Az amerikai kormány számvevőszéki hivatala szerint a sikeres szankciók sem akadályozzák meg, hog Moszkva fontos nyugati eszközökhöz és alapanyagokhoz jusson, amelyek meg is jelennek az ukrán fronton.
HIRDETÉS
Az orosz „Fontos történetek” (Важные истории) híroldal hívja fel a figyelmet arra, hogy az amerikai kormány ellenőrzési hivatala súlyos aggodalmakat fogalmaz meg Oroszország azon képességeiről, hogy nyugati katonai technológiákhoz jusson a súlyosbodó szankciók közepette is.
A büntetések megkerülésének módszertana immár olyan széles, ami egy Moszkva által szervezett különleges iparágat jelez, messze meghaladva a hagyományos hírszerzés és technológiai lopás szintjét. Politikai, diplomáciai, pénzügyi, tudományos és titkosszolgálati eszközök kombinációjáról van szó, melyet rendkívül nehéz felderíteni és nyomon követni. Ennél is nehezebb feladat a rendszer lebénítása és kiiktatása a nemzetközi folyamatokból.
A konstrukció szinte áttekinthetetlenül bonyolult és egyben rendkívül költséges is Moszkva számára, de pillanatnyilag nem mutatkoznak gazdasági jelek arra, hogy az orosz katonai költségvetés ne bírná el a pénzügyi terheket vagy veszteségeket.
A kulcskérdés neve: India
Mielőtt sorra vesszük a megkerülő rendszer elemeit, előre kell bocsátani, hogy a legsúlyosabb felismerés az, hogy az Unió és az USA elpazarolni látszik talán utolsó adu ászát, azaz India rábeszélését vagy rákényszerítését az orosz olaj feladására. Trump először további vámokat vezetett be az indiai árukra, majd nyomást gyakorolt Európára, hogy ő is vezessen be 100%-os behozatali terhet vagy fejezze be az indiai olajtermékek vásárlását, amelyek java orosz alapanyag. Ebből az elképzelésből egyelőre semmi nem valósult meg, sőt, a helyzet még rosszabbodni is látszik a tiencsini orosz-kínai-indiai háromszögkovácsolás óta.
A Nyugat már körülbelül 30,000 különféle szankciót vezetett be, de ezekre az orosz gazdaság nem reagált pánikjelekkel. Az USA Számvevőszéke szerint a szankciók hatékonysága nem megfelelő, és bár kétségtelenül megnehezítik, de nem akadályozzák meg, hogy Oroszország hozzáférjen a háborúhoz szükséges többféle eszközhöz.
Ez vonatkozik az amerikai katonai technológiákra is. Joe Biden elnök 3 éven át a fegyverszállítás helyett inkább a szankciós politika rabja volt, ami nem bizonyult teljes tévútnak, de gyors megoldást sem hozott. Szergej Alekszasenko közgazdász, az Orosz Központi Bank volt alelnöke némi meghökkenéssel állapítja meg, hogy az elsöprő nyugati gazdasági fölényt nem sikerült gyors katonai eredményekre átváltani az ukrán fronton, ami megnyugtatóan hatott a Kreml vezérkarára.
Az orosz szakértő számára nem világos, hogy ennek ellenére megdöbbentő rendszerességgel jelennek meg az új szankciók, amit pótcselekvésnek tart. Az Unió jelenleg a 19. büntető csomagot készíti elő, és Donald Trump amerikai elnök is azzal fenyegetőzik, hogy a szankciók „második szakaszába” lép tovább.
Várható az együttműködési tilalom több bankkal és energiacéggel, korlátozzák az oroszok schengeni vízumkiadását, feketelistára teszik az árnyékflotta 6 új hajóját, de Alekszasenko szerint mindez értelmetlen, ha közben már az összes jelentős orosz bank és több száz hajó régóta szankciók alatt áll, de Moszkva mégsem roppant össze. Nem állt be a frontokon semmilyen enyhülés azóta sem, hogy Trump elnök fejedelmi külsőségek között fogadta Alaszkában az orosz vezetőt, sőt, Moszkva magatartása azóta még keményedett is.
