Valószínűleg semmilyen varázspálca nincs a bűvész tarsolyában, mert a hadviselő felek egyelőre mereven ragaszkodnak álláspontjaikhoz. Az új amerikai elnök ezt a helyzetet örökli meg, miközben a világ tőle várja a csodaszert. Mégis létezhet egy elképzelhető megoldás.
Van-e Trump-kártya? Mi várható a következő hetekben?
HIRDETÉS
Donald Trump 2023 májusában a CNN nyílt fórumvitájában bejelentette, hogy megválasztása esetén egyetlen napon belül véget vet az ukrajnai háborúnak. Ez a súlyos ígéret mára szinte refrénné merevedett, és a megválasztott elnök kitart amellett, hogy egyedülálló lehetősége van Oroszországot és Ukrajnát békességre szorítani.
Michael McFaul politológus professzor, a tekintélyes Hoover Intézet főmunkatársa jól ismeri a politikai gyökereket és az előzményeket, mivel korábban az Egyesült Államok oroszországi nagyköveteként szolgált, éppen a Krím annektálása idején. A kutató nézete szerint a kialakult körülmények most nem kedveznek a tárgyalásoknak, de nem is zárják ki azokat. Ezért lenne szükség az 'acélkompromisszumra'.
Most a professzor javaslati vázlatát ismertetjük a Foreign Affairs külpolitikai szaklapból, az Euronews kiegészítéseivel és háttéranyagaival.
Búcsú a fegyverektől?
Az újkori európai hadtudomány klasszikusa, Carl von Clausewitz porosz hadvezér szerint nem szabad befejezni a hadműveletet, ha az ellenség gyöngülni látszik. Mivel Ukrajna esetében még egyik fél sem szenvedett döntő vereséget, mindkét hadviselő kezében vannak a harcok folytatására. Ha tehát Putyin azt érzékeli, hogy Trump a csillapítására törekszik, akkor vélhetően inkább agresszívebb lesz tőle, nem pedig kevésbé az.
Oroszország állandó ENSZ-képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén a minap ki is jelentette, hogy Moszkva nem fog megelégedni az ukrán konfliktus befagyasztására irányuló tervekkel.
A főképviselő hozzátette, hogy Moszkva gyanúja szerint "a békejavaslatok csak arra szolgálnak, hogy a kijevi rezsim a harctéren hozzájusson a számára nagyon is szükséges szünethez, hogy újra felfegyverezze magát és nyalogassa a sebeit".
Ugyanazon a napon Putyin elnök az orosz védelmi minisztérium vezetőségéhez intézett beszédében összegezte az ukrajnai katonai művelet idei fejleményeit. "Ebben az évben 189 települést szabadítottunk fel" - mondta, hangsúlyozva, hogy az orosz erők a frontvonal teljes hosszában kezükben tartják a stratégiai kezdeményezést.
Mindez arra mutat, hogy Oroszország szilárdan hisz győzelmének lehetőségében, és erre a háborús célra szinte teljes gazdaságát is rendelkezésre bocsátotta.
Még nincs nyertes
A háborúk általában kétféleképpen zárulnak le: (1) az egyik fél nyer, és ennek alapján diktálhatja és megszabja a békefeltételeket. Így végződött mindkét világháború is. (2) Ha viszont a helyzet holtponthoz érkezik, mint ahogy most Ukrajnában is döntetlenszerű helyzet látszik, akkor a hadviselőknek el kell kezdeni gondolkodni a békés megoldásokon is, és be kell mutatniuk egymásnak igényeiket, hogy egybevethessék a kényszerítő eszközöket és a garanciákat.
Donald Trump közelgő visszatérése a Fehér Házba új találgatások sorát kavarta az óceán mindkét partján. Korábban Kijev és támogatói óvakodtak attól, hogy túlzott érdeklődést jelezzenek a tárgyalások iránt, attól tartva, hogy Moszkva ezt a gyengeség jelének fogja tekinteni. A kezdeti szakaszban Erdoğan török elnök kísérletezett egyeztetésekkel, és zajlott néhány terméketlen telefonbeszélgetés egyes nyugati vezetők és Vlagyimir Putyin között. Nemrégiben a két vezérkari főnök egyeztetett, de ez nem az ukrajnai békéről, hanem a véletlen katonai konfliktusok elkerüléséről szólt.
Trumpra várva
A volt elnök újraválasztása nagyobb diplomáciai szabadságot nyújthat Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a tárgyalásokra, mert mostantól azt érzékeltetheti, hogy nincs is más választása. November végén a Sky Newsnak adott interjújában már azt sugallta, hogy valóban kész tárgyalni.
