Nem Trump az első elnök, akinek fáj a foga Grönlandra, de mit tenne vele, ha megszerezné?
A jégsziget földrajzilag az amerikai kontinens részének tekinthető, ezért nem új ötlet, hogy az Egyesült Államok meg akarja szerezni. Viszont a korábbi kísérletek egyike sem volt olyan agresszív és a tárgyalásokat semmibe vevő, mint a jelenlegi próbálkozás.
HIRDETÉS
„Szükségünk van Grönlandra a nemzetbiztonság és a nemzetközi biztonság miatt” – mondta újságíróknak az amerikai elnök az Ovális Irodában. A legtöbb szakértő szkeptikus abban, hogy ez megtörténhet, és Grönland és Dánia politikusai is határozottan elutasítják az ötletet, de az amerikai kormányzat egyelőre elszántnak tűnik.
A törekvés jele volt JD Vance kéretlennek mondható és kellemetlen hangulatú látogatása, amitől Washington propagandasikert remélt, de ez nem jött be. Az alelnök és a Second Lady végül mindössze 3 órát töltött el a szigeten.
Volt már ilyen kudarcos kísérlet a felvásárlásra
Való igaz, hogy a földtörténeti ókorban Grönland az amerikai kontinens területe volt, amiről mintegy 140 millió évvel ezelőtt szakadt le, de geopolitikailag a 15. század óta Európa részének tekinthető. Ennek ellenére az USA többször is nekifutott az annektálási kísérletnek.
A nevezetes Monroe-elv alapján („Amerika az amerikaiaké”), legalább hat ilyen hivatalos kísérlet történt, és ezek közül több elnöki szinten zajlott.
A példák 1867-ig nyúlnak vissza, amikor Andrew Johnson elnök (demokrata) a sziget megvásárlását vizsgálta. Ezt megelőzte Alaszka megszerzésének sikere Oroszországtól 7,2 millió dollárért, és Johnson úgy gondolta, hogy az USA hatalmas terjeszkedése egy füst alatt a másik irányban is megoldható. Dánia viszont tárgyalni sem volt hajlandó az ajánlatról.
1910-ben William Taft republikánus elnök próbálkozott újra, de szintén falakba ütközött.
1940-ben, Dánia német megszállása után az amerikai vezérkar tervet készített a sziget teljes elfoglalására, nehogy Hitler Grönlandon is megvesse a lábát, közvetlenül veszélyeztetve az Egyesült Államokat, és a transzatlanti hajóforgalmat Churchill megsegítésére. 1941-ben Washington megállapodást kötött száműzött dán tisztviselőkkel, köztük Henrik Kauffman miniszterrel, hogy Grönlandon katonai bázisokat hozzon létre az esetleges német befolyás ellen, és felépítette a Pituffik-telepet, amely máig is az USA legészakibb támaszpontja.
1946-ban újabb komoly ajánlat hangzott el, amikor Harry S. Truman demokrata elnök 100 millió aranydollárt kínált a szigetért Dániának, ami jelenlegi értéken körülbelül másfél milliárdot jelent, azaz szinte megalázóan alacsony árat. Az ajánlatot el is utasították, viszont a katonai együttműködés fennmaradt, és tovább erősödött, amikor 1949-ben Dánia is a NATO alapító tagja lett.
Putyin is figyel
A hidegháború alatt a Pituffik-állomás a szovjet rakétakilövések megfigyelésének kulcsfontosságú stratégiai helyszíne lett, és továbbra is hasonló szerepet tölt be. A támaszpont jelenleg az űrhadviselés egyik legfontosabb létesítménye az amerikai felségterületen kívül.
A bázis ad otthont a 12. Űrriasztási Egységnek (12 SWS),amely az Észak-Amerika ellen indított interkontinentális ballisztikus rakéták korai észlelésére és követésére hivatott. A támaszpont repülőtere évente több mint 3 000 amerikai és nemzetközi járatot fogad, ami sűrűnek mondható egy ötvenezer lakosú szigeten.
Az amerikai kormányzat terjeszkedési vágya most új töltetet kapott Donald Trump elnökségével, minősítette a helyzetet minap Vlagyimir Putyin egy murmanszki fórumon. Az orosz elnök emlékeztetett Alaszka felvásárlására, „amit akkoriban haszontalan őrültségnek tartottak Amerikában, de az ilyen gondolatok ma újra aktuálisak”. Az orosz kormány nyugtalan és figyel, mert Finnország és Svédország NATO-tagságával a korábbinál sokkal nagyobb súlyt kell helyeznie az északi sarkvidékre, és ha szükséges, meg fogja tenni az ellenlépéseket, ígérte az elnök.
A sziget újonnan választott miniszterelnöke viszont teljesen biztos abban, hogy megállítják az amerikai elnök ambícióit.
Mi lenne akkor, ha...?
„Az Egyesült Államok korábbi ajánlatai egy régi időszakban születtek, amikor a területi üzleteket gyarmattartó államok kötötték meg, függetlenül az érintett emberek szándékaitól” - tartja Rachael Lorna Johnstone, az izlandi Akureyri Egyetem jogászprofesszora, aki a sarki jogra és politikára specializálódott. „A grönlandiak véleményét sem kérdezték meg soha – talán mostanáig” – mondta a kutató a Newsweek-nek.
A dán Berlingske és a grönlandi Sermitsiaq napilapok megbízásából végzett közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a lakosság 85 százaléka nem akar az Egyesült Államok részévé válni. Eközben viszont többsége van a Dániától való függetlenség elvének is. Trump próbálja is ezt kihasználni, amikor március 25-i beszédében azt üzente a grönlandiaknak, hogy „határozottan támogatjuk az Ön jogát, hogy saját maga határozza meg jövőjét. És ha úgy dönt, szívesen látjuk az Amerikai Egyesült Államok kebelében”.
