Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Koszovó A NATO 500 katonával növelte jelenlétét Észak-Koszovóban, a feszültség miatt A haderő megerősítésére egyebek között azért volt szükség, mert májusban megtámadták egyes egységeiket. 19/07/2023
Ukrajna 5 millió eurós támogatást ígért Ukrajnának az ír miniszterelnök Leo Varadkar Kijevben azt is mondta, megvizsgálják, hogy az Oroszország által használt iráni öngyilkos drónokba hogyan kerültek ír alkatrészek. 19/07/2023
Európai hírek Komoly vitát okozott az amerikai közgazdász brüsszeli kinevezése, majd lemondása Fiona Scott Morton, az Obama-adminisztráció egykori tisztviselője, akit az Európai Bizottság versenypolitikai főközgazdászává választottak, visszalépett a poszttól, főként Franciaországból érkező nagy vihart okozó kifogások miatt. 19/07/2023
Világ Amerikai hadihajó érkezett Dél-Koreába A ballisztikus rakéták kilövésére alkalmas tengeralattjárót az Egyesült Államok az észak-koreai rezsim többszöri rakétatesztjei hatására küldte Dél-Koreának. 19/07/2023
Spanyolország Kormányváltást hozhatnak az előrehozott választások Spanyolországban A most kormányzó baloldali koalíció a helyhatósági választásokon elszenvedett vereség miatt hozta előre a decemberi választásokat. Már csak pár nap van a voksolásig, egyre indulatosabbak a szónoklatok. 19/07/2023
Afganisztán A szépségszalonokért tüntettek nők az afgán fővárosban Üzleteik bezáratása ellen tüntettek Kabul utcáin a szépségszalonokban dolgozó nők. 19/07/2023
Real Economy Kockázatmentesíthetők-e a Kínával való gazdasági kapcsolatok? Együttműködésben a The European Commission Mit jelent a diverzifikáció mint gazdasági stratégia Európa és iparágai számára? Ez a jó megközelítés egy stabilabb és rugalmasabb gazdasági környezet megteremtéséhez? A Real Economy stábja francia szakértőknél és technológiai vállalatoknál kereste a választ. 19/07/2023
Görögország Segítséget nyújt Görögországnak az EU az erdőtüzek megfékezésében Az erdőtüzek kordában tartását Attikában, Korinthiában és Rodoszon erős szél és a magas hőmérséklet hátráltatják. 19/07/2023
The Exchange Katar légiközlekedése zöldebb jövőre törekszik Együttműködésben a Media City Az iparágban továbbra is nagy a verseny, de az utasízlés drámaian változik. Az emberek egyre több helyre akarnak utazni, a bolygó egyre több pontjára, de úgy, hogy közben ne károsítsák azt. Az ágazat képviselői egyre nagyobb mértékben vállalják a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. 19/07/2023
Szlovénia Tízezrek maradtak áram nélkül Szlovéniában a vihar miatt Tetőket tépett le, fákat csavart ki és villanyvezetékeket szakított le a vihar Szlovéniában. 19/07/2023
Világ Új készségekre lesz szükségük a dolgozóknak az MI-korszakban Egy tanulmány szerint a mesterséges intelligenciát használó fejlesztésekhez nem elég, ha csak a szoftverfejlesztők értenek, MI-stratégákra, MI-etikusokra és MI-minőségbiztosítókra is szükség lesz a vállalatoknál. 19/07/2023
Világ Megakadályozta a thai parlament, hogy miniszterelnök legyen a választások győztese A 43 éves Pita Limdzsaron vezette Előre Párt nyert, de a politikus nem jelentette be, hogy részesedése van egy médiavállalatban, ami a képviselők számára nem megengedett. 19/07/2023
Európai hírek Lula szidja az EU-t, amiért "fenyegetőzik" a Mercosur-tárgyalásokon Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök bírálta az Európai Uniót, amiért a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások során környezetvédelmi követelményeket támaszt. 19/07/2023
Gazdaság Háromszor akkora az infláció Magyarországon, mint az EU átlaga Miközben az eurót használó országokban lassult az infláció, Magyarországon a legmagasabb az egész EU-ban. 19/07/2023
Ukrajna Ismét orosz légitámadás érte Odesszát Az odesszai katonai közigazgatás szóvivője a támadást „nagyon erősnek” nevezte. 19/07/2023
