Észak-Korea új atomreaktorának működésére utal a forró víz távozása

Az észak-koreai vezető egy televíziós összeállításban egy korábbi felvételen
Az észak-koreai vezető egy televíziós összeállításban egy korábbi felvételen Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews/ÁG
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Mióta Phenjan 2009-ben kiutasította a NAÜ ellenőreit, a nemzetközi szervezet főként műholdképek segítségével figyeli meg az országot

HIRDETÉS

Észak-Korea minden valószínűség szerint egy új atomreaktort helyezett üzembe a Jongbjonban működő fő nukleáris komplexumában a a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint. A NAÜ vezetője, Rafael Grossi ezt csütörtökön közölte.

Grossi úgy tudja, hogy forró víz kilépését észlelték, ami arra utal, hogy a reaktor elérte azt az állapotát, amikor a nukleáris láncreakció folyamatossá válik.

Mióta Phenjan 2009-ben kiutasította a NAÜ ellenőreit, a nemzetközi szervezet főként műholdképek segítségével figyeli meg az országot. Közvetlen hozzáférés nélkül a NAÜ nem tudja pontosan megállapítani a reaktor készültségi fokát.

A NAÜ szerint október óta erős vízkifolyást figyeltek meg a könnyűvizes reaktori hűtőrendszerből, ami arra enged következtetni, hogy előrehaladott folyamatban van a blokk üzembe helyezése. 

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője rendkívül sajnálatosnak nevezte az észak-koreai atomprogram továbbfejlesztését.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Francia-brit összefogással próbál rákapcsolni Európa a nukleáris fejlesztési versenyben

Aknamezőn átkelve, nyugtatóval elaltatott gyerekekkel szökött meg két család Észak-Koreából

Úgy tűnik, harmadszorra már sikerült a kémműhold-kilövés Észak-Koreának