23 július 2025 | Euronews
Keresési eredmények 28 Találatok
-
Európai hírek Új Versenyképességi Szövetségről döntöttek az EU-Japán csúcson Fontosnak nevezték a Kínától való függőség csökkentését. -
Világ A gázai éhínségre figyelmeztet több mint száz szervezet Közösen állítják, hogy kollegáik és partnereik szemei láttára halnak meg emberek. -
Magyarország 10 nap alatt 3300 programot rendeznek a Művészetek Völgyén Néhány nap még hátravan az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljából, aminek a szervezői nem aggódnak a folytatás miatt, hiába jelentette be idén több hazai fesztivál is, hogy lehúzza a rolót. -
Európai hírek Több EU-tagállam támogat eddig tabunak számító menekültügyi javaslatokat Ilyen a menekültügyi kérelmek EU-n kívül intézése, illetve a visszaküldési központok EU-n kívül helyezése. -
Világ "Valami még rosszabb jön ezután" - drúzok nyilatkoztak az Euronewsnak a szíriai öldöklésről Több mint ezer halottja van a múlt heti szíriai összecsapásoknak, melyben drúz és beduin fegyveresek, illetve a kormányerők vettek részt. Az Euronews a drúz közösség vallási vezetőivel és aktivistáival beszélgetett a csoport eredetéről és a közelmúltbeli erőszakos cselekményekről. -
Európai hírek Vitatják az EU mesterséges intelligenciáról szóló gyakorlati kódexét a webóriások Az Open AI és a Microsoft aláírja, a Meta nem. -
Szingapúr Ezüstérmes a női vízilabda válogatott a világbajnokságon Görögország simán nyert a döntőben a megilletődöttnek tűnt magyar csapat ellen. -
Európai hírek Von der Leyen felhívta Zelenszkijt, és magyarázatot követelt az új korrupcióellenes törvény miatt Az Európai Bizottság elítélte az ukrán büntető törvénykönyv átalakítását, mely szerinte gyengíti Kijev uniós törekvéseit. -
Europe in Motion Úgy gondolják-e az uniós polgárok, hogy a helyi és nemzeti közintézmények korruptak? Egy új felmérés szerint az európaiak 69%-a úgy véli, hogy országában elterjedt a korrupció, de csak 20%-uk jelentette azt. -
Irán Hol az iráni urán? Senki nem tudja, pedig nagy készleteik maradhattak ismeretlen helyeken Irán tudatosan készített elő rejtekhelyeket és mobilizálható készleteket, így a legtöbb dúsított urán túlélhette az izraeli és amerikai légicsapásokat. A fő kérdés továbbra is az: hol van ez az anyag? Az elhárítási és hírszerzési rések miatt egyelőre nincs válasz. -
Európai hírek Átalakította a lengyel kormányt Donald Tusk Az új kormány tagjait a tervek szerint csütörtökön nevezi ki Andrzej Duda leköszönő elnök, az első kormányülést pedig pénteken tartják. -
EU Decoded Vajon mekkora csapást mérnek Oroszországra az uniós műtrágyavámok? Az Oroszországtól való gazdasági függőségének csökkentése érdekében az EU magasabb vámokat vetett ki a műtrágyákra és a mezőgazdasági termékekre. A cél az orosz bevételek csökkentése, de ez hatással lehet az uniós élelmiszerárakra is, ami aggasztja a gazdákat. -
Európai hírek A tengerbe zuhant egy tűzoltóhelikopter Athén mellett A személyzet mindhárom tagját kimentették és kórházba szállították. -
Modern Nomads A kazahsztáni képregényipar felemelkedése A Modern Nomads ezen epizódjában felfedezzük a kazahsztáni képregények világát. Találkozunk egy helyi művésszel, aki a Marvellel dolgozik együtt, és ellátogatunk Közép-Ázsia legnagyobb képregény-konferenciájára. -
Qatar 365 Fókuszban Katar legkedveltebb állatai, az arab telivérektől a cetcápákon át a sólymokig A fenséges arab telivérektől a tenger „szelíd óriásain”, a cetcápákon át az intelligens sólymokig, Katar állati öröksége generációkra nyúlik vissza. Katar számos erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy mind kulturális örökségét, mind biológiai sokféleségét megőrizze. -
