A Hamász első elnöke bánja a terrortámadást, de nem a túszok, hanem a gázai következmények miatt

HIRDETÉS

Mohammed Abu Marzuk pályája kezdetén Ahmed Jasszin sejknek, a Hamász szellemi megalkotójának bizalmasa volt, akit izraeli légicsapás ölt meg 2004-ben. Ezután Marzuk lett a szervezet felelős vezetője, de 2013-ban átadta hivatalát az azóta megölt Iszmáil Hanijének.

Állítása szerint őt már nem is vonták be az Izrael elleni 2023 október 7-i terrortámadás tervezésébe és a végső döntésbe, de ha konzultáltak volna vele, akkor nem támogatta volna az akciót.

A The New York Timesnak adott interjújában Marzuk nem említi meg a meggyilkolt izraeli polgárokat és az elrabolt túszokat, hanem csak azt fejtegeti, hogy Jahja Sinwar és vezetőtársai arra alapoztak, hogy Izrael korábban is elrendelt már megtorló intézkedéseket a Hamász ellen, de azok sosem voltak túlzott mértékűek, és nem jártak a körzet tartós megszállásával sem.

Marzuk azt állítja, hogy ő már a támadás napján megjósolta, hogy sosem tapasztalt és végeláthatatlan háború következik, amit a Hamász nem nyerhet meg, és fennáll a kockázat, hogy a végeredmény a szervezet hatalmának elveszítése lesz Gáza felett.

Az övezet infrastrukturális gyöngesége és Izraelnek való kiszolgáltatottsága eleve magában hordozta a veszélyt, hogy a polgári lakosságot nem lehet megvédeni egy totális támadástól, és polgárokra zúduló pusztítás helyrehozhatatlan lesz, mondja.

Meg lehet említeni például, hogy az exklávé telefon- és internetellátása teljes mértékben Izrael kezén van, ezért a lakosok és kisvállalkozók jószerivel képtelenek kapcsolatot tartani egymással. Emiatt nem működnek a banki tranzakciók is, amit a Hamász megelőzhetett volna, ha a többmilliárd dolláros segélyek egy részét digitális fejlesztési célokra, üvegszálas hálózatépítésre és szakemberképzésre fordítja.

A rafahi születésű és amerikai egyetemeken is tanult politikus fájlalja, hogy aktív vezetői korszakában szerepet játszott abban, hogy az övezetbe áramló külföldi pénzeszközöket és segélyeket alagutakra és fegyverekre fordítsák, amiket most kénytelen pusztulni látni.

A jelenleg többnyire Katarban élő politikus úgy gondolja, hogy ha az erőforrásokat Gáza fejlesztésére fordították volna, akkor a Hamász erőteljesebb szereplője lehetne a közel-keleti folyamatoknak, mint most, amikor se gazdasága, se jelentős fegyveres ereje nem maradt.

Ehhez mérve a Hezbollah észszerűbben viselkedett, amikor nem kapcsolódott be a gázai háborúba, és bár jelentős veszteségeket könyvelt el, mégis megmaradt a libanoni politika fontos tényezőjének.

A Hamász megszűnik, mint hadsereg, de megmarad, mint befolyásoló szervezet - Kína is beszáll a játékba

A részleges önvádon túl azonban Marzuk úgy gondolja, hogy a Hamász nem vesztette el a háborút, mert még létezik, noha Izrael elsőszámú célja a csoport teljes megsemmisítése volt. Szerinte ez nem fog egyhamar bekövetkezni, még akkor sem, ha a terrorszervezet beleegyezik a részleges fegyverletételbe.

A lefegyverzésről heves viták dúlnak a szervezet vezetőségében, mert egyesek hajlanának némi engedményre, mások viszont hallani sem akarnak róla, attól tartva, hogy utána Izrael további leszerelési követelésekkel állna elő.