Itt érdemes felidézni, hogy az ukrán elnök nem sokkal az említett interjú előtt találkozott Trumppal New Yorkban, és nem zárható ki, hogy valamilyen ajánlat vagy annak kerete már akkor kialakult. A felek nem közöltek részleteket, de Zelenszkij azt mondta, hogy „közös véleményünk van arról, hogy a háborút meg kell állítani, és Putyin nem nyerhet”.
A találkozó még az elnökválasztás előtt zajlott, ahol Trump megismételte régóta hangoztatott állítását, már Joe Biden januári lelépése előtt képes lesz „kidolgozni valamit” a háború rendezésére, ha elnyeri a Fehér Házat.
Quid pro quo
Valamit valamiért, tartja az ősi latin mondás, ami a szerződéses kapcsolatok évezredes alapelve. Ezt a tézist a politikát üzletnek tekintő Donald Trump jól ismeri. Ezért bármilyen próbálkozásnak az orosz-ukrán megegyezés felé csak akkor lehet nekivágni, ha mindkét fél számára nyitva áll egy megfontolható és elfogadható ajánlat, amelyet partnereivel, és főként saját népével közölhet.
A quid pro quo egyben azt is jelenti, hogy a felek kötelezettségvállalásának arányosnak kell lennie, vagyis egyiket sem érheti a megállapodásból eredően súlyos hátrány. Jelenti azt is, hogy mindkét vezető győzelmet hirdethet a saját népe és a külvilág felé, és nem fogadhatja el a vesztes vagy a megalkuvó képét.
Itt léphet a képbe Trump esetleges ajánlata Ukrajna felé: „engedj át földet a NATO-tagságért!”
Volodimir Zelenszkij kezében jelenleg két ütőkártya van. Lassan fél éve megszállás alatt tart egy stratégiailag érzékeny orosz területet a Kurszk-régióban, ahol már észak-koreai személyzet bevetésére is kényszerült az orosz vezérkar. Ennél még erősebb aduja, hogy továbbra is számíthat a Nyugat pénzügyi és fegyverzeti támogatására, még ha gyakran akadozva, késlekedve és bizonytalankodva is.
A képzeletbeli asztal másik oldalán Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is a teljes győzelemre tör, és úgy számol, hogy ellenfele gyöngülni fog, ha Donald Trump valóban korlátozza a további katonai és pénzügyi segélyeket Kijev számára. Ezzel még jobban felbátorodhat a harc folytatására, és csökkenhet az érdeklődése a béke iránt - állítja McFaul.
Ukrán oldalról nézve viszont a tárgyalásos megegyezés csak és kizárólag akkor képzelhető el, ha Zelenszkij elnök a lehető legjobb biztonsági ajánlatot tudja bemutatni népének, ami szerint egyedül az azonnali NATO-tagság lehet a megoldás. Egy befogadó döntést a békekötéssel egyidőben kellene kézhez kapnia, különben beállhat egy olyan zavaros átmeneti szakasz, amit Oroszország rosszhiszeműen értelmezhetne, és egy új offenzíva megindításával gyorsan fel is boríthatna.
A NATO-hoz csatolt megfigyelői, jelölti, partneri vagy más laza viszony már rég nem elégséges, mert teljes védelmet csak a szövetség tagállama élvezhet az atlanti védernyő oltalmában Oroszország 2000 óta átélt több fegyveres feszültséget, Szíriában és Afrikában is, de NATO-erőkre sosem emelt kezet. Ezért alaposan meg kellene gondolnia, hogy folytassa-e a háborút Ukrajna ellen, ha az már a NATO tagja, amit nem tud megakadályozni, ha az atlanti szervezet végleg elszánja magát erre.
Ugyanakkor a NATO még sosem fogadott be olyan országot, amely éppen hadban állt, és arra is, hogy a jelenlegi tagok körében sokan vonakodnak, mások meg kifejezetten ellenzik ezt a megoldást, köztük Szlovákia és Magyarország.
Emlékezzünk viszont, hogy alig egy év leforgása alatt - ha fogcsikorgatva is - de Moszkva tudomásul vette, hogy Finnország csatlakozásával a NATO-val való határa mintegy ezer kilométerrel meghosszabbodott, Svédország belépésével pedig elveszítette dominanciáját a Balti-tenger felett.