Europeans' Stories 40 éves a schengeni egyezmény. Vajon van még létjogosultsága? A schengeni egyezmény most lett 40 éves, és több kétséggel néz szembe, mint bizonyossággal. Tagjainak közel fele visszaállította az ideiglenes belső határellenőrzést. Ez lenne a vége az európai nyitott határok elképzelésének? Elutaztunk a lengyel-német határhoz, hogy kiderítsük. -
Izrael 70 éves "ismert kormányellenes tüntető" akart merényletet elkövetni Netanjahu ellen A rendőrség szerint a kormányellenes tiltakozásokban résztvevő nő "a terv részeként másokkal is kapcsolatban állt". A Shin Bet titkosszolgálat nyomoz ellene, és "terrorcselekmény végrehajtására irányuló összeesküvéssel" vádolja. -
Európai hírek Németh Zsolt: "Nem vagyunk ukránellenesek. Nem vagyunk oroszpártiak sem" Markánsan eltért a NER évek óta sulykolt kommunikációs paneljeitől Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. Deutsch Tamás viszont nem. -
Gazdaság Kölcsönösen 15 százalék lesz a vám az Egyesült Államok és Japán között A megállapodás a japán autókra is vonatkozik. Donald Trump amerikai elnök a Truth médiaportálon azt tette, közzé, hogy „ez a megállapodás munkahelyek százezreit fogja teremteni". -
Európai hírek Macron-vizit Merznél: harmonikus viszony, számos megoldatlan nézeteltéréssel Először látogat a német fővárosba a francia elnök. Macron és Merz között jóval oldottabb a viszony, mint Scholz idején, csak kérdés, hogy közeledik-e a két vezető álláspontja a kereskedelem, a védelem, vagy más vitás témák területén. -
Európai hírek A németek a turizmusukat és a klímát féltik az új lengyel olaj- és gázmezőktől Német helyi politikusok és a német-lengyel Usedom szigetén élők, turistáskodók nem boldogak attól, hogy a minap óriási olajmezőket találtak Lengyelország balti-tengeri vizein. -
Világ Nem oszlik az Epstein-viharfelhő Donald Trump feje fölül Todd Blanche amerikai főügyészhelyettes az elkövetkező napokban találkozik a botrány más ismerőivel is. -
Gazdaság Árkörkép: hol kerül a legtöbbe egy elviteles kávé Európában? Az Euronews Business összehasonlította az Európa-szerte jelenleg érvényes árakat, hogy kiderítse, hol fizetik a legtöbbet és hol a legkevesebbet az emberek reggeli kávéjukért. -
Európai hírek Kína EU-nagykövete: az európai vállalkozásoknak bőven van terük a kínai piacon A pragmatikus Kína-EU együttműködés kilátásai továbbra is tágak - írja a kínai EU-misszió vezetője az Euronewsnak írt véleménycikkében, amelyet a csütörtökön Pekingben megrendezésre kerülő EU-kínai csúcstalálkozó előestéjén tett közzé. -
Európai hírek Elfogadták a családegyesítés kritériumait szigorító törvényt a belga parlamentben Az új rendszer bár lehetővé teszi a hiteles tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldieknek, hogy rokonaikat magukkal hozzák, a menekülteknek csak hat hónapjuk van arra, hogy benyújtsák kérelmüket, ráadásul az elvárt minimális alapjövedelem a belga átlagbér felett van. -
Gazdaság Az Unió és Japán együtt fog védekezni Trump agressziójával szemben A szerdai csúcstalálkozón az EU és Japán megerősíti a korábbi szabályokon alapuló világgazdasági rend iránti elkötelezettségét, mivel mindkettőjüknek súlyos kereskedelmi vitái vannak az Egyesült Államokkal. -
Európai hírek Felháborodást keltett Ukrajnában, hogy Zelenszkij maga alá gyűrte a korrupcióellenes hatóságokat A háború kezdete óta nem voltak ekkora tüntetések Ukrajnában: több városban is ezrek mentek az utcára, miután kedden a parlament elfogadta, az elnök pedig aláírta azt a törvényt, amely gyakorlatilag megszünteti az ország korrupcióellenes intézményeinek függetlenségét. -
Ukrajna Zaluzsnij: a robotok két év múlva átveszik a katonák szerepét az orosz-ukrán háborúban Ukrajna győzhet az Oroszország elleni háborúban, de csak akkor, ha nem az elfoglalt területek visszaszerzésére koncentrál, hanem fejleszti a technológiáját és az infrastruktúra védelmét.