EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

A francia baloldal kifoghatja a szelet Macron vitorlájából az előrehozott választáson

Raphael Glucksmann, a francia szocialisták vezéralakja az EP-választás éjszakáján
Raphael Glucksmann, a francia szocialisták vezéralakja az EP-választás éjszakáján Szerzői jogok Michel Euler/Copyright 2024 The AP. All rights reserved.
Szerzői jogok Michel Euler/Copyright 2024 The AP. All rights reserved.
Írta: Gábor Tanács
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A klasszikus szocdemektől a kommunistákig terjedő baloldali szövetség látszik jelenleg a győzelemre álló szélsőjobb esélyesebb kihívójának a francia előrehozott választáson. Le Penék nem akarnak kisebbségből kormányozni, Macron utódjelöltjei dühösek, hogy az elnök dobra verte az örökségüket.

HIRDETÉS

Kampányból kampányba esik Franciaország, miután az EP-választás eredményét és a szélsőjobb előretörését látva Emmanuel Macron elnök előrehozott törvényhozási választást írt ki június 9-én. Kicsivel több, mint egy héttel később legalább már az tisztábban látszik, milyen szövetségek és szereplők küzdenek majd az ország irányításáért.

Hogy megértsük, mit kavarnak a francia pártok, nem árt összefoglalni a francia törvényhozási választások szabályait: 577 egyéni képviselőt választanak kétfordulós rendszerben, ami azt jelenti, hogy ha egy párt nagyon dominál, akkor könnyen jelentős többséget szerezhet, de a második fordulóba jellemzően két jelölt juthat, illetve vissza is léphetnek a jelöltek egymás javára. A jelenlegi felállás szerint három nagy pártszövetség vagy párt indul a választáson, a 31%-ra mért Nemzeti Tömörülés (RN, Marine Le Pen és Jordan Bardella néppártosodó szélsőjobb formációja); a baloldali Népfront (25-28%-ra mérik) és Macronék centrista pártszövetsége (Együtt a Köztársaságért, 20% körül állnak most). Vagyis a nagykép elvileg az lehetne, hogy a jelöltektől és a helyi sajátosságoktól függően a második fordulóban egy népfrontos vagy macronista jelölt áll szemben a Nemzeti Tömörülés jelöltjével, és a baloldali vagy liberális szavazók orrukat befogva leszavaznak a szélsőjobbal szembeni jelöltre. Csakhogy az RN középre helyezkedése és a baloldal Macronnal szembeni ellenérzései miatt könnyen lehet, hogy adott esetben például a populista Mélenchon híveinek egy része inkább a szélsőjobbra szavazna, ha az alternatíva Macron pártjának egyik embere, vagy fordítva.

A baloldal úgy érzi, eljött az ideje

Az EP-választáson a régi szocialista párt és szövetségesei, egy klasszikus baloldali, de nem szélsőbal pártszövetség Raphael Glucksmann vezetésével egy százalékra megközelítette a korábbi népszerűségéhez képest földbe állt Macron-formációt. Ehhez jön 10 százalékkal a radikális baloldali Megtörhetetlen Franciaország (LFI) Mélenchon vezetésével, és az 5 %-os zöldek, plusz a kommunisták - ezek a pártok fogtak össze, hogy egy népfrontos szövetséggel legyőzzék a szélsőjobbot. Macron nem feltétlenül számított arra, hogy ezek a pártok, miután rengeteg ellentét van köztük, megint megpróbálnak együtt indulni, Glucksmann például az EP-választáson azzal kampányolt, hogy általa a francia baloldal megszabadulhat a sokakat irritáló, baloldali populista Mélenchontól. Ehhez képest most arról egyeztetnek, melyik körzetben melyik párt fog népfront-jelöltet indítani.

Ráadásul joggal merül fel a kérdés, hogy ha esetleg a baloldalnak lesz többsége, ki lenne a miniszterelnök? Ugyanis a Népfront ennek a kellemetlen kérdésnek a megválaszolását mindenáron el akarja kerülni. Mélenchon, mint potenciális kormányfő rengeteg embert el is riaszthat egy ilyen szövetség támogatásától - erre Macronék rá is játszanak - ezért az a mondás, hogy a választás eredménye alapján utána mondják meg, ki lesz a miniszterelnök. Többen ki is zárták azt, hogy Mélenchon lehetne kormányfő, és ő maga is azt mondta, hogy ha a franciák nem akarják, akkor nem lesz miniszterelnök - ami azért nem nevezhető teljesen egyértelmű elzárkózásnak.