A szankciók leállítását kevesen javasolják, de érik a felismerés, hogy ezeket kizárólag katonai eszközökkel kombinálva lehet érvényesíteni. Példa erre a Lengyelországot elérő orosz provokáció, amelynek teszteredménye az volt, hogy határozott fegyverkezési fejlesztésekre van szükség, mert semmilyen bankellenes szankció vagy beutazási tilalom nem fog megálljt parancsolni egy Európa felé tartó orosz drónnak.
Nem vitás, hogy a szankciós szakasz elején sikerült csökkenteni Oroszország gazdasági növekedését (mintegy 6 százalékponttal), azonban 2023/24-ben Moszkva visszanyerte aktivitását. A washingtoni jelentés szerint „az exportellenőrzések megnehezítették, de nem akadályozták meg teljesen”, hogy Oroszország hozzáférjen olyan technológiákhoz, amelyeket az USA katonai vagy kettős felhasználású célokra (military/dual-use) korlátoz”.
Mihez fér hozzá Oroszország? Rengeteg a kérdőjel
Az amerikai kormányzati szervek (a kereskedelmi, pénzügyi és külügyi tárcák) nem határoztak meg olyan célokat, amelyek mérhetőek és konkrétak lennének. Nincs világos válasz arra, hogy „mennyi technológiát kell megakadályozni?”, „mennyi bevételt kell visszaszorítani?” és „mennyi idő alatt?”. A számvevőszéki jelentés nem mondja, hogy a szankciók semmit sem érnek, hanem hogy az eredmények korlátozottak. A stratégiai cél, hogy Oroszország háborús képességeit csökkentsék és technológiai képességeit csak részben teljesülnek, és ami abból kimarad, az még mindig nagyon jelentős.
A szankciók által korlátozott, de mégis orosz kézre került termékek és technológiák sora beláthatatlan. Fontossági sorrend nélkül említhetők konkrét példák arra, hogy milyen nyugati technológiák bukkantak fel orosz fegyverrendszerekben, illetve hogy mely cégektől származtak.
A Kongresszus illetékes bizottsága kimutatta, hogy legalább négy nagy amerikai félvezető-gyártó (Analog Devices, Intel, Texas Instruments, AMD) termékeit ismételten megtalálták orosz fegyverekben, köztük a Kh-101 (Kodiak) típusú cirkálórakétákban.
A brit Királyi Egyesített Szolgálat dokumentálta, hogy az orosz eszközökben talált 450 komponensből 318 volt olyan, ami valamilyen módon amerikai cégekhez volt köthető.
Hasonló eredményre jutott a kijevi Közgazdasági Egyetem, amely 1,000 alkatrész kétharmadát azonosította amerikai eredetűként.
Az USA exportellenőrzései korlátozzák a navigációs eszközök, szenzorok és lézerek exportját Oroszország felé, ezek közül mégis több bekerült az orosz fegyverrendszerekbe. Hasonló a helyzet az „okos lőszerek” terén, melyekből szintén sokat találtak az orosz hadosztályok lefoglalt készleteiben.
Hanyagságok mutatkoznak abban is, hogy az amerikai gyártók követik és ellenőrzik-e termékeik útját a végfelhasználókig, és tesznek-e jelentést a hatóságoknak, ha gyanús átadásokat észlelnek. Ez a lazaság olyan nagy cégekre is vonatkozik, mint az AMD és az Intel.
Hasonlóak a vizsgálat tapasztalatai a ritka földfémek, különleges ásványok, magasan megmunkált fémek terén.
