A Mona Lisa elcsenése példátlan publicitást kapott. Ezzel lett a Gioconda a világ legértékesebb, ma egymilliárd dollárt érő festménye – de persze nem eladó. A Szépművészetiből ellopott hét kép értékét 1983-ban 1,4 milliárd forintra becsülték, a múzeumot pedig utána újra felfedezték a látogatók.
„Két madár van egy fán. Ha egy vadász lelövi az egyiket, hány marad az ágon?” – ezt kérdezte a törvényszék által felkért Paolo Amaldi pszichiáter a Mona Lisa ellopásával vádolt férfitől. „Egy” – válaszolta kapásból Vincenzo Peruggia, viszont tévesen, hisz a másik madár elrepül a puska dörrenésére. Az állítás alapján a szakértő gyengeelméjűnek minősítette a tolvajt. A bíróság enyhítő körülményként mérlegelte a szakvéleményt, illetve a vádlott érvelését, miszerint hazafias szándék vezérelte a lopásban, így mindössze egy év és 15 nap börtönre ítélte az elkövetőt, akinek a büntetését a fellebbezés után hét hónapra csökkentették.
Peruggia abban a hitben élt, hogy Leonardo da Vinci festményét Napóleon rabolta el hazájából, holott a portrét a művész adományozta I. Ferenc királynak, amikor Franciaországba költözött – 250 évvel Napóleon születése előtt.
A tolvaj korábban üvegesként dolgozott a múzeumban. Egy nyári nap reggelén, 1911. augusztus 21-én régi munkaköpenyében osont vissza a zárvatartás miatt szinte kihalt épületbe. Lefeszítette a Carré szalonban kiállított portré keretét, majd a fára festett Mona Lisával – egyes források szerint a köpenye alá rejtve, mások szerint a köpenyébe göngyölve – kisétált a Louvre-ból.
A Giocondát két évig rejtegette párizsi lakásában, majd vonatra szállt, és Firenzébe utazott, hogy visszaszármaztassa a képet hazájának. Jutalom reményében vesztére egy becsületes galériatulajdonoshoz fordult, aki tájékoztatta az Uffizi igazgatóját. Giovanni Poggi igazolta a kép eredetiségét, egyben a rendőröket is riasztotta. Peruggiát letartóztatták, Da Vinci festménye pedig 1914 elején visszakerült a Louvre-ba.
Kevésbé ismert, hogy a nyomozás során még a fiatal Pablo Picassót is kihallgatták, aki korábban vásárolt néhány, a Louvre-ból lopott ősi, ibériai fejszobrot.
A párizsi Louvre
A Mona Lisát a lopás idején jelentéktelen alkotásnak tartották. A sajtóvisszhang keltette publicitás növelte népszerűségét, és tette világhírűvé. Napjainkban fölényesen a világ legértékesebb festménye: az ára meghaladja az egymilliárd dollárt. Ezt úgy számolták ki, hogy a Guinness szerint 1962-ban a legnagyobb értékre, százmillió dollárra biztosított műalkotás volt. Az összeg napjainkban több mint a tízszeresét éri.
Ha dobra vernék, kétségtelenül többet fizetnének érte, de a Mona Lisa persze nem eladó.
A Leonardo da Vinci portréjának otthont adó Louvre ugyanakkor a világ leglátogatottabb művészeti tárháza: tavaly 8,7 millió belépő kelt el. A francia forradalomban született, 1793-ban megnyílt múzeum értékeire jóval a minapi rablás előtt mások is fenték a fogukat.
Párizs náci megszállása idején Jacques Jaujard, a Louvre akkori igazgatója leleményesen úgy mentette meg a gyűjteményt, hogy több mint 1800, értékes műalkotásokkal teli faládát vidékre szállíttatott.
A Louvre egy virginiai múzeumnak kölcsönzött néhány antik ékszerét a hazaszállítás során lovasították meg 1966-ban. A kincseket egy bevásárlószatyorban találták meg, New Yorkban.
Egy flamand festményt 1976 januárjában loptak el, annak az évnek a végén pedig álarcosok X. Károly francia király ékkövekkel kirakott kardját vitték el. A szablya a mai napig nem került elő.
A tolvajok 1990-ben egy kis Renoirt, 1998-ban pedig egy Camille Corot festményt vágtak ki keretéből. Azóta sem találják.
A reményt soha nem szabad feladni: egy 1983-ban ellopott olasz reneszánsz páncélzatot csaknem négy évtizeddel később, 2021-ben egy nyugat-franciaországi magángyűjteményben fedeztek fel.
A legújabb Louvre-rablás négy tettese közül egyébként alig egy hét elteltével kettőt máris letartóztatott a rendőrség.
A drezdai Zöld Kincstár
Hat éve, 2019 novemberének egy csöndes hajnalán felgyulladt és kiégett egy elosztódoboz a drezdai Augustus híd közelében. A környék sötétbe borult. Álarcos férfiak ekkor átfűrészelték a várba ágyazott történelmi múzeum, a Grünes Gewölbe, a Zöld Kincstár ablakait védő rácsokat, és behatoltak a terembe. Ketten néhány jól irányzott fejszecsapással betörték, majd kapkodva kiürítették a vitrineket.