De azt is látni kell, hogy a mainstream baloldal viszonylagos megerősödése új keletű, az egykori váltópárt szocialisták a katasztrofálisra sikeredett Hollande-elnökség után önmagukba omlottak. A Népfront örve alatt maga Hollande is előkerült, népfrontos egyéni képviselőként indul a választáson, ami jól mutatja ennek a taktikának a gyengéit - gyakorlatilag két jelölt lehet a választáson, aki "legalább nem fasó" (a fasisztából képzett "les facheaux" kifejezést előszeretettel használják a szélsőjobboldalra) viszont vagy a régebben levitézlett szocialistákhoz, vagy az újabban elhasználódott Macronhoz áll közel. Vagy a mainstream pártok szavazóinak túl populista Mélenchonhoz.

Macron utódai: palota helyett ólat örökölnek

Emmanuel Macron politikai táborában számtalan olyan politikus van, aki lehetett volna Macron utóda a következő elnökválasztáson: a legerősebb jelöltként a szélsőjobb Marine Le Pennel szemben pedig a francia álmoskönyv szerint szinte biztos győzelmet jelentett az elnökválasztáson - eddig. Macron előrehozott választása eldobta annak az esélyét, hogy a hátra lévő három évben a kormányzás - vagy az osztogatás - visszahozzon valamit a centrumpártok népszerűségéből, és Macron egyik lehetséges utódának, Gabriel Attalnak a karrierjét is derékba töri, hiszen ő nemrég került csak a miniszterelnöki székbe. (Egyes elemzők szerint Attal nem váltotta be Macron reményeit az EP-kampányban, nem tudta megszorítani a szintén nagyon fiatal Jordan Bardellát, az RN elnökét.) De Macron legtöbb szövetségese - halkan vagy kevésbé halkan - ki is fejtette, hogy nem feltétlenül tartja jó ötletnek az előrehozott választást. (Macron egykori miniszterelnöke, Édouard Philippe is a kritikusok közé tartozik.) Bruno le Maire pénzügyminiszter egy észak-franciaországi fórumon azt találta mondani - a Figaro idézi - hogy "ez az ország a kutyáké lesz." A Politico Benjamin Morel francia politikai elemzőt idézi, aki úgy jellemzi a helyzetet, hogy intenzíven elindult az öröklési harc Macron megürülő székéért, de most úgy tűnik, a győztes nem egy palota, hanem egy csirkeól ura lesz. A választási küzdelemben tanúsított lelkesedésük is egyelőre ezzel áll arányban. A nap híre az is, hogy a centrista pártszövetség az 577-ből csak 489 körzetben indít jelöltet, vagyis 88-ban eleve a baloldalra hagyják, hogy küzdjön meg a szélsőjobbal.

Bardella nem akar beleesni Macron csapdájába

Bár jelenleg jók az esélyei a szélsőjobbról a néppártosodás felé araszoló RN-nek, fennáll a veszély, hogy csapdába esik, ha Macron elnöksége mellett, de meggyőző többség nélkül próbál kormányozni. Egy gyenge felhatalmazásból fakadó gyenge kormányzás védőoltásként működhet, a francia választók érezhetik úgy, hogy kipróbálták a szélsőjobbot is, de ez sem vezetett a problémáik megoldásához. Bardella azonban a Parisiennek azt mondta, hogy csak akkor alakít kormányt, ha abszolút többsége lesz. Azt üzente a franciáknak, hogy ha valóban ki akarják próbálni, mire képes a Nemzeti Tömörülés, ahhoz abszolút többség kell. Nekik ugyanis egyenlőre egyetlen potenciális koalíciós partnerük van, a régi jobbközép váltópárt, a Les Republicains, amely azonban arra a hírre, hogy az elnökük összefogott a szélsőjobbal, szépen elkezdett kettészakadni.

Mennyire pártolnak át az EP-választáson győztes szélsőjobbhoz a francia választók? Hogy alakul a belviszályokkal terhelt baloldali népfront és a macronista centrum küzdelme a "Le Pen legerősebb ellenfele" pozícióért? Tudják-e követni a francia választók pártjaikat a furcsábbnál furcsább szövetségekbe? A kép a választás előttig még tisztulni fog.

További források • Politico, Le Monde, Figaro

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Macron: össze kell fogniuk a mérsékelt politikusoknak, hogy le tudják győzni a szélsőjobbot

Macron előrehozott választása: mesterterv vagy oroszrulett?

Szakértő: hamarosan kiderül, hogy Macron bátor vagy vakmerő volt a parlament feloszlatásával