Eddig nem volt példa arra, hogy a célpont közvetlen közeléből indítsanak pusztító dróntámadást magasan védett katonai infrastruktúrák ellen. Az elemzők szerint ezzel a hibrid hadviselés új korszaka nyílt meg. Kedd délelőtt robbanás történt a kercsi híd egyik tartópillérénél is.
HIRDETÉS
A vasárnapi tömeges dróntámadás után újabb hír, hogy robbanás érte a Krímet Oroszországgal összekötő kercsi híd egyik tartóoszlopát.
Előzőleg, mint az alábbi képeken látható, a vasárnapi ukrán támadás már ismert eszközökkel történt, és jelentősége inkább diverziós súlyában és az alapos tervezésben, mintsem a katonai erejében rejlik. Ezért hasonlítja a katonai szaksajtó az 1941-es Pearl Harbor-i támadáshoz, ahol a japánok nem vetettek be új eszközöket, hanem az álcázásra, a meglepetés erejére és az amerikai felderítés fogyatékosságaira építettek.
A hibrid háború legfőbb jellegzetessége a különféle eszközök optimális összehangolása, ami már nem feltétlenül csak a brutális kinetikus csapásokat jelenti, hanem a hírszerzés, a logisztika és a kisebb eszközök együttes használatát, nagyobb katonai erő nélkül is. Pearl Harbor esetében még a diplomáciának is volt szerepe, mivel a rajtaütés előestéjén a japán küldöttség még békeszerződésről tárgyalt Washingtonban, ezzel is altatva az amerikaiak éberségét.
Kevesebb halál és kevesebb felesleges rombolás
Ihor Lacsenkov katonai blogger és több más elemző is elsősorban azt hangsúlyozza, hogy nem csak a felhasznált eszközök alacsony ára jelent előnyöket, hanem főként az, hogy anélkül lehet fájó csapásokat lehet mérni az ellenfélre, hogy a pusztítás a civil lakosokat és a polgári infrastruktúrákat is érintené.
A katonai repülőterek ellen vasárnap indított ukrán rajtaütés - az eddigi hírek szerint - nem járt halálos áldozattal, ellenben mintegy 12 milliárd dolláros kárt okozott az orosz légierőnek.
Ezt a felismerést jelzi, hogy a Pentagon máris bejelentette egy további drónprogram beindítását. Az „új és agilis” folyamat a pilóta nélküli rendszerek gyorsabb és nagyobb léptékű fejlesztésére és telepítésére irányul. A program résztvevői „gyorsan azonosítják, értékelik, továbbfejlesztik, majd integrálják a kész autonóm megoldásokat a többi résztvevő egység számára” – áll a katonai beszerzési hivatal közleményében.
Ez azt jelenti, hogy megkezdik a hagyományos fegyvernemeket úgy átalakítani, hogy a drónokkal teljes összhangban tervezzék meg a műveleteket, minimalizálva a személyzet veszteségeit és az akció költségeit. Itt megjegyzendő, hogy az elgondolás teljes mértékben tükrözi Elon Musk stratégiai javaslatát az ember nélküli repülés fejlesztésére.
A vasárnapi támadások eredménye az, hogy Oroszország jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy pótolja stratégiai bombázóinak jelentős veszteségeit, és jövőbeli műveleteit valószínűleg befolyásolni fogják az erők védelmének szükségletei, amire nagyon sokat kell költenie, írja a The War Zone. Teljesen át kell szervezni például a nagy értékű harci gépek elektronikai és fegyveres védelmét, de a hangárokat is, és át kell gondolni, hogy lehet-e az értékes gépeket a kifutópályákon parkoltatni.
A brit székhelyű Royal United Services Institute agytröszt szerint 2025 elejére az ukrán drónok az orosz felszerelésekben okozott pusztítások 60-70%-át tették ki, ami megssze meghaladja a hagyományos földi tüzérség okozta veszteségeket. Erre válaszul az orosz hadsereg rivális drónerőt fejlesztett ki, és az elektronikus hadviselés hagyományos erejére támaszkodott drónellenes technológiájának korszerűsítésére.
Ukrajna rendkívül alkalmazkodóképes drónjai azonban továbbra is feltárják az orosz védelem hiányosságait és sebezhetőségeit. Erre volt példa a június 1-i támadássorozat, ami a hírszerzői terepmunka és a minidrónok kombinálásával merőben új helyzetet hozott létre, melyre az orosz haderő nincs felkészülve.
A Pókháló-hadművelet elsősorban Moszkva stratégiai bombázóflottáját vette célba. Ezeket a repülőgépeket, melyeket széles körben használnak cirkálórakéta-támadások indítására Ukrajna ellen, már korábban is célba vették, de soha nem ilyen mértékben, és ami a lényeg: soha nem ilyen távolságban, hanem Ukrajnához közeli területeken.
Érte már dróntámadás például az Engels légibázist a szaratovi régióban, de az mindössze 450 kilométerre fekszik az ukrán határtól. Ezzel szemben az Irkutszki körzetben található Bjelaja támaszpont már 4300 kilométerre található, amit egyébként csak nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával lehetne eltalálni.
