Kubával foglalkozni, amikor a szigetország gazdasági jelentősége nem említhető egy napon a két említett országéval?
A Castro-rendszer megdöntése mindenekelőtt egy szimbólum megsemmisítését jelentené, azaz egy politikai bosszút. A kubaiak által örökérvényűnek hitt rezsim 1959 óta állandó problémát okoz az Egyesült Államoknak. Tizenhárom amerikai elnök próbálta megdönteni azt. Már Castro ellen is számos merényletet követtek el, eredménytelenül. A leghíresebb kísérlet a hidegháború alatt az 1961-es sikertelen invázió volt a Disznó-öbölben. Trump most mindenáron erőt akar felmutatni: ő akar lenni, aki megoldja a kubai problémát, amit a korábbi elnököknek nem sikerült. Persze a „Donroe-doktrína” alkalmazása – amely lényege a Monroe-doktrína nyomán az, hogy az amerikai kontinensen mindenképpen az USA érdekeit kell érvényesíteni – ennek megágyaz.
Kuba ma a világgazdaságban nem játszik jelentős szerepet. Ez nagyrészt azért van így, mert leamortizálódott az infrastruktúrája, és amivel még rendelkezik, azzal is képtelen kielégítően termelni. Bár a 20. század elején a cukor- és a dohánytermelés miatt globálisan is fontos szereplő volt, Fidel Castro hatalomra kerülésével, illetve az államosítások, az Egyesült Államokkal való állandó konfliktusok és az elhibázott gazdaságpolitika miatt csökkent ennek a jelentősége. Bár vannak ásványkincsek a szigeten, például nikkel, kobalt, mangán, kisebb mennyiségben pedig kőolaj és földgáz is, racionális gazdasági okai nincsenek Kuba bedöntésének vágya mögött. Ugyanakkor, miután Castro tetemes mennyiségű amerikai tulajdont államosított, az USA vissza akarja kapni az elvett szállodákat, kaszinókat, gyárakat, az ipari létesítményeket és a termőföldeket, amelyek nagy része korábban a tulajdonában volt. Ez egyébként bonyolult lenne, mert nemzetközi perek kellenének a régi tulajdonok visszaszerzéséhez, hiszen ezeket Castro általában továbbadta harmadik országoknak, főleg Spanyolországnak és Kanadának.
Egy újabb konfliktus mennyit hozna Trumpnak és mennyit vinne? Az elnöknek mára nemcsak a demokraták között van erős ellenzéke, hanem saját pártjában is, ráadásul a félidős választások szempontjából sem mindegy, hogy a külpolitika ügyvitelében fontos Szenátusban épp ki ül.
Ha abból indulunk ki, hogy Trumpot kötik a törvények, a Szenátus és a Kongresszus is, akkor ez nyilván gondot okozhat. De láttuk és hallottuk tőle, hogy őt csak a saját esze köti. A venezuelai beavatkozáshoz is kellett volna jóváhagyás, mégsem kért ilyet. Nem biztos, hogy a külpolitikai téren tett lépéseit befolyásolni fogja, hogy milyen támogatottsággal rendelkezik a belpolitikában és a testületekben.
Egyébként valóban kényes ügy az őszi félidős választás: az amerikai gazdaság állapota nem javul, és nem csitul az USA Bevándorlási és Vámügyi Hivatala (ICE) illegális bevándorlók elleni fellépései miatti harag. Kubával csak akkor vállalhatna fel nyílt, akár katonai konfliktust Trump, ha az rövid lenne és biztosan sikeres az USA szempontjából. Mint amilyennek a venezuelai beavatkozás tűnik. Ha kiszámíthatatlan a végeredmény, mint például az iráni helyzetben, akkor veszélyes belevágni, hiszen a választói nem elégedettek, mondván, nem a belpolitikával és a gazdasággal foglalkozik, hanem a külföldi eseményekkel.
Az amerikai elnök különböző okokból Venezuelában és Iránban is új vezetőket akart hatalomra segíteni. A kubai elnöknek, Díaz-Canelnek is mindenképpen mennie kellene?
A kubai elnök csak mellékszereplő. A valódi erő és szimbólum a Castro-család és a befolyásuk alatt lévő hadsereg, amely egy céghálózaton és a mindent átszövő korrupció révén kézben tartja az egész kubai gazdaságot. Gyakorlatilag náluk összpontosul minden hatalom. Ha Maduróhoz hasonlóan eltávolítanák Díaz-Canelt, szinte azonnal helyettesíthető lehetne bárki mással.
Díaz-Canelt az ág is húzza...
Talán nincs senki más, aki annyira szeretné, hogy elhúzódjon az iráni háború, mint a jelenlegi kubai vezetés. Ezzel gyakorlatilag időt nyernek.
És kik lehetnek az új kubai kérők?
Természetesen elsősorban Castroék. A háttérben tárgyalnak az amerikai kormányzat és a kubai rezsim kulcsszereplői: Raúl Castro unokája, fia és unokaöccse is szerepet kapnak ebben, és teljesen biztos, hogy mindenről tud a 95 éves exelnök is, aki állítólag fizikailag és szellemileg is van olyan állapotban, hogy továbbra is ő határozza meg a rezsim ideológiai hátterét.
