EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szexuálisan zaklatták az ukrán hadsereg több női katonáját a feletteseik

Ukrán katonanők masíroznak egy kijevi katonai parádén 2018-ban
Ukrán katonanők masíroznak egy kijevi katonai parádén 2018-ban Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az esetekről a The Guardian számolt be, minek hatására az ukrán védelmi miniszterhelyettes a zaklatások kivizsgálását szorgalmazza. A miniszterhelyettes azt is bejelentette, hogy új, speciális egyenruhát terveztek a katonanőknek.

HIRDETÉS

Augusztus 4-én jelent meg a The Guardian hasábjain egy hatalmas riport, melyben az ukrán haderő egyik női tagja arról számolt be, hogy egy harci egység parancsnoka szexuális aktusra kényszerítette az egység tagjait, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem fekszenek le vele, akkor a férjeiket kiküldi a frontra. 

Egy hét telt el, és Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják az ügyeket. 

A Guardiannek korábban a 27 éves Nadija Haran nyilatkozott, és elmondta, hogy amikor szexuális zaklatásra hivatkozva a rangidős tisztektől az áthelyezését kérte egy másik egységbe, akkor – miként a többi panasztevő nőnek, neki is csak – annyit mondtak hogy "fogja be a száját". Kiderült, hogy többeket megfenyegettek, hogy pszichiátriai vizsgálatra küldik őket, ha azt állítják, hogy szexuálisan zaklatták őket.

Hanna Maljar a cikk megjelenését követően azt mondta Guardiannek, hogy amennyiben szükséges, bíróság elé viszi az ügyeket, de kéri az áldozatokat, hogy forduljanak hozzá. Közölte, hogy Harannal találkozni fog, főleg mert ő több másik nőt is ismer, akiket ugyanaz az a személy zaklatott. 

Hangsúlyozta, hogy védeni fog minden női katonát, aki tanúvallomást tesz, és kérte a haderő női tagjait, hogy írjanak neki egy nyilatkozatot, és megígérte, hogy felveszi a kapcsolatot a rendőrséggel. "Elfogadhatatlan, ami történik. Nőkkel egyszerűen nem szabad így bánni" – szögezte le, és hozzátette, hogy szívesen beszél a védelmi miniszterrel is. 

Speciális egyenruhát kapnak a haderő női tagjai

Az ukrán hadseregben mintegy 60 ezer nő dolgozik, közülük 42 ezer teljesít katonai szolgálatot, 5 ezren pedig a fronton harcolnak. Korábban már nyilatkozott a Guardiannek néhány veterán, akik a női egyenruhák és védőpáncélok hiányára panaszkodtak. Maljar ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az új egyenruha úton van, tudomása szerint ősszel osztják ki őket. 

Olyan apró részletekről is beszámolt, miszerint az új egyenruha esetén még a fehérneműre is gondolnak, 

  • és olyan melltartókat gyártatnak, aminek nem csúsznak le a pántjai, ha viselője géppisztolyt tart, 
  • illetve olyan alsóneműket, melyek megkönnyítik a frontkörülmények közt a "WC-használatot".

Maljar elmondta, hogy az új egyenruha egy új fejlesztés eredménye, és hogy eddig ilyen típusú felszerelés nem is létezett. A fejlesztés időbe telt, számos teszt és felmérés előzte meg, mire készen lettek a végleges változattal. A minta jelen pillanatban készen áll, már csak egy közbeszerzés kiírására és egy beszállítóra van szükség, aki megfelelő mennyiségben és tempóban képes legyártani az egyenruhákat, hogy a frontszolgálatos női katonák mielőbb hozzájussanak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Menesztette a regionális sorozóbizottságok elnökeit Volodimir Zelenszkij

Az ukrán kommandósok a legjobbak a világon - állítja brit kiképzőtiszjük

Elkeseredettek az ukrán katonaorvosok - drámaian magas a sebesült/halott arány