Az Európai Unió az USA legnagyobb kereskedelmi partnere, miközben az amerikai vállalatok vagyonokra tesznek szert szoftverek, pénzügyi termékek és az olaj európai értékesítésével.
Trump elnök azon törekvése , hogy megszerezze Grönlandot és vámokat vezessen be számos európai országgal szemben, válságba felé sodorja a transzatlanti szövetséget. Ha kitör egy kereskedelmi háború, akkor az amerikai gazdaság megérezheti a fájdalmat – a Szilícium-völgytől a nyugati parti iparvállalatokig.
Gyakori, de téves hiedelem, hogy Kína lenne az Egyesült Államok első számú kereskedelmi partnere, mivelhogy Európa az. Egyben az európai országok a legnagyobb befektetők és kötvényvásárlók is Amerikában.
Hosszú távon a romló kapcsolatok arra késztethetik a kontinenst, hogy csökkentse az amerikai függőséget, és másutt erősítse meg a kereskedelmi láncot, főként Ázsiában Kína és India felé, ami súlyosan meggyengítené azt a kapcsolatot, amely az óceán mindkét partján a jólét motorja volt a világháború óta.
Ez a viszony valóban vérzik kisebb-nagyobb sebekből, de a szervezet továbbra is életképes - lehet. Komoly politikai felelősséggel és következményekkel járna a rendszer felborítása, ahelyett, hogy kölcsönösen elfogadható feltételeket keresnének.
A Davosban megrendezett világgazdasági fórumon megjelent kaliforniai kormányzó „derekas ellenállásra” buzdította az európaiakat Donald Trump egyre agresszívabb törekvéseivel szemben. Gavin Newsom, akinek állama a világ 5. legnagyobb jövedelemtermelője, felszólította az európai vezetőket, hogy ne próbáljanak alkalmazkodni Donald Trumphoz, hanem ütközzenek meg vele nyíltan, még akkor is, ha ez kereskedelmi háborúhoz vezet.
Egy amerikai–európai vámháború azonnali sokkot okozna Kaliforniában is, abban az államban, amelynek gazdasága alapvetően az exporttól, a technológiai ellátási láncoktól és a nyitott piacoktól függ.
Trump jókora lépéselőnyben van, és ezt ki is akarja használni
A gazdasági konfliktusban az Egyesült Államok objektív előnyből indul, amit a növekedési kilátások is alátámasztanak. A következő években az amerikai gazdaság várhatóan tartósan és gyorsabban bővül, mint az Európai Unióé: míg az USA-ban 2-2,5 százalék körüli növekedési pálya rajzolódik ki, addig az euróövezetben legfeljebb 1–1,3 százalékos ütem látszik fenntarthatónak.
Ez a különbség politikai és tárgyalási előny is Washington számára, mert egy lassabban növekvő és exportfüggő Európa sérülékenyebb egy elhúzódó kereskedelmi konfliktusban, mint a dinamikusabb, belső fogyasztásra és technológiai beruházásokra támaszkodó amerikai gazdaság.
Donald Trump maradék 3 éve alatt az aszimmetria hatalmi eszközzé válhat. A Fehér Ház kisebb belpolitikai kényszerrel tud nyomást gyakorolni, miközben az európai oldalon a gyengébb növekedés gyorsabban átfordulhat politikai és társadalmi költséggé, főként a védelmi és a szociálpolitikai téren. Így az amerikai erőpolitika gazdasági háttere stabilabb, noha a konfliktus hosszabb távon az Egyesült Államoknak is okozhat veszteségeket.
Ezt illusztrálja Trump odavetett repülőtéri megjegyzése arról, hogy Macron francia elnök nem akar csatlakozni a most szerveződő Béketanácsba. Az amerikai elnök szerint ez mellékes, mert Macron már úgysem lesz sokáig hivatalban.
Davosban a kanadai miniszterelnök korszakváltásra figyelmeztet
Mark Carney, aki a nem nagyhatalmi státuszú országokról beszélt, azt mondta, hogy „Hadd legyek őszinte: nem valamiféle átmenethez érkeztünk el, hanem drasztikus változáshoz. Az elmúlt két évtizedben a pénzügyek, az egészségügy, az energia és a geopolitika területén bekövetkezett válságok sorozata nyilvánvalóvá tette a szélsőséges globális integráció kockázatait. És a közelmúltban a nagyhatalmak elkezdték fegyverként használni a gazdasági integrációt. A vámokat például nyomásgyakorlásra. A pénzügyi infrastruktúra hirtelen kényszerítő eszközzé vált. Az ellátási láncok pedig visszaélések lehetőségeivé. Nem lehet annak a hazugságában élni ma már, hogy az integráció kölcsönös előnyökkel jár, miközben az integráció az alárendeltség forrásává válik”.
Ugyanakkor a kereskedelmi konfliktusok eszkalációja az USA-ra nézve is káros lehet. Ha az amerikai vállalatok kevesebbet adnak el Európában, az csökkenti a profitjukat, és megnyitja az utat az olyan országokból származó versenytársak előtt, mint Kína – mondta Mary Lovely , a Peterson Nemzetközi Gazdaságtudományi Intézet agytrösztjének vezető munkatársa. „Miután ezek az új kapcsolatok létrejönnek, nagyon nehéz megváltoztatni, visszacsinálni őket” – mondta.
Jelenleg Európa a legnagyobb külföldi közvetlen befektetési forrás az Egyesült Államokban, 3,6 billió dollárnyi invesztícióval. A befektetési mérleg nagyjából egyensúlyban van, mivel az USA 3,97 billió dollár termelő vagyonnal rendelkezik a kontinensen. Ezekhez képet a más régiókból érkező termelő tőke töredéknek számít.
A kereskedelmi háború nem az egyetlen gazdasági kockázat. Egyes elemzők arra figyelmeztetnek, hogy Trump Európával szembeni fenyegetései arra is késztethetik az európai befektetőket, hogy csökkentsék az amerikai részvényekbe és kötvényekbe történő befektetéseiket, ami gyengébb dollárhoz, az amerikai részvények árfolyamának csökkenéséhez és magasabb amerikai hitelfelvételi költségekhez vezethet. Ennek terhei viszont általában a vállalati beruházásokra és a háztartások kiadásaira nehezednek, ami lassabb gazdasági növekedéshez vezetne.
Trump az amerikai gazdaság páratlan erejét használja fel, mint olyan erőteljes eszközt, amellyel szövetségeseit és riválisait az akarata alá hajthatja. Eddig többnyire el is érte a célját, és Európa, amely az Egyesült Államok katonai támogatására támaszkodik, többet veszítene egy szakadásból. A veszély arra ösztönözheti az európai vezetőket, hogy inkább békítsék meg Trumpot, mintsem hogy visszavágjanak. Erre utalt a fentebb idézett Newsom kaliforniai kormányzó kijelentése is.
Ez történt tavaly is, amikor az EU aránytalan kereskedelmi megállapodást kötött, mert nem kockáztatta meg az USA támogatásának elvesztését Ukrajna háborús támogatásában. A megoldás nyilvánvalóan egyezkedéseken alapulhat, de a pillanatnyi politikai légkör azt mutatja, hogy a két tömb között szinte teljes tárgyalásképtelenség állt elő. Nagy kérdés, hogy Davosban vagy utána megnyílnak-e a diplomáciai alkuk új lehetőségei, vagy a helyzet tovább mérgesedik.