Összesen három, 18. századi ékszerkészletet zsákmányoltak, amelyeket gyémántok, rubinok, smaragdok és zafírok ékesítettek. A banda alig 13 perc elteltével elmenekült egy autóval, amit később felgyújtottak, hogy megsemmisítsék a bizonyítékokat.
Az ügyészség a kár értékét 113 millió euróra becsülte – ennyire kötött ugyanis biztosítást a múzeum –, szakértők azonban egymilliárd euróra taksálták az ékszereket díszítő, összesen 4300 eltűnt drágakő piaci árát.
A drezdai rablás az újkori történelem legnagyobb múzeumi rablásaként került be a történelembe.
A kincsek évszázadokon át a fényűzést jelképezték. Több darabot a XIV. Lajos francia királlyal rivalizáló Erős Ágost, szász választófejedelem rendelt meg. Az ékszerek túlélték a második világháborús bombázásokat, sőt az ékszereket elkobzó szovjetek 1958-ban visszaadták Kelet-Németországnak a gyűjteményt.
A nyomozók egy év elteltével kézre kerítették a tetteseket, az arab bűnbandákhoz tartozó, berlini Remmo klán tagjait. Öten közülük néhány évre börtönbe kerültek. Az enyhe büntetést vádalkuval úszták meg, a zsákmány nagy részét ugyanis – részben megrongálva – visszaszolgáltatták.
Több darab azonban még mindig hiányzik, köztük egy nagyon ritka gyémánt, Szászország Fehér Köve.
A bostoni Isabella Stewart Gardner múzeum
A mai napig érvényes a bostoni múzeum ajánlata. Tízmillió dolláros nyomravezetői díjat kínál fel minden olyan hiteles információért, amellyel visszakaphatja a több mint 35 éve eltulajdonított 13 műtárgyát. A minapi párizsi és a drezdai rablástól eltérően ezek – köztük Rembrandt és Degas több festménye, illetve egy Manet és egy ritkaságszámba menő Vermeer – soha nem kerültek elő. Az értéküket több mint félmilliárd dollárra becsülik.
Az ír kivándorlók amerikai fővárosának tartott Bostonban védőszentjük, Szent Patrik napját ünnepelték 1990. március 17-én. A hagyományokhoz híven patakokban folyt a whiskey és a sör. Másnap, nem sokkal éjfél után egy autó állt le a múzeum oldalsó bejáratánál, két rendőrnek látszó személy pedig rendzavarásra hivatkozva becsengetett az épületbe. A két fiatal biztonsági őrrel könnyedén elbántak, majd az alagsorban megbilincselték őket.
A tolvajok néhány olajfestményt, köztük Rembrandt Krisztus a viharban a galileai tavon című alkotását egyszerűen kivágták a keretből.
A gyűjtemény a névadó, 1924-ben elhunyt műgyűjtő, Isabella Stewart Gardner hagyatékából származik, a nyolcvanas években azonban a múzeum anyagilag szinte tengődött, így nem futotta költséges biztonsági berendezésekre.
A két őrt igazi rendőrök szabadították ki reggel negyed kilenckor. Azonnal megkezdődött a nyomozás, amely a mai napig is tart.
Az eredeti terv az lehetett, hogy gyorsan sok pénzt keressenek a Rembrandtokkal – véli egy nyugalmazott FBI-ügynök, aki két évtizeden át vezette a bostoni rablással kapcsolatos nyomozást.
„Aztán március 19-én arra ébrednek, hogy az évszázad rablását követték el” – mondta Geoffrey Kelly a Boston Globe-nak.
A két kisstílű tolvaj közül az egyik túladagolásban halt meg, a másik holttestét pedig egy csomagtartóban találták meg egy évvel a rablás után. A bűncselekményhez köthető két másik maffiózó is fölöttébb gyanús körülmények között távozott a túlvilágra – szintén 1991-ben.
A műalkotások végül a Szakácsnak becézett connecticuti maffiózónál, Robert Gentilenél köthettek ki, ő azonban 2021-ben bekövetkezett haláláig tagadta szerepét a rablásban.
A Holland Szobát, ahonnan hat képet vittek el, évek óta restaurálják.
Soha nem lehet teljesen helyreállítani, amíg a „hiányzó alkotások mindenki élvezetére vissza nem kerülnek otthonukba, ahogyan Isabella szánta” – írta a múzeum közösségi oldalán.
A berlini Bode Múzeum
Nem meglepő módon Remmo volt a vezetékneve három vádlott közül kettőnek, akiket a Nagy Juharlevél elrablása miatt ítéltek el cinkosukkal, a berlini Bode Múzeum teremőrével együtt.
A Nagy Juharlevél tulajdonképpen egy egymázsás, 2,8 centi vastag, 50 centi átmérőjű, színarany érme, amit a Királyi Kanadai Pénzverde 1979 óta dob a piacra. A 2007-ben kiadott példány névleges értéke egymillió kanadai dollár volt, becsült értéke pedig ennek a négyszerese.
