Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt is elmondta, hogy terrorszervezetnek nyilvánították a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot, valamint, hogy mindenképpen megvédik Magyarország és a magyar családok biztonságát.
Terrorszervezetté nyilvánította a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot a magyar kormány jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Orbán kiemelte, hogy megvédik Magyarország és a magyar családok biztonságát.
Orbán Viktor a továbbiakban elmondta, hogy még az éjszaka folyamán egyeztetett a nemzetbiztonságért felelős vezetőkkel, ennek eredményeként nyilvánították terrorszervezetnek a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősíteni a védelmet, illetve, hogy a kormány mindent megtesz a magyar családok biztonságáért.
A magyar miniszeterelnök azt is mondta, hogy a terrorfenyegetettség szintjét már a közel-keleti háború kirobbanását követően megemelték, és továbbra is fenntartják a megerősített készültséget.