Az egyik legsúlyosabb veszély a szofverek világa. A háború elején Amerika úgy remélte, hogy a szoftverhiány megfojtja Oroszországit (maga Biden is tett ilyen megjegzést), de a nyugati szoftverek is mégis Oroszországba, Annak ellenére is, hogy hivatalosan a legnagyobb amerikai és európai fejlesztők (Microsoft, Oracle, SAP, Adobe, IBM, Amazon, Google) 2022 után kivonult az orosz piacról vagy felfüggesztette a működését.
Jelenleg harmadik országokon vásárolnak legális licenceket, majd tovább értékesítik Oroszországban (Törökország, Kazahsztán, Örményország, Kína, Szerbia, Egyesült Arab Emírségek). Ennek árulkodó jele, hogy a háború első éve után több orosz IT-is kínált „közvetítőn keresztül beszerzett” Windows és Office licenceket.
Aranyéletet élnek a kalózszoftverek és a feltört verziók, amelyekben Oroszország mindig is erős volt. 2022 után az állami szervek „ideiglenesen” engedélyezték a szellemi tulajdonjogok megsértését a „barátságtalan országok” szoftverei esetében. Ez gyakorlatilag állami szinten legitimálta a kalózszoftver-használatot.
Az orosz kormány 2022-ben engedélyezte több száz nyugati termék párhuzamos importját – ebbe nem csak hardver, hanem szoftver is beletartozhat. Orosz fórumokon és IT-piacokon tömegesen kínálnak olcsó vagy hamisított licenceket (pl. Windows, Adobe Photoshop, AutoCAD, SAP). Ezek gyakran lejárt, de újraaktivált kulcsok, más régióból származó licencek átcímkézésével.
Felhőszolgáltatások kerülőutakkal: bár az AWS, Microsoft Azure, Google Cloud hivatalosan leállt Oroszországban, orosz cégek VPN-en és külföldi leányvállalatokon keresztül mégis elérik a szolgáltatásokat.
Emellett Kínán keresztül is vásárolnak hozzáférést bizonyos szoftverekhez, például adatbázis- és AI-megoldásokhoz.
A szankciók maradnak, és bővülni fognak. Miért?
A szankciók esetleges leállítása valójában a korábbiak korlátozott hatékonyságának elismerése lenne, ami viszont messze nem igaz. A legtöbb szankció kétélű, mert nem csak Oroszországot, hanem az elrendelőket is érinti, különösen a németet, a fejtörést inkább az okozza, hogy „minden, ami a szankciókból lehetséges volt, régen elfogyott” – mondja erről Dmitrij Nyekraszov közgazdász, a CASE elemzőközpont társalapítója.
Ugyanakkor ez nem eredményezi a büntető intézkedések megszüntetését, hanem inkább azt, hogy a szankciókat egyre inkább hadászati kiegészítő eszközként fogja alkalmazni a Nyugat, összehangolva a katonai fejlesztésekkel és a titkosszolgálati képességekkel.
A szankciós politikát nem érheti el a Concorde-szindróma, mint amikor Franciország és az Egyesült Királyság még akkor is ölte a pénzt a sugárhajtású repülőgépbe, amikor az már rég veszteségesnek bizonyult. A gazdasági szankció rendszere ily módon egy különleges fegyvernemként fejlődik tovább, ami kiegészíti és segíti a frontokon vívott küzdelmet, gyengítve az ellenfél harcerejét és ütőképességét.
Amivel Joe Biden nem számolt...
Döntő körülmény, hogy az ukrajnai invázió nem egy pillanatnyi elnöki szeszély műve volt, hanem több éves ideológiai és gazdaságszervezési előkészítés vezette be, ami előre felmérte egyes várható sokkhatásokat, ha messze nem is mindegyiket. Moszkvát az első évben meglepte a heves nyugati ellenreakció, melyet kevésbé tapasztalt a Krím elfoglalása után, de jelen állás szerint - ha nagy veszteségekkel is - megkezdte az alkalmazkodást.
