Oroszország öngyilkos drónjait újabban Elon Musk Starlinkje vezeti el a végzetes célhoz
Az orosz hadseregnek nincs engedélye a SpaceX-től a globális műholdas rendszer használatára. Viszont illegális vagy megkerülő módon képes hozzáférni, és harctéri erővé alakítani. Ukrajna ezzel sokat veszít korábbi taktikai előnyéből.
Az ukrajnai háború egyik legkellemetlenebb kérdése az utóbbi időben az lett, hogy az orosz fegyveres erők hogyan szereztek olyan képességet, hogy a Starlink internetrendszert kamikaze drónjaik vezérlésére és adatkapcsolatára használják.
A téma azért különösen érzékeny, mert eddig éppen a Starlink számított Ukrajna kulcsfontosságú technológiai előnyének.
A Defence Blog jelentése szerint orosz kamikaze drónokon megjelentek Starlink-terminálok, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az ukrán pozíciót az adatgyűjtésben és a fegyverzet real-time vezérlésében.
Mit mondanak a jelentések, és miért fontos ez katonailag?
A szakcikkek és nyílt forráskódú hírszerzői oldalak szerint az ukrán erők több esetben is olyan orosz UAV-kat vizsgáltak meg, melyeken Starlink felhasználói terminál volt rögzítve. Ezek nem feltétlenül a nagy szárnyas UAV-k, hanem kisebb drónok is, így például a Molniya-2 egyszer használatos csapásmérő platform, ahol nem cél a visszatérés, viszont fontos a maximális hatótáv és zavarás-állóság.
A Starlink használatával a drón nem csak hagyományos rádiófrekvenciás kapcsolatot tart az operátorral, hanem műholdon keresztül is képes vezérlési parancsokat fogadni, vagy élő videóképet továbbítani. Ami a lényeg, hogy az adatokat folyamatosan frissíteni tudja a repülés során, ami olyan mozgó célpontok megtámadása során jelent döntő előnyt, mint a parancsnoki járművek, a mobil tüzérség, a logisztikai konvojok, vagy éppen a lomhább páncélosok.
A Starlink alacsony Föld körüli pályán (LEO) működő hálózat, amely több ezer műholdra támaszkodik. Emiatt nehezebben lokalizálható és zavarható, mint egy klasszikus adatlink, és ez drámaian növeli a támadó drón átjutási esélyeit és hatótávolságát, különösen a mélységi csapások esetén.
Oroszország használhatja ezt a rendszert?
A Starlinket üzemeltető SpaceX többször is egyértelművé tette, hogy nem nyújt szolgáltatást az orosz fegyveres erőknek, és a rendszer katonai célú orosz használatra nem engedélyezett. A Starlink Oroszország területén nem is aktív, és maga Ukrajna is csak védelmi-elhárítási célokra használhatja, de leginkább polgári és közlekedési adatforgalomra. Volt is eset, amikor a SpaceX megakadályozott ukrán támadó műveleteket.
Musk többször is elmondta, hogy a Starlink „nem fegyver”, és a SpaceX nem kíván közvetlen hadviselő féllé válni. Mindez azonban nem zárja ki az indirekt vagy illegális felhasználást.
Hogyan férnek hozzá mégis az oroszok és mik lehetnek a módszerek?
A legvalószínűbb forgatókönyvek között első helyen szerepel a harmadik országokon keresztüli beszerzés, mivel a terminálok polgári termékek, és számos országban szabadon vásárolhatók. Vagyis Oroszország erőszakos eszközök nélkül is bevásárolhat ilyen kellékeket világszerte. Erre a veszélyre maga Musk is figyelmeztetett, mivel az eladók jóhiszeműek, és nem kell tudniuk, hogy éppen Moszkvát szolgálják ki.
Léteznek feketepiaci csatornák is, amit alátámaszt, hogy Ukrajnában és a környező régióban sok helyről eltűntek vagy megcsappantak a Starlink-egységek a háború során, vagyis gazdájuk eladta ezeket, majd elmenekült. Emellett léteznek lefoglalt vagy zsákmányolt eszközök, amelyek korábbi ukrán állásokból, vagy akár civilektől kerülhettek az oroszokhoz.
A szakértők szerint több olyan technikai megoldás is létezik, amellyel megkerülhetők a Starlink regionális korlátozásai, még akkor is, ha a rendszer alapvetően földrajzi tiltást (geofencing) alkalmaz.
Az egyik módszer az átprogramozás, vevőegység szoftverének áthangolása, vagy a rendszerbe beégetett alapszintű vezérlőszoftver (firmware) megváltoztatása. További lehetőség a megtévesztéses adatmanipuláció (spoofing), amikor a rendszer számára hamis helyadatokat közvetítenek, és emiatt a terminál „úgy érzékeli”, mintha engedélyezett régióban működne.