Teljes lefegyverzés esetén megszűnne a Hamász képessége, hogy újabb támadásokat vezessen Izrael belső területei ellen, amit az aktivisták közül sokan megalkuvásnak és a "felszabadítási eszme" elárulásának tartanak. Ez a radikális szemlélet megszületése óta kizárja a békés és tárgyalásos megoldásokat, hanem Izrael megsemmisítésében látja a végcélt, amit csak fegyverekkel lehet elérni.

Ugyanakkor a szervezet feje felett lebeg amerikai részről Donald Trump és Marco Rubio egyértelmű fenyegetése, hogy a Hamászt véglegesen felszámolják, a lakosságot kitelepítik, és Gázát ingatlanfejlesztési célokra használják fel. Noha ezek a hangok valamelyest csitultak az utóbbi napokban, az Egyesült Államok kemény kiállásával továbbra is számolni kell a rendezési folyamatban, szemben a Biden-korszakkal, amikor a Hamász enyhülésre és Izrael megfékezésére számított.

Noha jelenleg nehéz megállapítani, hogy ki a Hamász hivatalos és megválasztott vezetője, az erőviszonyok azt mutatják, hogy a lefegyverzést ellenzők csoportja az erősebb a Hamászon belül. Jahja Sinwar Mohamed nevű öccse (az alagutak "főménöke") és a szervezet egy másik hangadója, Oszama Hamdan a hónap közepén azt mondta, hogy „az ellenállás fegyverei” nem lehetnek vita tárgyai, és ebben a kérdésben kizárják a kompromisszumot.

Ezzel szemben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kitart amellett, hogy nem fejezi be a Hamász elleni háborút a csoport kormányzási és katonai képességeinek teljes lebontása nélkül, ami egyértelmű a csoport teljes lefegyverzésével.

A Hamász válasza az, hogy nagyon komoly garanciákkal hajlandó a gázai polgári kormányzás átengedésére, de fegyvereit nem fogja feladni. Ez azt jelentené, hogy bármilyen új rendszer is állna fel az övezetben, folyamatosan számolnia kellene a Hamász erőszakos beavatkozásaival az újjáépítésbe és a kormányzati rendszer változásaiba.

Egyiptom javaslata szerint a Hamász nemzetközileg felügyelt depókban tárolhatná fegyvereit, és le kellene mondania alagúthálózatának és rakétaarzenáljának újjáépítéséről, valamint újabb harcosok toborzásáról. A Hamász viszont elutasította ezt a megoldást.

Az iszlamisták magabiztosságát növeli, hogy maguk mögött tudhatják Kína növekvő aktivitását, hogy a Trump-terv, azaz a lakosság kitelepítése és az amerikai tőke beköltözése ne valósuljon meg Gázában. Szombaton Van Ji kínai külügyminiszter Egyiptommal konzultált arról, hogy Gáza ne legyen "kísérleti terep", és megerősítette, hogy Peking kitartóan támogatja a palesztinokat a kétállami megoldás ügyében.

Ami a túszokat illeti...

Marzuk nem tért ki a túszok megölésére, megkínzására és a cserék során történt megaláztatásaikra, hanem azt nehezményezi, hogy az októberben elrabolt foglyok fejében túl kevés palesztint engednek szabadon. A Hamász alapító elnöke szerint jóval több rabot és fogva tartottat kellene követelni az egyes túszokért cserébe, mert azok - a Hamász szerint - már mind katonák. Túszonként 500-1 000 közötti arabot emleget, ami tízszerese lenne az eddigi fogolycserék arányainak. Marzuk szerint a Hamasz nyitott az összes izraeli túsz egyidejű szabadon bocsátására, ha Izrael hajlandó kiengedni a börtöneiben lévő palesztinok ezreit, befejezni a háborút és kivonulni Gázából.

Ez az elgondolás Izrael számára viszont minden elemében elfogadhatatlan, amit korábban többször is leszögeztek. Jeruzsálem attól tart, hogy a rabok ezreinek elengedése gyakorlatilag egy új, áttekinthetetlen és minden korábbinál agresszívebb bosszúszomjas terrorhadsereg alapjait teremtené meg.