Példaként említhető, hogy Oroszországban gyakorlatilag észrevétlen maradt a Visa és a Mastercard távozása, amely a települések, önkormányzatok és a teljes lakossági fizetőrendszer összeomlását okozhatta volna, ha Oroszország nem készítette volna elő a pótlólagos infrastruktúrát és a Mir kártyát, melyet már 2017-ben megalapoztak egy különleges törvénnyel.
Ezt a fizetési rendszer egyre több orosz partner-ország utasítja el vagy korlátozza, még a baráti Kirgizisztán is, de Kína nem, és India jövőbeni viszonyulása is kérdéses. Előre haladott vizsgálatok folynak, hogy milyen módokon lehet erősíteni a Mir és a kínai fizetési rendszerek (UnionPay) közötti kapcsolatot, és szó van arról is, hogy Kína szállítja majd a kártyákhoz szükséges chipeket. Így Oroszország - ha nem is teljesen - de részben kompenzálni tudja a nyugati kivonulás veszteségeit.
Más ágazatokban viszont, így polgári repülésben az ország kezd közeledni az összeomlás felé, mert a szankciók miatt a flotta zömét alkotó nyugati géptípusok alkatrész- és szoftverellátása hamarosan kimerül, és ezeket még Moszkva barátai sem tudják pótolni.
Noha a szankciók nem csökkentették az orosz olajtermelést és az exportot sem túlzottan, de megcsapolták az oroszországi bevételeket. Az ország továbbra is vásárolja a napi működéshez legszükségesebb cikkeket, de lényegesen kevesebbet, mint a háború előtti csúcsponton, és az ellátás hosszabb, bonyolultabb és drágább lett.
A Kreml-barát CMACS agytröszt 2024-ben 1,6 ezermilliárd rubelre becsülte a gazdaság kiadásait a külföldi szoftverek hazaiakra való kényszercseréjére, és megjegyezte a saját fejlesztések általánosan alacsony minőségét. Mindez együttesen nem küldte padlóra az orosz gazdaságot, de aláássa hosszú távú kilátásait, és megfosztja Putyint az extra bevételektől.
A költségvetésben Anton Sziluanov pénzügyminiszter szerint komoly vihar van dúl, és az idén megemelt adók 2026-ban várhatóan tovább nőnek majd. A Makrogazdasági Elemző és Rövid Távú Előrejelző Központ (CMASF) jelentéseiben rámutatott, hogy a gazdasági növekedés ellenére a polgári iparágak az év eleje óta folyamatosan zuhannak , és a legfontosabb árucikkek bő kétharmadának a termelése idén alacsonyabb lesz.
A Nyugat is veszít, de könnyebben elviseli
A nyugati hatalmak ipari-gazdasági potenciálja sokszorosa az oroszének, Ezért a politikai pszichológia (a Concorde-hatás) várhatóan azt fogja eredményezni, hogy a nyugati hatalmak nem fogják elkönyvelni és lezárni a szankciókkal keletkezett veszteségeiket, hanem készen álnak tovább finanszírozni azokat. Mégpedig azért, mert a Nyugat számára minden mást megelőző kérdés Ukrajna védelme, és azon keresztül saját biztonságának stratégiai megóvása.
A veszteségek mérsékléséhez viszont egyre sürgetőbb a magasabb szintű védekezés a technológiák orosz kézre kerülése ellen, mert ehhez a szankciós politika önmagában valóban nem elég.
A szakértők vitatkoznak arról, hogy a szankciók hatékonyabbak lettek-e. Szergej Gurjev, a London Business School dékánja bízik abban , hogy lehetséges elérni az olajszankciók betartását, kiterjeszteni azokat az árnyékflotta összes hajójára, és a legszigorúbb intézkedésekkel biztosítani betartásukat. Ez is egy olyan terület, ami már közel ál a hadviseléshez, amennyiben a flotta egységeit erőszakkal állítják meg a nemzetközi vizeken. Maga Nyekraszov ezt utópiának tartja, mert a nemzetközi egyezmények nem tiltják, hogy orosz olajat szállítson valaki egy olyan országba, amely kész megvásárolni azt.
