A Socrates program olyan embereket tanít szakmai készségekre és nevel demokráciára, akik valamilyen okból nem járhattak egyetemre. A program a Magyarországról kiszorított CEU védőernyője alatt, az egyetem budapesti campusán öt éve működik. Az Euronews Halmos Mátéval, a főszervezővel beszélgetett.
HIRDETÉS
Számolod még, hogy idén hányadik Socrates-félévet indítjátok el?
Nehezet kérdezel: a tavaszi kurzus zsinórban a hatodik vagy a hetedik volt. Nem pontosítok, mert egyikben sem lennék biztos.
Bár sok helyen elmondod, hogy milyen a Socrates, azt nem, hogy a megfogalmazásod szerint pontosan micsoda.
Hiszen nehéz egy szóval vagy mondattal definiálni. A Socrates egy felnőtteknek szánt kurzussorozat, ami magában foglal rengeteg mindent: egyrészt félévről-félévre változó tematikájú szakmai képzést, ami lehet irodalmi, történelmi, szociológiai fókuszú, ráadásul minden félévben interdiszciplináris és többszempontú. Másrészt alapvető és talán még fontosabb célja emlékezetes osztálytermi és tudásélményeket adni a diákoknak. Ezt pedig döntően demokratikus tantermi hangulattal és kooperatív tanulási technikákkal lehet megtenni, amiben elengedhetetlen a kurzust vezető pedagógusok felkészültsége és személyisége. Valamiféle gondolkodó, civil beszédmód van a fókuszban.
Te találtad meg magadnak ezt a missziót vagy fordítva történt? Vagy talán odamentél a Lex CEU után az egyetemhez és bekopogtattál az ötleteddel?
Ez egy olyan történet, amiben az ügy találta meg a lelkes szervezőket. A 2017-es tanévben, amikor elkezdték szétszedni a budapesti CEU-t, már az egyetemnek dolgoztam. Egy amerikai csereprogramot szerveztem. Mint sok más, a Socrates később, a járvány idején kezdődött, 2019 tájékán. A kezdetben ráadásul semmi közöm nem volt a programhoz.
Akkor ez egy amerikai mintából adaptált rövid próba-kurzus volt, rögtön látszott, hogy izgalmas az elképzelés mögötte. Egy skót filozófus, Aaron Lambert ötlete volt, hogy ki kellene próbálni az amerikai mintát közép-európai díszletben, a helyi társadalmakra illesztve. Úgyhogy felkereste és meggyőzte a CEU-t, hogy érdemes kipróbálni. Elindult Budapesten és váratlanul sikeres lett.
Miért volt az, mit mondtak a résztvevők?
A sok visszajelzésben csupa pozitív gondolat tükröződött. Kiderült, hogy elképesztően kiéhezettek a magyarok a pozitív oktatási élményekre. És hogy sokan kíváncsiak. Rengeteg embernek elemi szükséglet, hogy tájékozottan éljen és ne csak vakon létezzen a világban. Viszont legalább ugyanennyien riasztó élményeket szednek össze a magyar iskolarendszerben. Ilyen előítéletekkel érkezőknek adtunk valamit.
Azt ne mondd, hogy te is a rossz oktatási élményeknek köszönheted, hogy képbe kerültél a Socratessel!
Nem, korántsem. Hiszek benne, hogy a jó élmények is inspirálnak! A próbakurzust a CEU nagyobb vállalkozássá kezdte fejleszteni: nagyobb infrastruktúrával és büdzsével dolgozó felnőttképzést akartak Bécsben, Berlinben és Budapesten, mert az itthoni példán látszott, hogy nagy az igény rá. Úgyhogy nagy lendülettel elkezdtük szervezni, én például a budapesti kurzust. Egyszerre három kampuszon folyt a munka: mellettünk egy berlini magánegyetemen és a CEU bécsi kampuszán. És kurzusról kurzusra rengeteget fejlődtünk, ami részben annak volt köszönhető, hogy hasznos viszonyítási pontokat jelentett a három különböző helyszín. Például hamar kiderült, hogy más-más országokban és városokban eltérően kell a kurzusokat működtetni, helyi viszonyokra, ezerféle háttérre illesztve őket. Bécs és Berlin között sokkal több a hasonlóság, Magyarországon szinte mindent máshogy kellett csinálni.
Amennyiben?
Bécsben és Berlinben az állam és a magánegyetemek sűrűn szőtt szociális védőhálót nyújtanak a célcsoportnak. Magyarországon ilyen védőháló nincs. Egy légüres térben találtuk magunkat: nem volt az oktatási formának infrastruktúrája, sem meglévő kultúrája azon túl, hogy a piaci környezetben léteznek fizetős felnőttképzések. Aki hozzánk fordult, azt mondta, hogy csak a Socratest találta, ami emberközpontú és problémaorientált. Hamar kiderült, hogy azzal, hogy a program társadalmi kérdéseket feszeget, a Socrates gyakorlatilag egyedülálló. Vannak más jó példák, de nem vagyunk elegen.
