Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Belgium Klorátszennyezés miatt hívott vissza többféle üdítőt Európában a Coca-Cola Többek között Coca-Colát, Fantát, Sprite-ot és Fuze teát is bevontak belga, luxemburgi és holland boltok polcairól. 28/01/2025
Grúzia Grúz külügyminiszter: "Politikailag helytelen", hogy az EU felmondta a vízummentességi szerződést Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy függesszék fel a grúz diplomaták és tisztviselők vízummentességét, válaszul a tüntetők elleni erőszakos fellépésre, akik azért vonultak utcára, hogy elítéljék a kormánypárt Oroszország felé fordulását. 28/01/2025
Sport Közel volt, de elúszott az elődöntő a férfi kézilabda világbajnokságon A magyar csapat elérte a kitűzött a célt, a nagy bravúr viszont már nem sikerült. A zágrábi elődöntőben a hazai pályán szereplő Horvátország 31-30-ra győzött. 28/01/2025
Világ Dánia növeli sarkvidéki területeinek védelmét A dán kormány közel 2 milliárd eurót fordít katonai jelenlétének fokozására a sarkvidéki régióban, miután Donald Trump többször hangoztatta igényét Grönlandra. 28/01/2025
Világ Beszállna az EU az űrversenybe - ehhez azonban sok pénz kell Tíz éven belül a globális űrgazdaság mérete megháromszorozódhat. Európa továbbra is az ágazat élvonalában kíván maradni, de fennáll a veszélye, hogy lemarad, ha a szavak nem párosulnak tettekkel - mondta Andrius Kubilius, az EU űrkutatási és védelmi biztosa. 28/01/2025
Szerbia Rezeg a léc: a szerb kormány megbuktatása nem csillapította a kedélyeket – a diáklázadás folytatódik Lemondott a szerb miniszterelnök. Ezzel automatikusan megbukott a kormány. Ha 30 napon belül nem alakul új, választásokat tartanak. A szerb diákokat és a velük szolidaritást vállaló lakosságot nem indították meg a fejlemények. A demonstrációk a rendszerváltás szándékával folytatódnak. 28/01/2025
Európai hírek Nyomoz az olasz ügyészség Meloni ellen, mert szabadon engedett egy líbiai hadurat Elismerte az olasz kormányfő, hogy az ügyészség értesítette arról, hogy nyomoznak az úgynevezett Almasri-ügyben. A kínzás, gyilkosság és nemi erőszak miatt nemzetközi körözés alatt álló líbiai hadurat nem csak elengedték, de az olasz titkosszolgálat gépe szállította Tripoliba. 28/01/2025
Németország Pénz és politika – exkluzív csúcstalálkozó Berlinben, zárt ajtók mögött A németországi előrehozott választások rendhagyó „kampányrendezvénye”, ahol zárt ajtók mögött születhettek megállapodások, aggasztja a demokráciát féltőket – akik tüntettek a Welt székháza környékén. 28/01/2025
Tech Hirek Fejet hajtott a Google Maps Trump előtt és átnevezik a Mexikói-öblöt "Amerika-öbölre" A Google közölte, hogy a változtatást Donald Trump amerikai elnök rendeletének megfelelően hajtja végre, de a mexikói felhasználók továbbra is a Mexikói-öblöt látják majd. 28/01/2025
Világ A spanyol külügyminiszter elutasítja Trump Gáza megtisztítására vonatkozó tervét „Gáza a palesztinoké és a Gázában élő embereké” - mondta José Manuel Albares spanyol külügyminiszter az Euronews Europe Conversation című műsorában, reagálva Donald Trump legutóbbi megjegyzéseire. 28/01/2025
Magyarország Vitézy: "Nagyon olcsón kapta meg a területet a befektető és semmit nem kellett vállalnia" Karácsony Gergely főpolgármester, és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője is javaslatot nyújtottak be a Fővárosi Közgyűlésbe arról, hogy éljenek az elővásárlási joggal, és akadályozzák meg a projektet. A Közgyűlés szerdán tárgyalja előterjesztéseiket. 28/01/2025
Kongói Demokratikus Köztársaság Újra regionális háború szélére sodródott Kongó, több nagykövetséget is megtámadtak a fővárosban A Ruanda által támogatott M23 felkelő csoport váratlanul elfoglalta az ország egyik legnagyobb városát, válaszul Kinshasában zavargások közdődtek, megrohanták a külképviseleteket - többek között az amerikai, belga, francia és ruandai nagykövetséget, illetve az ENSZ-missziót is. 28/01/2025
EuroVerify Mit tudunk az európai vizeken járó orosz "kémhajóról"? Nyugati tisztviselők szerint elsősorban mélytengeri kémkedésre használják a Yantart. 28/01/2025
EU Decoded EU DECODED: Harmonizálni kellene-e az abortuszhoz való hozzáférést az EU-n belül? Európa több mint 60 éve élen jár az abortuszhoz való legális hozzáférés terén. Sokan azonban attól tartanak, hogy ez a tendencia megfordulhat, ami a „My Choice, My Voice” elnevezésű polgári kezdeményezéshez vezetett, amely cselekvésre szólította fel az Európai Bizottságot. 28/01/2025