A történelmi előkép is arra mutat, hogy a szovjet/orosz fél - bár tiltakozásokkal kísérve - de lenyelte a nyugat és a NATO legkockázatosabb lépéseit is. 1948/49-ben a szovjet légvédelem nem lőtt a Nyugat-Berlint ellátó szövetséges légihíd repülőgépeire. Későbbi súlyos válsághelyzet volt az NSZK felvétele a NATO-ba 1955-ben, a hidegháború tombolásának idején.
Nem felejthető az sem, hogy már Putyin elnökségének idején került sor két szárazföldön határos egykori szovjet köztársaság NATO csatlakozására, Lettország és Észtország személyében.
Románia és Bulgária esete is haragot váltott ki Moszkvában, hiszen ezek az országok szintén Oroszország szomszédjának tekinthetők a Fekete-tengeren, de nem kerekedett belőle különösebb további feszültség.
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a történelmi előképek egészen más viszonyok között zajlottak, így ezekre túlzott reményt alapozni nem lehet. Ám mégis, ha meghívás érkezik, akkor Ukrajna megfontolhat egy olyan megoldást, hogy a már amúgy is orosz kézen lévő megszállt területek ellenében megszerzi a legmagasabb szintű biztonsági garanciát az ország távlati jövőjére nézve, és Ukrajna a saját újjáépítésére összpontosíthat.
Zelenszkij felelőssége
Ukrajnának, mint nemzetnek, országnak és társadalomnak nem szabad belesüppednie a jelen emésztő háborújába, hanem gondoskodnia kell felnövekvő nemzedékének jólétéről is. Erre jelenleg szinte semmilyen lehetősége nem maradt, mivel nemzeti jövedelme nem éri el a háború előtti szint felét sem. A háború folytatása és esetleges eszkalálódása pedig történelmileg behozhatatlan további károkkal járhat a számára.
Egy felelős vezető víziójában nem csak a jelen válságának, hanem a jövő biztosításának is szerepelnie kell, ami súlyos pszichés nyomást gyakorol a kijevi kormányzatra, és olykor türelmetlen nyilatkozatokat facsar ki belőle. Hasonló fennmaradási kétségek viszont nem gyötrik az orosz vezetőt, mert ő távolabb tudja tartani a napi orosz életet a háborútól és a közvetlen szenvedésektől. Ez számára komoly pszichikai előny.
Miért reménykedik mindenki Trumpban?
Kijev barátait aggodalommal tölti el, hogy retorikájában Trump már régóta szkepticizmusát jelzi az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatással kapcsolatban. Nézete szerint Kijev támogatása megterheli az amerikai pénzügyi kapacitásokat, és eddig sem segített sokat a háború befejezésében. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy Ukrajna finanszírozásának hirtelen csökkentése önmagában nem hozna békét, hanem inkább további orosz agresszióra sarkallna.
A békemegállapodáshoz vezető úton – korábbi fogadkozásai ellenére is - Trumpnak fel kell gyorsítania a már jóváhagyott katonai segélyek szállítását Ukrajnának, majd jeleznie kell azon szándékát, hogy további fegyvereket kíván biztosítani Oroszország jelenlegi offenzívájának leállítására a Donbászban. Ezzel patthelyzetet teremtene Ukrajna sokat vitatott keleti régiójában.
Putyin vélhetően csak akkor fog komolyabban tárgyalni, ha az orosz fegyveres erőknek már nincs további kapacitása újabb ukrán területek elfoglalására, vagy esetleg még azzal is számolnia kell, hogy teret veszít. Az előfeltétel mindenképpen az, hogy az orosz elnöknek azt kell látnia, hogy az Egyesült Államok nem hagyja magára Ukrajnát.
Ehhez kapcsolódik, hogy ha a magas technikai nívójú nyugati fegyverzet továbbra is Ukrajna rendelkezésére áll, akkor az orosz félnek számolnia kell újabb kemény csapásokkal. Viszont nem végzetesekkel, ezért gondolkodhat úgy is, hogy elviseli ezeket a veszteségeket, mivel nem rendítik meg alapjaiban a háborús kapacitásokat.
A helyzet olyan, mint Afganisztánban volt?
McFaul professzor a tálibokkal folytatott amerikai tárgyalások tanulságait hozza fel, még Donald Trump utolsó elnöki évéből. A Talibán és Trump olyan megállapodásra jutott Dohában, ami rendkívül kedvező volt a militáns csoport számára, főként azért, mert vállalásait nem lehetett kikényszeríteni, és nem is tartotta be.