Külföldön ugrásra készen állt rengeteg tanár, akiről tudni lehetett, hogy újító pedagógiát alkalmaz. Itthon ez az elején döcögősebben indult, mára rengeteg remek szakemberrel dolgozunk együtt ebben a szellemben. A tanároknak is felvételi rendszer van: jelentkeznek modul-ötletekkel, amik hat hetesek. Ezeket kidolgozzák, mi beszélgetünk velük és elgondoljuk, hogyan lenne ez izgalmas: hiszen bele kell illeszteni a 11 hetes programba, amiben egy kurzust két tanár visz végig, a középső órát, tehát a hatodik alkalmat közösen megtartva. Ez azért is izgalmas, mert ezeken a foglalkozásokon ütközik ki igazán, hogy egy adott téma kapcsán több szempont és kérdésfelvetés is érvényesülhet. Úgy látom, hogy a nálunk oktató tanárok rugalmasak a témájukat illetően: nekik ezekre a kurzusokra olyan bevezető irodalmakat kell összeszedni, amelyek mindegyike magyar nyelvű, ugyanakkor problémákat vet fel és gondolkodásra serkent. Van, ahol az jelent akadályt, hogy ezek az irodalmak nehezen elérhetőek magyar nyelven, ami pedig kulcsfontosságú. Hiszen a célcsoportnál nem elvárható, hogy akadémiai szövegeket olvasson idegen nyelven.
Pontosan kik a célcsoport? A kezdet kezdetén is hasonló emberek jártak a kurzusaitokra, mint manapság?
Mindenféle különböző területről érkező, egyedi problémákkal küzdő emberekről beszélünk. Általában nehezebb szociális háttérrel bírnak, sokaknak emiatt fiatalon kellett elkezdeni dolgozni, de minden történet más: mára nem lepődik meg senki attól, ha egy hajléktalannal ül egy asztalnál vagy egy szexualitását a mellette ülőktől eltérően megélő fiatallal. Amikor elkezdtünk hirdetni, egyrészt kitettük a közösségi médiába. Másnap azt láttuk, hogy több száz ember osztotta meg a posztot. Elkezdett az ügyünk közkézen forogni. Felkapták, ami jó élmény volt: nemcsak azok találták meg ezeket a hirdetéseket, akik potenciális jelentkezői voltak a kurzusnak, hanem megtalálták olyan tanárok és szociális munkások is, akik aztán összekötöttek minket a lehetséges jelentkezőkkel. Különböző civil szervezeteknek és egyesületeknek is elküldtük a lehetőséget, például hajléktalanközösségek ügyeit támogató, vagy szexuális kisebbségek érdekeit képviselő szervezeteknek.
Mi jelenti az előkészületekben a legnagyobb kihívást, ha egy ilyen, felteszem heterogén csoportra kell szabni a kurzust?
Ki kellett puhatolnunk az egyes csoportok és egyének vesszőparipáit. Például garantálnunk kellett, hogy senkitől semmilyen előzetes papírt nem fogunk kérni, vagy hogy nem lesz vizsga a kurzus végén. Mert ezek jogos igények. Aki nem így szeretné képezni magát, az ne így tegye: az idősebb generáció például nagyon nehezen rávehető a vizsgázásra.
Ha már korosztályokról beszélsz, van tipikus Socrates-os korosztály? Kik vannak többégben az idősebbek vagy a harmincasok?
Leginkább az “ötvenpluszosokat” értem az idősebbek alatt. Egyébként éppen az a remek ebben a programban, hogy nincs jellemző korosztály. A tény felhívja a figyelmünket a korábban említett problémákra, hogy régóta fennálló, rendszerszintű a gond, aminek történelmi mintázatai vannak. A huszonévestől a hatvanéves diákig érintettek vagyunk, de legalább, akik itt vannak, azok többet szeretnének tudni. Ha valamit azonban észrevettünk, az a fordulópontok fontossága. A diákjaink döntő része áll vagy egy nagyobb cezúra előtt vagy épp most esett túl a változáson. Olyanok érkeznek a kurzusra, akik válás után, munkahely keresés közben vannak ott, vagy akik éppen a kiégés ellen küzdenek. Tehát vannak, akiket egyfajta magánéleti esemény lökött a tanterembe és van, aki inkább a program élményétől vár löketet. Sokakat vonz a közösség, ami a korszerű tanulás elengedhetetlen része. A progresszív tanulás ugyanis erre épít, a Socrates pedig az akar lenni.
Szerinted miben rejlik az, hogy haladó szellemben működtök?
A modern pedagógia a kontroll átadásáról szól: olyan osztálytermi helyzetekről, amelyekben nagyobb önállóságot kap egy-egy tanuló vagy tanulócsoport. Ez nagy szerepet kap a foglalkozásokon és izgalmas ilyen élethelyzetekben látni felnőtt embereket. Bár hasonlítanak az élethelyzetek a munkahelyiekre, a szituáció mégis iskolai: kapnak egy adott feladatot, azt közösen kell megoldani, különböző nézőpontok érvényesítésével vagy mérlegeléssel kell dönteni egy-egy kérdésben. Ez csapatmunkát és érvek ütköztetését igényli. Ezen a területen tudnak a diákjaink a legtöbbet fejlődni, illetve a nagy kérdések boncolgatásában.
Milyen jellegű “nagy kérdésekre” gondolsz?
Például arra, hogy mi a vallás, milyen a nemek viszonya egyes élethelyzetben, például a munka kapcsán, vagy mennyire határozzák meg a társadalmi struktúrák az egyének sorsát. A témák többször és más köntösben térnek vissza a kurzus egy-egy példáján keresztül: akár olvasmányon, akár filmen keresztül láthatunk rá egy-egy problémára. Az ilyen visszatérő élményeknek köszönhetően komoly felismerések és rádöbbenések történnek, és ezek az élmények rengeteg előítéletet bontanak le. Az elmondott kérdésekre nehéz univerzális válaszokat találni, mégis újabb kérdések kerülnek elő egy-egy olvasmány vagy feladat kapcsán, amelyeknek köszönhetően a diákjaink érzékenyebbé és mérlegelőbbé válnak az ilyen jellegű kérdésekben. Szerencsére évről-évre rengeteg az aha-élmény.