Az emberiség öregszik, ezért egyre nehezebb fenntartani a jelenlegi állapotot. A közgazdászok közül sokan úgy vélik, hogy tömegek számára csak álom marad, hogy 65 évesen nyugdíjba vonulhatnak.
HIRDETÉSIdeje elfelejteni azt a tervet, hogy az ember több évtizednyi munka után, 65 évesen nyugdíjba vonul. Ezt állítja legalábbis a világ legnagyobb vagyonkezelő cége, a BlackRock vezérigazgatója, Larry Fink a befektetőknek címzett szokásos éves levelében.
„Nyugdíjba vonulni sokkal nehezebb most, mint 30 évvel ezelőtt volt. 30 évvel később pedig még sokkal nehezebb lesz" – idézi a BBC Finket, aki levelében amellett érvel, hogy a nyugdíjkorhatár egyszerű emelése mellett más ösztönzőket is kellene találni arra, hogy az embereket minél tovább a munkaerőpiacon lehessen tartani.
Egyre kevesebben tartanak el egyre több embert
A problémák egyértelműen látszanak: az emberiség átlagéletkora nő, egyrészt azért, mert emelkedik a születéskor várható élettartam (bár ebben a koronavírus-járvány egy kis visszaesést hozott), másrészt pedig azért, mert a születésszám csökken, legalábbis a fejlett világban.
A születéskor várható élettartam az elmúlt bő húsz évben 67-ről 73 évre emelkedett a világon, a fejlett országokban pedig ennél jóval magasabb, Svájcban például 83 év. Az ENSZ számításai szerint 2050-re minden hatodik ember 65 éves vagy idősebb lesz a világon.
A legtöbb országban hamarosan elérkezik az az időszak, amikor már évről évre több ember lép ki a munkaerőpiacról, mint ahányan munkába állnak. Ezzel kapcsolatban különböző számítások vannak, de az Európai Unió sok tagállamában valószínűleg legfeljebb a következő évtizedig kell várni erre.
A nyugdíjrendszer nem követte a hatalmas változásokat
Ezzel összefüggésben Fink – és például a London School of Hygiene and Tropical Medicine professzora, Rebecca Sear is – azt hangsúlyozza, hogy az elmúlt egy-másfél évszázadban óriási átalakuláson ment át az emberiség. Egyszerűen sokkal tovább élünk, mint a 19. században, a nyugdíjról alkotott felfogásunk viszont ennél jóval kevesebbet változott.
Chris Parry, a Cardiff Metropolitan University közgazdásza szerint az Egyesült Királyságban a huszadik század közepén az emberek az életük 8-10 százalékát töltötték nyugdíjellátásban. Mostanra viszont már vannak jó néhányan, akik a nyolcvanas éveik elejére is egészségesek és aktívak maradnak, de a nyugdíjkorhatár ehhez képest alig emelkedett.
Gal Wettstein, a bostoni nyugdíjkutatási központ közgazdásza egyenesen úgy látja, hogy a hatvanas éveink közepét átgondolatlanul választottuk ki a nyugdíjba vonulás kívánt időszakának, és ez a határ most leginkább csak arra jó, hogy minél gyorsabban az életük legvégéhez kergesse az embereket a munka világából.
Egyre többen kénytelenek dolgozni nyugdíj mellett
A szakértők amellett érvelnek, hogy a nyugdíjrendszereinket egyszerűen nem arra találták ki a huszadik században, hogy nyolcvanas-kilencvenes éveikben járó embereket tartsanak el, és így nem is igazán alkalmasak erre. Sok esetben már most sem jut elég pénz az igénylőknek, így akinek nincs saját megtakarítása, annak az életszínvonala csökkenésével kell szembenéznie, különösen magas infláció idején. Mindez persze azzal jár, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után sokan már most úgy döntenek, hogy maradnak még néhány évig dolgozni.
„Az erőforrások hagyományosan mindig generációról generációra szálltak, a nagyszülőktől a szülőkre, majd a gyerekekre. Most viszont az idősebb generációk felé tereljük az erőforrásainkat. Az emberi történelemben először fordul elő, hogy a szülőktől a nagyszülők generációjához áramlik a vagyon" - magyarázta a már említett Rebecca Sear.
Larry Fink a munkaköréből adódóan természetesen azt látja a megoldás egyik fontos elemének, ha az emberek már fiatalon elkezdenek intenzíven befektetni, és így elég pénzt tudnak félrerakni a nyugdíjas éveikre. A megoldáshoz azonban az is kell szerinte, hogy az emberek egyszerűen tovább dolgozzanak, mint most.
A legsarkosabban Chris Parry fogalmazta meg ezt a véleményt: szerinte mostanra már inkább álom, mint valóság az, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba tud menni. Sőt, Perry odáig ment, hogy a 75 év az új 65, ami nem túl rózsás jövőkép azoknak, akik nem különösebben szeretik a munkájukat, és már számolják vissza a napokat a nyugdíjig.