Tanárok, doktorok, műkörmösök vadásznak esténként az orosz drónokra.
HIRDETÉS
„Félelmetes, igen. De szülni is az, mégis megtettem már háromszor."
Így foglalta össze az ötvenes éveinek elején járó Inna a BBC riporterének azt, hogy mit érzett az egyik első katonai bevetése közben. Inna civilben tanárnő, és időnként még a küldetéséről is el kell jönnie, hogy megtartson egy órát. Az autójában tartja a rendes ruháját, a magassarkúját, a rúzsát, és ha úgy van, gyorsan rendbe szedi magát, bemegy az iskolába, aztán pedig visszatér a harci feladatához.
A brit közmédia újságírója, Sarah Rainsford a Bucsai Boszorkányok névre hallgató önkéntes egységnél járt, hogy elmesélhesse a történetüket. Ennek az egységnek a tagja Inna is, több társával együtt, akik között csak egyetlen férfi van. Barátnője, Valentyina maga is meglepődött, amikor elfogadták a jelentkezését a hadseregbe - elmondása szerint 51 éves és 100 kiló, képtelen futni, úgyhogy azt hitte, nem találnak majd neki feladatot.
Az összes férfit kiküldték a frontra, csak a nők maradtak
De találtak, méghozzá azért, mert az ukrán hadsereg komoly hiánnyal küzd mind az élőerőt, mind a felszerelést tekintve. Az önkéntesek parancsnoka, Adrij Verlatyij korábban 200 férfit irányított Bucsa térségében. Az éjszakai járőrfeladatokat nagyrészt olyan emberek teljesítették, akiket frontszolgálatra alkalmatlannak ítéltek. Aztán Ukrajna megváltoztatta a sorozási szabályait, és a hátországban szolgálatot teljesítő emberek nagy része hirtelen azon kapta magát, hogy viszik a frontra.
„Az embereim 90 százaléka a hadseregben kötött ki, a többi 10 százalék szétszóródott, mint a patkányok. Alig maradt valaki. Csak láb nélküli emberek, vagy olyanok, akiknek hiányzik a fél koponyájuk" - festette le a helyzetet Verlatyij ezredes, aki azt is elmesélte, hogy eleinte nem nagyon bíztak a nőkben a hadseregben, de ez mostanra megváltozott.
A kereslet Bucsa térségében találkozott a kínálattal, a helyi nők közül ugyanis nagyon sokan élték át az orosz megszállás poklát. A BBC riporterének többen is arról számoltak be, hogy teljesen tehetetlennek érezték magukat az orosz csapatokkal szemben, ezért miután az ukrán hadseregnek sikerült felszabadítania a térséget, úgy érezték, hogy meg kell tanulniuk védekezni a támadók ellen. Ezért akartak csatlakozni a hadsereghez.
Világháború előtti fegyverekkel vadásznak az orosz drónokra
Az önkénteseknek megtanítják azt is, hogy hogyan viselkedjenek harci helyzetekben, de elsősorban nem ez a dolguk. Hanem az, hogy megpróbálják elhárítani az ukrán hátországot érő dróntámadásokat. Bucsa környékére is rendszeresen érkeznek orosz drónok, időnként nagy mennyiségben, hogy megpróbálják túlterhelni az ukrán légvédelmet egy rakétacsapás előtt. A támadások rendszerint éjszaka történnek, ezért az önkéntesek a nappali munkájukat is meg tudják őrizni amellett, hogy időnként szolgálatot teljesítenek. A Bucsai Boszorkányok között műkörmöstől orvosig sokféle ember gyűlt össze, hogy megvédje a közvetlen lakókörnyezetét az orosz támadásoktól.
A BBC újságírója egy bevetésre is elkísért egy négyfős csapatot. Az önkéntesek egy mező közepén állították fel a fegyvereiket, hogy tüzet nyithassanak a közeledő orosz pilóta nélküli eszközökre. Aznap este végül egy másik zónában voltak aktívak a drónok, így nem kellett bevetniük a fegyvereiket, amelyek plasztikusan bemutatják, hogy mekkora gondokkal küzd az ukrán hadsereg: mivel a fejlett haditechnika a fronton van, az önkéntesek két 1939-ben gyártott, és még ennél is régebbi technológiát alkalmazó Maxim géppuskát használnak a drónok ellen, a lőszeres dobozaikra pedig a szovjet vörös csillag van felfestve. Ennek ellenére nem eredménytelenek az önkéntesek: a csapatnak az elmúlt hónapokban három, ukrán célpontok felé repülő orosz drónt is sikerült leszednie az égről.