Lehet érdemi hozzájárulása az ellenzéknek egy esetleges átmenethez? Hol van ebben az egészben a kubai felmenőkkel rendelkező amerikai külügyminiszter, Marco Rubio, és hogy tudja érvényesíteni a lobbierejét a főleg Floridában élő kubai közösség?
Venezuelával ellentétben jelentős ellenzéki politikai erőt Kubában nem találni, hiszen korábban jól sikerült az ellenzék ellehetetlenítése. A Kubában maradt ellenzéki csoportok főleg civilek, akiknek az a szerepük, hogy kifejezzék a helyi társadalmi elégedetlenséget. Sokan közülük már börtönben ülnek.
Marco Rubiónak náluk sokkal fontosabb a szerepe. Kubai származású, de Floridában született, a szülei nem sokkal Castro hatalomátvétele előtt jöttek el Kubából. Amióta politikai pályára lépett, Rubio a Castro-rendszer esküdt ellensége: már Florida szenátoraként is szoros kapcsolatot ápolt a helyi, Castro-ellenes kubai közösséggel. Rubio fontos szerepet kapott a venezuelai beavatkozásban, ráadásul Trump szóba hozta, hogy akár Rubio is lehetne az új kubai elnök. Ez valószínűleg vicc volt, de az biztos, hogy az amerikai külügyminiszternek fontos szerepe van már most is a kubai-amerikai kapcsolatrendszer formálásában. Egy biztos: Rubio a teljes rendszer megdöntését kívánja.
Fontos szerepe van a kubai emigrációnak is, amelynek döntő része Floridában él és hagyományosan republikánus szavazó. Amellett, hogy komoly szavazóbázist jelentenek, nagyon fontos lobbitevékenységet folytatnak, és számottevő gazdasági hatalommal bírnak. Bár a kubaiakon kívül a legtöbb latin-amerikai demokrata szavazó, az elmúlt időszakban a republikánus Trump népszerűsége nőtt a latin-amerikaiak körében. Az elnök népszerűségének további növekedését persze veszélyeztetik az ICE latin-amerikaiak elleni erőszakos fellépései. Az egy mellékszál, hogy a republikánus floridai kubaiak nem fogadnák el, hogy továbbra is a Castro-rendszer folytatódjon, csak más köntösben. Az USA-ban élő kubaiak teljes rendszerváltást akarnak, Rubiohoz hasonlóan.
Lehet jósolni azzal kapcsolatban, hogy végül kit választ Trump?
Két opciója van, ha valóban rezsimváltást akar. Az egyik, hogy az emigráns kubai csoportokból választ ki új vezetőt, aki együttműködő lesz abban, hogy az USA-val új kapcsolatok alakuljanak ki. Hozzáteszem, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy ilyen szereplő mindenképp demokráciát akarna kialakítani. A másik lehetőség az a venezuelai modell: hogy megállapodik a jelenlegi rendszer egyik tagjával, aki vállalja, hogy együttműködik. Például a Castro-családból valakivel. Mindkét útvonal több veszélyt rejt: az előbbi ellen fellázadhatnak a jelentős számban lévő Castro-hívek és a befolyásos kubai hadsereg, a második viszont nem hozna semmilyen szempontból gyökeres változást, nemhogy rezsimváltást. Ez szintén nyílt konfliktushoz vezethet.
Azzal, hogy a venezuelai olajat gyakorlatilag elzárták a szigettől, gazdasági válság alakult ki Kubában. Az áramellátás és az egészségügyi ellátórendszer akadozik. Van út felfelé?
A kubai életszínvonal ennél mélyebbre már nem nagyon zuhanhat. A fizetések nagyrésze szinte semmire nem elég, de ha valaki tud is vásárolni, nincs mit, mert a boltok polcai üresek. Az áramszünetek miatt állandósult a vészhelyzet a kórházakban, az oktatás a legtöbb intézményben szünetel. Az egyetemeken távoktatás zajlik. A gyakorlatban viszont, mivel nincs áram, nincs oktatás sem. Ellátási probléma jelentkezik a legfelsőbb körökben is, a rendszert működtető és abból profitáló katonai, üzleti és politikusi rétegekben is. Az egyik utolsó mentsvár a turizmus volt, de a koronavírus alatt az is összeomlott, hiszen a járvány után a turisták nem tértek vissza a korábbi létszámban.
Ugyanakkor a kubai vészhelyzet az új energiaforrásokra való átállás lehetőségét rejti. Már az elmúlt években is sok napelemet vásárolt a szigetország, most az olaj és a gáz hiánya miatt folytatnia kell a zöld átállást. Március során a humanitárius segélyek mellett nagy számban érkeztek napelemek. Magánemberek is vásárolnak, pontosabban elsősorban a külföldön élő rokonaik, akik eljuttatják azokat az otthoniaknak. Ez rövid- és középtávon nem oldja meg az energiaellátás problémáját, de enyhíti a terheket, hosszútávon pedig diverzifikálja a forrásokat. Kubában évente közel 330 napig tűz a nap. Legalább azzal nem lesz gond.