Magyar kutatók bebizonyították, hogy a ceratopsia csoportba tartozó dínók nemcsak Ázsiában és Amerikában, hanem Európában is megjelentek.
Rendkívüli jelentőségű fosszíliára bukkantak a Bakonyban az ELTE Őslénytani Tanszékének kutatói és hallgatói. A koponyadarab tüzetes vizsgálata után kiderült, hogy az egy ceratopsia, azaz galléros vagy tülkös dinoszaurusz csontvázához tartozott jó 85 millió évvel ezelőtt. Márpedig minden kétséget kizáróan ceratopsiához tartozó leletet korábban csak Észak-Amerikában és Ázsiában találtak, az eddigi európai fosszíliák rossz állapotúak, töredékesek és ellentmondásosak voltak. Így a magyar kutatóknak végre sikerült bizonyítaniuk azt, hogy ez az őslénycsoport a mai Európa (akkoriban kisebb szigetekből álló) területén is jelen volt, méghozzá a kréta időszakban, tehát a dinoszauruszok kihalása előtti évmilliókban.
A ceratopsiák leghíresebb faja a triceratops, a már 25 éve kutatott iharkúti lelőhelyen azonban egy másik, korábban ismeretlen faj fosszíliáját találták meg, amit a kutatók ajkaceratopsnak neveztek el. A térségben végzett ásatások és a minták elemzése arra is rávilágított, hogy egyes csontok, amelyeket korábban két lábon járó növényevő dínóknak tulajdonítottak, valójában szintén ceratopsia dinoszauruszokhoz tartoztak.
A felfedezéssel kapcsolatban szerdán tudományos cikk jelent meg a Nature-ben, a világ egyik legfontosabb természettudományos folyóiratában, az ELTE pedig sajtótájékoztatót szervezett az eredmények bemutatására. A publikált tanulmánynak két vezető szerzője van: Susannah Maidment a Londoni Természettudományi Múzeumból, valamint Ősi Attila, aki az ELTE Őslénytani Tanszékét vezeti. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Ősi Attila még egyetemi hallgatóként vett részt először ásatáson az iharkúti lelőhelyen, az ott talált dinoszauruszmaradványok pedig megváltoztatták az életét, vagy legalábbis a tudományos pályafutását biztosan.
Komoly vita alakult ki a bakonyi dinoszaurusz körül
Ősi Attila tagja volt annak a csapatnak is, amelyik először írta le az ajkaceratops fajt, még 2010-ben. Az első publikációkban a fajt galléros dinoszaurusznak, azaz a triceratops távoli rokonának tartották, az elkövetkező években azonban ezt az eredményt sokan megkérdőjelezték az őslénykutató társadalomban. A másik álláspont az volt, hogy a talált maradványok egy ornithopodához, azaz madárlábú dinoszauruszhoz, az iguanodon rokonához tartozik. A 2010-es évek kételyeit aztán annak köszönhetően sikerült eloszlatni, hogy a kutatók újabb koponyadarabokat találtak Iharkúton.
Ezekről a leletekről CT felvételeket készítettek, elemezték a feltárható evolúciós kapcsolatokat és egy 3D-nyomtatott koponyát is létrehoztak, a kutatócsoport pedig így végül meg tudta állapítani, hogy a faj egyértelműen a ceratopsia csoportba tartozott. Sőt, az is kiderült, hogy egy olyan lelet, amelyet korábban egy mochlodon nevű, két lábon járó és növényevő dinoszaurusznak tulajdonítottak, valójában szintén ugyanabba a ceratopsia fajba tartozó állat maradványa volt.
Az ajkaceratopsról egyelőre keveset tudnak a kutatók. Azt valószínűnek tartják, hogy az idő nagy részében négy lábon járt, a feje 25-27 centiméter hosszú volt, a teljes teste pedig legalább másfél méteres, de akár az 1,7-1,8 métert is elérhette. Jóval kisebb volt tehát, mint a triceratops, ami 8-9 méter hosszú és 2-3 méter magas volt. Az ajkaceratops legközelebbi rokonai valószínűleg a mai Mongólia és Kína területén éltek.
További kutatásokra ösztönzi a tudósokat az új felfedezés
Az európai ceratopsiák létezésének megerősítésével a kutatóknak sikerült kitölteniük egy régóta fennálló hiányosságot ennek a dinoszauruszcsoportnak az északi féltekén való vándorlásában. Az eredmények emellett arra ösztönzik a kutatókat, hogy újragondolják az európai mezozoikumi növényevők elterjedésével és életmódjával kapcsolatos eddigi ismereteiket.
A felfedezés szemléletformáló erejét jól jelzi, hogy a tanulmány szerzői külön utalnak arra, hogy az új ismeretanyag tükrében és a legmodernebb technológiák bevetésével érdemes lesz megvizsgálni a természettudományi gyűjteményekben őrzött leleteket. Könnyen lehet ugyanis, hogy egyes fosszíliák újbóli értékelésével és újraértelmezésével a tudósok még jobban megértik majd ezeknek a dinoszauruszok életét, az időben bekövetkezett evolúciójukat, sőt, az egész élővilág eddigi történetét is.