NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Újabb doppingeset a párizsi olimpián

Már a második cselgáncsozó produkált pozitív doppingtesztet a párizsi olimpián – képünk illusztráció
Már a második cselgáncsozó produkált pozitív doppingtesztet a párizsi olimpián – képünk illusztráció Szerzői jogok Daniel Irungu/MTI/MTI
Szerzői jogok Daniel Irungu/MTI/MTI
Írta: Peter Kristof
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A doppingteszten ezúttal egy afgán cselgáncsozó akadt fenn.

HIRDETÉS

Tiltott szer nyomait találták az afgán cselgáncsozó, Mohammad Szamim Fajzad doppingmintájában, ezért ideiglenesen felfüggesztették a 21 éves dzsúdós versenyzési jogát.

A párizsi olimpián a doppingellenőrzést végző – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által működtetett – Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) közleménye szerint Fajzad tesztje az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolol használatát mutatta ki. A férfi 81 kilós kategóriában helyezetlenül végzett Fajzad még kérheti a B minta elemzését, csak akkor tiltják el, ha az is pozitívnak bizonyul.

Az afgán dzsúdós a harmadik sportoló, aki fennakadt a doppingteszten Párizsban. Az első doppingesetet az iraki Szajjad Szehen szolgáltatta. A szintén a 81 kilogrammosok között szereplő cselgáncsozó mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó metandienont és boldenont találtak egy versenyen kívüli szűrésen.

A két cselgáncsozón kívül eddig még egy nigériai női ökölvívó produkált pozitív doppingtesztet Párizsban. Cynthia Ogunsemilore mintájában a furoszemid nevű vízhajtóra bukkantak. Ogunsemilore versenyzési engedélyét felfüggesztették, ha vétkesnek találják, kétéves eltiltást kaphat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Major Veronika bronzérmes sportpisztolyban az olimpián

Zaklatták az olimpiai megnyitó rendezőjét és szereplőit, vizsgálat indult

Olimpiai bajnok a magyar férfi párbajtőrcsapat