A jelentések szerint 117 drónt indítottak el legalább négy repülőtér ellen, és noha még nem világos, hogy hány repülőgép pusztult el vagy rongálódott meg, de az kétségtelen, hogy az ukrán művelet hosszú távon is hatással lesz az orosz stratégiai repülésre.
A célpontok között volt a Tu-22M3 Backfire-C szuperszonikus bombázó, a Tu-95MS Bear-H nagy hatótávolságú turbólégcsavaros bombázó, és valószínűleg egy Tu-160 Blackjack nagy hatótávolságú szuperszonikus bombázó. Ez utóbbi a nagy hatótávolságú repülés ékköve, és az egyetlen orosz bombázó, amelyet még mindig gyártanak, de korlátozott számban.
2018-ban az orosz védelmi minisztérium 10 új Tu-160M2-est rendelt 160 milliárd rubelért, így ez lett a legdrágább orosz repülőgép. Ez darabonként mintegy 500 millió dollárt jelent, ha figyelembe vesszük a vásárlóerő-paritást. Pjotr Butovszkij orosz repülőgépipari szakértő úgy számolja, hogy akkoriban alábecsülték az árat, és a jelenlegi körülmények között további 50 százalékot tenne hozzá, - azaz a repülőt 750 millió dollárra taksálja. Ez az összeg egyenlő lenne egy teljes F-35 lopakodó repülőgépszázad piaci értékével.
A típusból 1981 óta 41 darabot gyártottak, de nincs pontos adat arról, hogy a vasárnapi támadás előtt hány működőképes példánya állt hadrendben. A Tu-160 az egyetlen repülőgép, amelynek az ára kalkulálható, mivel a többi típust 30 éve nem gyártják, nem exportálják, és pótlásuk sincs. Emiatt az orosz légierő számára ezek használati értéke nagyobb, mint amennyibe valamikor kerültek.
A legtöbb régi gépet évek, évtizedek óta a szabadban tárolják és alkatrészeket vesznek ki belőlük, ezért értelmetlen is lenne megpróbálni, hogy újra repülésre alkalmassá tegyék őket.
Az ukrajnai háború kezdetén Oroszország valamivel kevesebb, mint 50 Tu-95MS repülőgéppel (Bear-H) rendelkezett. Ha az öt Medve megsemmisítéséről szóló jelentések helyesek, akkor a flotta 10 százalékának elvesztése igen jelentős lenne. Azért is, mert az összes bombázótípusnak egy adott időpontban csak egy része üzemképes, míg mások rutinszerű karbantartáson, mélyrehatóbb fejlesztéseken, hajtóműcseréken esnek át.
Kritikus fontosságú, hogy ezek közül a repülőgépek közül egyiket sem lehet gyorsan pótolni, de a legtöbbjük nem is újítható meg, mivel a gyártási kapacitás megszűnt.
Visszaüt a társadalmi paranoia?
A The Moscow Times szemleírója felidézi Joseph Heller klasszikus regényét, a 22-es csapdáját, melyben elhangzik az az aforizma, hogy „csak azért, mert paranoiás vagy, nem jelenti azt, hogy nem üldöznek.” A kifejezés kifejezi az alkalmi átfedést az érzékelés és a valóság, a mesterségesen létrehozott fenyegetés és a valódi fenyegetés között.
Az orosz vezetés, élén Vlagyimir Putyin elnökkel és a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSzB) társadalmi paranoiát szított a kémek, szabotőrök, terroristák és „külföldi ügynökök” ellenségképének rendszeres felújításával. Ez a paranoia részben hasznos is a hazafias lelkesedés fenntartásához, amelyre a kormánynak szüksége van ahhoz, hogy az orosz nép az ukrajnai háború mögött álljon. Ha a vezetők képesek fenntartani az orosz lakosság gondolkodásmódjának egységességét, különösen Ukrajna tekintetében, akkor Oroszország erősnek tűnik, és az erősnek látszó megjelenés a fő cél.
Ahhoz, hogy ezt a képet fenntartsa, az orosz biztonsági rendszernek legyőzhetetlennek kell beállítania magát, elfogva a valódi és a képzelt bűnözőket, és közvetítve letartóztatásaikat, hogy elmossa a határt a valóság és az illúzió között. Ez magában foglalja a letartóztatási műveletek televíziós közvetítését, amelyeken az FSzB feliratú dzsekit viselő tisztek láthatók. Magában foglalja az emberek kémkedés vagy terrorizmus miatti letartóztatását, de egyben a bizonyítékok titokban tartását is.
De mi a helyzet akkor, ha valódi támadások történnek, és a fenyegetés félelmetesebbé válik, mint maga a biztonsági rendszer? A szerző szerint ilyen volt a június 1-i dróntámadás négy orosz légibázis ellen. A helyi tisztviselők elbagatellizálták a károkat, az FSzB pedig azonnali letartóztatásokról számolt be, és bejelentette az ukrán „szabotőrök” letartóztatását a Primorszkij régióban.
Mégis, Ukrajna dróntámadása legalább annyira aláássa az orosz biztonsági rendszert, mint amennyit maga a katonai fenyegetés jelent, mert kikerülhetetlenné teszi a kérdést, hogy a keménykezű biztonsági intézkedések miért nem működtek.