A tálibok megbékítése nem teremtett békét, és Putyin megbékítése sem fog. Trumpnak ezúttal kifinomultabb tervet kell kidolgoznia, amely komolyan ösztönzi Ukrajnát, hogy vegyen búcsút bizonyos területektől, de be is hajthassa az ellenértékét, amire Amerika nem volt képes Afganisztánban.
Tűzszünet azért nem lehetséges, mert Ukrajna tanúja volt annak, ahogy Oroszország aláírt, majd megsértett több olyan nemzetközi szerződést és megállapodást, amely tiltja az erőszak alkalmazását. Papírdarabok nem korlátozzák az orosz agressziót, és az ukránok joggal aggódnak amiatt, hogy a NATO-tagság hiányában megkötött tűzszünet csak időt adna az orosz hadseregnek és a hadiipari komplexumnak, hogy megerősödjön, és felkészüljön egy újabb invázióra.
Mint említettük, egy ilyen kompromisszum esetén sokat számít, hogy a NATO mikor jelenti be a tagság felajánlását Ukrajnának. A szövetségnek azon a napon kell kiadnia a hivatalos meghívót, amikor Zelenszkij és Putyin megállapodnak abban, hogy abbahagyják a harcot, a tagállamoknak pedig gyorsan kell ratifikálniuk az ország csatlakozását. Ehhez Trumpnak személyesen kell jeleznie egyértelmű támogatását, hogy más NATO-vezetők ne húzzák el a folyamatot.
McFaul szerint az új elnöknek jelenleg óriási politikai tőkéje van ahhoz, hogy keresztül vigye az akaratát, adott esetben leszerelve Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök várható ellenkezését. Ezt a tőkét mandátuma korai szakaszában kell felhasználnia, hogy gyors megállapodást érjen el, és learathassa a vele járó politikai babérokat, amelyek kétségtelenül történelmi magasságokba emelnék a személyét.
A Győzelem Napja lehetne ez Vlagyimir Putyinnak is, aki területgyarapítóként vonulhatna be az orosz történelembe, Nagy Péter, Nagy Katalin és Sztálin mellé, mint az orosz birodalom határait tágító Kreml-vezér.
Nyertes lenne maga a NATO is, mert az ukrán hadsereg integrálásával nem csak Európa, de a világ egyik legtapasztaltabb, jól kiképzett és mára már állig felfegyverzett hadseregét tudhatná a kebelében. A NATO-szövetségeseknek nem kellene többé milliárdos gazdasági segítséget nyújtaniuk Kijevnek, és nem kellene gondoskodniuk az európai országok jóléti rendszereit feszítő ukrán menekültek millióiról.
Ahogyan a NATO elősegítette Nyugat-Európa gazdasági fejlődését a hidegháború idején, Ukrajna NATO-tagsága segítene valamennyi NATO-szövetségesnek profitálni a háború utáni újjáépítésből, nem is beszélve az új kereskedelmi lehetőségekről, például a robosztus ukrán mezőgazdaságból, és a különféle befektetésekről.
Az amerikai gazdaságnak is haszna származna, különösen, ha hozzáférne Ukrajna értékes ásványaihoz, amelyek létfontosságúak a fejlett akkumulátorokhoz és más kritikus technológiákhoz. Ez egyben csökkentené az amerikai ipar függőségét a megbízhatatlan autokratikus beszállítóktól.
Mindezekkel összekapcsolva Trump elmagyarázhatná az amerikai népnek, hogy Ukrajna NATO-tagsága folytán az Egyesült Államoknak kevesebbet kell költenie az európai védelemre, és forrásokat szabadíthat fel Kína növekvő befolyásának megfékezésére. Ezt az érvelést a Trump-kormányzat Kína-ellenes sólymai bizonnyal támogatnák.
Nem kérdés, hogy sokféle érv és aggály szól vagy szólhat egy ilyen terv ellen. Sem Putyint, sem Zelenszkijt nem lehet egykönnyen az asztalhoz csábítani, de Trump is nehezményezheti, ha fenn kell tartania Ukrajna támogatását. Mindez megtörténhet, és ezeket ma még nem látjuk világosan. Ám egy véget nem érő háború vagy a Putyin előtti kapituláció sokkal rosszabb lenne, és nem csak Ukrajnának és Európának, hanem magának Donald Trumpnak is, akinek eddigi legerősebb ígérete a gyors és békés ukrajnai rendezés volt, zárja okfejtését az amerikai professzor.