Szóba jöhet a régió-manipuláció is, amikor a Starlink-eszköz földrajzi besorolását megváltoztatják. Képzeljük el, hogy egy terminált egy nyugat-európai országban legálisan megvásárolnak és aktiválnak, majd a készüléket kikapcsolják, becsomagolják, és hetekkel később egy orosz drón törzsében, több száz kilométerrel keletebbre szerelik be. A terminál ekkor már „úgy gondolja”, hogy továbbra is azon a helyen van, ahol eredetileg engedélyezve volt, miközben valójában egy aktív háborús övezet fölött biztosítja az adatkapcsolatot.
A helyzetet bonyolítja, hogy a Starlink-terminálok a világ számos nagyvárosában könnyűszerrel megvásárolhatók, akár mint egy prémium routert, vagy egy műholdas telefont. Berlinben, Londonban vagy Los Angelesben egy felhasználó néhány száz dollárért vagy euróért hozzájuthat egy komplett készlethez, Tokióban pedig hasonló nagyságrendben érhető el az eszköz – jellemzően online megrendeléssel vagy hivatalos viszonteladón keresztül. Japánban már előre haladott a Starlink és a mobil telefonhálózat összekapcsolása is.
A vásárláskor nem vizsgálják érdemben a vevő személyét, sem azt, hogy az eszközt milyen környezetben vagy milyen célra kívánja használni. A rendszer alapvetően és jóhiszeműen abból indul ki, hogy polgári internethozzáférésről van szó, ami a kereskedelmi logika alapján teljesen érthető a békeidőre szabott globális piacon. Háborús időkben viszont komoly biztonsági kockázatot hordoz, mert a terminál fizikai birtoklása már önmagában potenciális katonai képességgé válhat.
Az oroszok számára ezért a különféle megkerülő megoldások egyáltalán nem tekinthetők lehetetlennek. Különösen nem egy olyan háborús környezetben, ahol a gyors alkalmazkodás és a technológiai kiskapuk kihasználása azonos a stratégiai előnnyel.
Több nyugati elemzés is figyelmeztetett arra, hogy a kereskedelmi műholdas rendszerek militarizálódása elkerülhetetlen. Naivitás volna feltételezni, hogy Oroszország nem rendelkezik azokkal az anyagi, technikai és szervezeti erőforrásokkal, amelyek szükségesek az ilyen megoldások adaptálásához – akár saját fejlesztésben, akár külső minták és eszközök felhasználásával. Már 2023/24 folyamán felbukkantak olyan jelentések, melyek szerint orosz oldalon kísérleteznek műholdas adatkapcsolatokkal UAV-kon, és főleg az iráni Shahed-drónokon vizsgálták a nem hagyományos kommunikációs megoldásokat.
A stratégiai következmények
Ha az orosz fél valóban képes rendszerszinten és tömegesen integrálni a Starlinket a drónjaiba, annak súlyos következményei lehetnek, mert csökken Ukrajna EW-fölénye és nő a mélységi csapások hatékonysága.
A modern háborúk eddigi legmagasabban szintű terepén - vagyis Ukrajnában - az egyik legfontosabb támadó/védekező eszköz az elektronikus hadviselés. Az ukrán rendszerek kifejezetten hatékonyak a GPS-zavarásban, a hagyományos drón-rádió kapcsolatok megszakításában, és az adatlinkek túltelítésében.
Az elektronikus hadviselés (Electronic Warfare) azoknak az eszközöknek és módszereknek az összessége, amikor egy hadsereg nem fegyverrel, hanem elektromágneses eszközökkel próbálja megbénítani az ellenfél technikáját. Ukrajna ebben a háborúban különösen erősnek bizonyult, és folyamatosan erősítette képességeit az ellenséges drónok rádiókapcsolatának megzavarására, blokkolására és a hamis GPS-jelek kibocsátására. Ennek eredményeként már többezer orosz drón vált irányíthatatlanná, lezuhant, vagy célt tévesztett.
Ugyanakkor Kijev EW-fölénye nem azt jelenti, hogy minden orosz eszközt automatikusan ki tud kapcsolni, hanem hogy a harctér jelentős részén diktálni képes az elektromágneses környezetet. Ez eddig komoly előnyt jelentett, mert az orosz drónok többsége hagyományos, földi rádiókapcsolatra támaszkodott. Azonban egy műholdas adatkapcsolat – például a Starlink – megjelenése csökkenteni tudja ezt az előnyt, ami megmagyarázza, hogy miért vált a kérdés stratégiailag érzékennyé.
Mivel a polgári műholdas infrastruktúra de facto hadászati eszközzé válik, új kérdések merülnek fel a technológiai cégek háborús felelősségéről. Mindez egy súlyosbodó jogi, politikai és stratégiai dilemmát vet fel Washington, Brüsszel és a globális tech-szektor számára is. Nem kizárt, hogy a közeljövőben eljöhet egy olyan korszak, amikor egy nagy teljesítményű műholdas terminál megvásárlása és üzemeltetése nem pusztán kereskedelmi tranzakció lesz, hanem engedélyköteles, államilag felügyelt tevékenységnek számít majd, hasonlóan a fegyver- vagy a kettős felhasználású technológiák kereskedelméhez.
Ebben a logikában egy Starlink-terminál immár potenciális katonai képesség, amelynek birtoklása és alkalmazása stratégiai következményekkel járhat.