Albánia Az olasz kormány félszáz migránst telepített át Albániába Az illegális bevándorlók átszállítását korábban kétszer is megakadályozták olasz bíróságok. 28/01/2025
Afganisztán Biden fizetett a táliboknak, hogy fogamzásgátlót és óvszert osszanak szét az afgán nők között Egy konzervatív amerikai oldal értesülései szerint juttatott a Biden-kormányzat több millió dollárt a táliboknak. 28/01/2025
Gazdaság "A helyzet nagyon komoly" - idén is recesszióban maradhat a német gazdaság Miközben a világgazdaság növekszik, a német iparszövetség (BDI) újabb válságos évet jelez előre az ország számára. Az új Trump-vámok is várhatóan további féket jelentenek majd az exportnak. 28/01/2025
Magyarország Ki vagy te? Hogyan élsz? Pályázat indult 16-22 éves fiataloknak A 16-22 éves fiatalok életére, útkeresésére kíváncsiak az élet.történet. pályázat megalkotói, amelyet a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány hirdetett meg. Az ötletet a 2017-ben, a lengyelországi Vilniusban megtalált több száz zsidó fiatal naplója adta. 28/01/2025
Oroszország Hideg a forródrót- nincs kapcsolat Moszkva és Washington között, ami Putyinnak kedvez Lassan már unalmas lehet Trump ígéretének felidézése, hogy 24 óra alatt véget tud vetni az ukrajnai háborúnak, de egyelőre semmilyen hivatalos kapcsolat nem jött létre az amerikai és az orosz elnök között. 28/01/2025
Európai hírek Lemond Szerbia miniszterelnöke a tiltakozások miatt Miloš Vučević szerb kormányfő távozik a kormányzati korrupció miatti, hónapok óta tartó diáktüntetések után. Döntését "visszavonhatatlannak" nevezte, és azt egy múlt éjjeli brutális támadással indokolta. 28/01/2025
Európai hírek Orbáni típusú alkotmánymódosítást tervez Fico a szlovák politikai válság közepén Röviddel azután, hogy tömeges tüntetések követelték a lemondását, és kormánya elvesztette többségét, a szlovák kormányfő kulturális kérdésekben módosíttatná az alkotmányt. Kimondatná, hogy Szlovákia csak két nemet ismer el: férfit és nőt, és felszámolná a melegek adoptálási lehetőségeit. 28/01/2025
Albánia Bizonytalan helyzetbe kerültek az amerikai vízumra váró afgánok Albániában több száz afgán vár arra, hogy elbírálják vízumkérelmét az Egyesült Államokba, azonban mostanában biztosan nem kapnak beutazási engedélyt. 28/01/2025
Európai hírek Az EU magyar elnökségének mottójával tart gyűlést Orbán és Le Pen Madridban Az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportja jövő héten Madridban tartja első csúcstalálkozóját, amelyen a magyar miniszterelnök és a francia jobboldali-populista párt volt vezetője is részt vesz. 28/01/2025
Amerikai Egyesült Államok Trump nem árult zsákbamacskát: megkezdődött a tisztogatás azok ellen, akik nyomoztak az ügyeiben Elnökváltások alkalmával a legfőbb ügyész cseréje bevett gyakorlat, de az apparátust hagyják tovább dolgozni. Ezúttal viszont elbocsátás fenyegeti a Trump-vádakon dolgozó ügyészeket is, a lojalitás hiányára hivatkozva. Sokan nem is várják ezt meg, hanem önként felmondanak. 28/01/2025
Amerikai Egyesült Államok Trump szerint pozitív hatása is lehet a DeepSeek Wall Street-et megrázó áttörésének Az amerikai elnök és a Wall Street eddigi legnagyobb bezuhanását produkáló Nvidia is reagált a kínai konkurencia hétfői áttörésére. 28/01/2025
Világ Újabb feltételezett palesztin terroristákkal végzett az izraeli hadsereg Ciszjordániában Már egy hete tart az izraeli hadsereg ciszjordániai művelete, amelyben a Hamász és az Iszlám Dzsihád harcosait veszik célba. 28/01/2025
Németország Felizzítja a migrációs vitát az aschaffenburgi késelés Az ellenzék a szigorúbb migrációs politika támogatására szólít fel az eset után. A CDU vezetője azonnali határellenőrzést ígér a választások után. 28/01/2025
Európai hírek Trump nyomása miatt Dánia megerősíti Grönland és a sarkvidék védelmét Mivel az új amerikai elnök folyamatosan lebegteti a Dániához tartozó, de autonóm észak-amerikai sziget átvételét, Dánia mintegy 2 milliárd eurós programot fogadott el a terület védelmére. 28/01/2025
Világ Párbeszédet sürget a diákokkal a szerb elnök Aleksandar Vučić békülékeny hangnemben fordult az újvidéki tragédia miatt tüntető egyetemistákhoz, akik 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját. 28/01/2025
Világ Ismét sürgette az európai védelmi kiadások növelését a NATO főtitkára Mark Rutte NATO-főtitkár a portugál kormányfővel tárgyalt Lisszabonban, és a találkozó után megint arra figyelmeztetett, hogy a korábbi célnál, a GDP 2 százalékánál már többet kell költeni védelmi beruházásokra Európában. 28/01/2025