Bonyolult és végzetesen hosszú folyamat lenne
Barry Scott Zellen, a Connecticuti Egyetem földrajzkutatója szerint lehetséges, hogy ha egy valódi egyezkedés elkezdődik, akkor a grönlandiak rájönnek az államiság előnyeire, ami számos előnnyel járna számukra, és ezt választják végső formulának.
A szakértő kijelentette, hogy Grönland esetleges katonai hatalomátvétele gyors és vértelen lenne, és a szigetlakók nagyobb biztonságban érezhetnék magukat, mint jelenleg, amikor ellenséges nagyhatalmak ólálkodnak körülöttük.
Ezzel szemben Ulrik Pram Gad, a Dán Nemzetközi Tanulmányok Intézetének tudományos főmunkatársa nevetségesnek látja egy a katonai hatalomátvétel ötletét, mert szerinte Grönland nem alkalmas ilyen akciókra. „Ez egy hatalmas jégdarab, amelyet éles hegyekkel és mély, jéggel teli formákkal tarkított sziklás sáv vesz körül. A településeket nem kötik össze utak, és ha a megszálló csapatok megérkeznek, egyszerűen nem tudnak sehonnan sehova se menni”.
Az egész szigetre kiterjedő katonai megszállás infrastrukturális feltételei teljesen hiányoznak, akár a közlekedést, az energiaellátást vagy a kaszárnyaépítést nézzük. A csapatokat nem lehetne széttelepíteni nagyobb városokba, mint ahogy például Irakban történt, mivel ilyenek nem léteznek, és ellátásuk sem lehetne folyamatos.
Egyáltalán nem mellékes kérdés az sem, hogy ha a sziget kapcsolata Dániával megszakad, akkor ki és hogyan biztosítaná azt az áruellátást a lakosság számára, amiről jelenleg Dánia gondoskodik? A jelenlegi helyzet szerint az Egyesült Államok felől gyakorlatilag semmilyen áruszállítás nem folyik Grönland felé, és itt nem csak az élelmiszerekről és fogyasztási cikkekről van szó, hanem például a rendkívül érzékeny üzemanyagellátásról. Egy ilyen ellátó hálózat kiépítése évekbe kerülne, és nem is biztos, hogy az amerikai vállalatok tolakodnának a megrendelésekért.
Az elemzők többsége egyetért abban, hogy Trump követelései a szigettel kapcsolatban csakis a nemzetközi jog súlyos megsértésével történhetnének, amelyet jórészt az Egyesült Államok épített fel a második világháború óta. Grönland esetleges egyoldalú annektálása a területi integritás és az önrendelkezési jog egyértelmű megsértését jelentené, és feltehetően a világ egyetlen állama sem ismerné el legitimnek.
Van egyáltalán valamilyen stratégia?
Washington valószínű eljárása az lesz, hogy éket verjen a két hazai érdekelt fél, azaz Dánia és Grönland népe közé, aminek következében Koppenhága elveszíti szuverenitását, és a helyén egy független szigetállam bukkan fel - immár Amerika közvetlen védelme alatt. Több elemző viszont úgy gondolja, hogy Trumpnak semmiféle mélyebb és megtervezett stratégiája vagy részletes terve nincs Grönlanddal kapcsolatban, hanem csupán az erő pozíciójából próbál minél gyorsabban kész helyzetet teremteni.
Jelenleg azonban úgy fest, hogy a hirtelen lépés lehetősége magas falakba ütközött és elenyészett, ezért az USA - ha komolyan gondolja a terjeszkedést - tárgyalásokra fog kényszerülni.
Trump gyors előre haladását akadályozza az is, hogy Gröndland integrálásához előbb független államot kell létrehozni a szigeten, aminek módját vagy formáját senki nem látja. Ez megkerülhetetlen előfeltétel, mert a sziget 51. tagként való csatlakozása csakis önkéntes alapon, állami státusz birtokában történhet.
Ez igaz az USA többi tagállamára nézve is, tehát Trumpnak 2/3-os kongresszusi többséggel kellene a lépést aládúcolnia. Ilyen többsége azonban nincs, és még abban sem lehet biztos, hogy minden republikánus mellette állna a küzdelemben.
A USA Today hírportál szerint a kongresszusi republikánusok langyosan fogadták az ötletet, és inkább a NATO-n belüli szorosabb katonai együttműködést támogatnák, mintsem a hódítást. „Szerintem ez egyszerűen nem praktikus”, mondta Thom Tillis észak-karolinai republikánus szenátor, aki szerint erős támaszpontokat kellene létrehozni a már meglévő védelmi egyezmények keretében, mert ez is elegendő a katonai célokhoz, míg a sziget annektálása veszélyes és szükségtelen.
Ha viszont Trump nem így jár el, akkor Grönland megszerzése egyszerű agressziónak minősülne, ráadásul egy szövetséges és baráti NATO-taggal szemben. Ez a szempont egyelőre nem nagyon tartja vissza az elnököt, hiszen Kanada esetében is hasonló igényekkel lépett fel. Ugyanakkor Amerikának számolnia kell azzal, hogy az ilyen politikai akciók csapásokat mérhetnek a NATO alapvető értékére, azaz a kölcsönös bizalomra.
Jim Townsend, a Pentagon korábbi államtitkára szerint „a NATO egy ilyen csapásból soha nem tudna talpra állni. Ez szörnyű katasztrófa lenne a transzatlanti kapcsolatokra nézve, és hatalmas győzelmet jelentene Oroszországnak és Kínának”.