A Remmo unokatestvérek 2017 március 27-én hajnalban nem cipelték, hanem kigurították a golyóálló üveg mögül kiszabadított méretes érmét.
A nyomozók szerint feldarabolták, és nyersanyagként értékesítették. Erre utal, hogy a házkutatás során aranyszemcséket találtak a gyanúsítottak ruházatában és autójában.
A 18 éves bűntársukat, a teremőrt a börtön mellett százezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezték – ennyit kapott ugyanis szolgáltatásaiért. A Remmo klánnak az érme piaci értékének megfelelő 3,3 millió eurós jóvátételt kellett fizetnie – jelentette a Deutsche Welle.
A nemesfém kápráztatta el a brit tolvajokat, akik Winston Churchill szülőhelyéről, a Blenheim kastélyból vittek el egy aranyvécét.
A birtok egyik mosdójában állították ki, és előzetes bejelentkezés után a látogatók rendeltetésszerűen használhatták – legfeljebb három percig. Akkora volt ugyanis az érdeklődés, hogy a tumultus és a sorban állás elkerülése érdekében korlátozni kellett a tartózkodás tartamát az illemhelyen.
Az olasz művész, Maurizio Cattelan a mérhetetlen gazdagságnak állított görbe tükröt Amerikának elnevezett, gondolatébresztő alkotásával. Célját tökéletesen elérte: az ürítéssel mindenki véleményt nyilváníthatott a vagyonosokról.
A műtárgy eredetileg a kortárs New York-i Guggenheim múzeum számára készült egy firenzei öntödében még 2016-ban.
Angliában öt símaszkos vitte el a Blenheimből a darabjaira szétszedett aranykagylót, amely egyben 98 kilót nyomott, és „ócskaaranyként” is 2,8 millió fontot ért.
Az aranyvécé azonban sosem került elő, pedig akár a Fehér Házban is végezhette volna. A Trump házaspár ugyanis egy Van Goghot kölcsönözött volna a Guggenheimből, a múzeum kurátora azonban az Amerika névre keresztelt aranyvécét ajánlotta fel az elnöknek.
A budapesti Szépművészeti Múzeum
Több mint négy évtizede, 1983 novemberében reneszánsz festményeket, köztük két Raffaellót lovasított meg a Szépművészeti Múzeumból egy olasz és magyar tagokból álló banda. Az eset hetekig lázban tartotta az országot, a sajtó nyugati típusú bűncselekményt emlegetett, amelyről később A Budapest-művelet címmel olasz-magyar dokumentumfilm készült.
A nyomozásba az Interpol is azonnal beszállt. Az akkor még ismeretlen elkövetők az éj leple alatt hét rendkívüli értékű, Itáliából származó remekművet – köztük Raffaello (befejezetlensége ellenére) akkor csaknem 20 millió dollárt érő Esterházy Madonnáját – vitték ki. A festmények összértékét a lopást követő évben, 1984-ben, 35 millió dollárra, akkori árfolyamon 1 milliárd 436 millió forintra becsülték.
„Döbbenet telepedett november 6-án, vasárnap este a rádióhallgatókra, televíziónézőkre – az ország egészére –, amikor elhangzott a hír: szombaton a késő éjszakai órákban ismeretlen tettesek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, s hét, ott kiállított nagy értékű festményt tulajdonítottak el” – számolt be az esetről a Népszava.
A tolvajok nem bóklásztak céltalanul a hosszú hétvégére bezárt múzeumban (november 7., a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója ekkoriban még ünnepnap volt), és nem találomra választották ki az ellopott remekműveket – pontosan tudták, hogy miért jönnek. A filmben maguk az olaszok is bevallják, mennyire egyszerű dolguk volt: az épület fel volt állványozva, a riasztó néhány nappal korábban bedöglött, az utcán alig volt bárki, a biztonsági személyzet pedig, mondjuk úgy, nem sok energiát fektetett a múzeum műtárgyainak védelmére – az elkövetők ráadásul korábban kifigyelték az őrök éjjeli rutinját is.
A vegyes összetételű, olasz-magyar-roma banda viszonylag gyorsan kézre került. A magyarok hosszabb, az olaszok rövidebb börtönbüntetést kaptak, a görög orgazdát pedig felmentették. Görögországban a képek is előkerültek – néhány eléggé siralmas állapotban.
A múzeumnak végül haszna is származott az ügyből: mivel még a csapból is a Szépművészeti neve folyt, a lakosság újra felfedezte kiállításait. „Rég látott pezsgés tölti meg a termeket. Néhány remekmű eltűnt ugyan, viszont itt krimi zajlott. A helyszín pedig még akkor is érdekes, amikor a rablók már rég eltávoztak” – tudósított a Népszava két hónappal a műkincslopás után. Ráadásul miután a képek előkerültek, 1984-ben – 1945 után először – Budapestre érkezett az olasz miniszterelnök, Bettino Craxi.