Minden nézetkülönbségük ellenére Guriev és Nekraszov egyetértenek abban, hogy nemcsak a szankciók bevezetése szükséges, hanem azok végrehajtásának biztosítása is (az egyik reálisnak tartja ezt, a másik nem). Nyilvánvaló, hogy lehetetlen ellenőrizni a több tízezer kaotikusan elfogadott összes szankció végrehajtását.
Az amerikai könyvvizsgálók erről azt írják: rendkívül fontos "világosan megfogalmazott, mérhető eredményekkel járó célokat kitűzni", mert enélkül a szankciók rosszul működnek, és lehetetlen értékelni a hatékonyságukat. Még ha politikai okokból lehetetlen is elhagyni a már bevezetett szankciókat, ki lehet választani azokat, amelyek valóban fontosak, és valóban ellenőrizni lehet a betartásukat. Újakat pedig csak hatásuk előzetes felmérése után kell bevezetni. Ez szükséges feltétel, bár még ez sem feltétlenül elégséges.
A nyugati szakemberek megkapták a leckét és lázasan dolgoznak is rajta
Lehetséges lépés digitális nyomkövetők beiktatása a kritikus komponensekbe. Minden félvezető, chip, szoftverkapcsolat kapna egy beépített „digitális ujjlenyomatot” (blockchain-alapú vagy másmilyen követő ID), amit az online ellenőrző rendszerek folyamatosan figyelnek.
Ilyen megoldások már léteznek és ha ezeket rendszerszintre emelik, az áramkörök mozgása nyomon követhetőbb lenne, és a reexport megnehezedne.
Itt lenne némi iparági ellenállás a magas ár miatt, és felmerülhetnek adatvédelmi és exportjogi kérdések is, de ezektől egy stratégiai ágazatban kevéssé kell tartani.
Szintén lehetőség, hogy a nyugati szoftverek beépített ellenőrzést tartalmaznak, amely időnként kapcsolatba lép a gyártó szervereivel. Ha orosz (vagy más tiltott) hálózatból használják, a program leáll vagy korlátozott módban fut.
Sok felhőalapú szoftver már most is így működik, például az . Adobe Creative Cloud.
Szó lehet a kiterjesztett „másodlagos szankciók” hálózatáról is. Ennek lényege nem az orosz vevő büntetése, hanem A harmadik országbeli cég üldözése, amely közvetít (pl. török, kazah, dubaji kereskedők). Ez olcsóbb és hatékonyabb módszer, mint az oroszok megbüntetése a saját országukban.
Megvalósítható egy MI-alapú „kereskedelmi kockázatelemző” motor, amely a világ vámadatait és szállítási logisztikáját valós időben átnézi, és azonnal zászlózza a gyanús eseteket, mint például amikor egy kis kazah cég hirtelen 2000%-kal növeli a chipimportját). Az USA már alkalmaz ilyen másodlagos módszereket Irán kapcsán, de ez kiterjesztve és automatikusan működtetve sokkal hatékonyabb lehetne.
Van lehetőség a kereskedelmi hírszerzésre „hibrid módon”. Ma is működnek ilyen OSINT-hálózatok, de többnyire elkülönülten. Egy összevont, államközi „Sanctions Intelligence Center” hatékonyabb lenne.
A puszta rendeletek kevésbé hatékonyak, mert a globális piac organikusan kijátssza őket. A valódi áttöréshez három dolog kellene: (1) technológiai nyomkövetés és szoftveres önvédelem (2) valós idejű kereskedelmi hírszerzés (3) másodlagos szankciók kiterjesztése.
Ezek mind AI-vezérelt globális rendszerként működnének, ami előre jelzi, hol bukkan fel a „szivárgás”, és intézkedni tudd, mielőtt a kérdéses alkatrész bekerült egy rakétába.