Ruanda Jogvédők ekézik Novák Katalint, amiért felszólalt egy nőjogi konferencián Ruandában Novák Katalin részt vett a ruandai Women Deliver nőjogi konferencián. A konferencia egyes résztvevői megdöbbentek, és hangot adtak dühüknek, amikor meglátták a magyar köztársasági elnök nevét a meghívottak és felszólalók között. 19/07/2023
Ukrajna Traumatizált gyerekek oktatását tanítják ukrán pedagógusoknak A tréningeken elsősorban azt tanulják az ukrán tanárok, hogyan kell oldani a stresszt, konkrétan, hogyan lehet rábírni a traumatikus élmény után bezárkózó gyerekeket arra, hogy újból felvegyék a kapcsolatot a külvilággal 19/07/2023
Amerikai Egyesült Államok Trump elfelejtette visszaadni, vagy lenyúlta az Izraeltől kölcsön kapott kegytárgyakat? Az Egyesült Államok már George Washington óta ismeri és tiszteli a Hanukát. A Fehér Ház a 2019-es ünnepre kapott kölcsön antik izraeli relikviákat, amelyeket aztán az elnök hazavitt Mar-a-Lagoba. Izrael már megpróbálta udvariasan visszakérni, de eddig nem kapott választ. 19/07/2023
Szlovákia Leváltják a szlovák belügyminisztert Nem kizárt, hogy Ivan Šimko utódjának Ódor Lajos miniszterelnököt nevezi ki Zuzana Čaputová szlovák elnök. Šimkónak a rendőrséggel volt összeférhetetlensége. 19/07/2023
Világ Ismét vízágyúval oszlatták a tüntetőket a rendőrök Izraelben A kormány nem tágít az igazságügyi reform végrehajtásától, július 30-ig el akarja fogadtatni a parlamenttel. A tüntetők viszont ebbe nem akarnak beletörődni. 19/07/2023
Klima Megdőlhet a 2021-es európai hőségrekord Extrém hőség uralkodik az északi féltekén, Európa déli és középső részén is sorra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok. A kontinensest már a második idei hőhullám tarolja le, és a hőmérő higanyszála egyre csak kúszik felfelé. 19/07/2023
Mexikó Három hónapig hánykolódott a kutyájával a Csendes-óceánon egy ausztrál férfi, mire megtalálták Egy mexikói halászhajó bukkant rá a kis katamaránra, 1930 kilométerre a parttól. A kutya és gazdája is jól vannak, esővízzel és nyers hallal tartották magukat életben. 19/07/2023
Dél-Afrika Elmarad az orosz-dél-afrikai háború, mert Putyin végül nem megy el Johannesburgba Peszkov orosz elnöki szóvivő cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint Oroszország értésére adta Ramaphosa dél-afrikai elnöknek, hogy ha letartóztatnák Putyint a Nemzetközi Büntetőbíróság végzésével a BRICS-csúcstalálkozón, az hadüzenettel lenne egyenértékű. 19/07/2023
Világ Tűz ütött ki egy katonai bázison a Krímben Több mint kétezer embert menekítettek ki ideiglenesen a kelet-krími Kirovszki katonai bázissal szomszédos területről. 19/07/2023
Ukrajna 750 millió dollár segélyt ad az USA Ukrajnának: a pénzt részben a mezőgazdaságra költik Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője közölte, hogy 500 millió dolláros humanitárius és 250 millió dolláros mezőgazdasági segélyt adnak Ukrajnának. 19/07/2023
Amerikai Egyesült Államok Donald Trump: lassan a jogi eljárások szakértőjévé válok Idén már a harmadik vádemeléssel néz szembe az amerikai elnök, ezúttal az elvesztett választás utáni cselekedetei miatt. Egyelőre még nem gyanúsították meg, de a vád semlegesítésén már dolgozik szövetségeseivel. 19/07/2023
Észak-Korea Az igazságszolgáltatás elől menekülhetett Észak-Koreába az amerikai katona Travis Kinget haza akarták szállítani az Egyesült Államokba, ahol valószínűleg vádemelés és a jogviszonya megszüntetése várt volna rá. 19/07/2023
Oroszország Putyin titokzatos páncélvonata: a rettegő orosz elnök aranykalitkája A titokzatos páncélozott luxusvonat mozgása, ellentétben a repülőkkel, nem követhető valós időben nyilvános felületeken, ezért is használja egyre gyakrabban utazásaihoz az orosz elnök. A szerelvényen a kommunikációs eszközök mellett még olyan eszköz is van, amivel fokozható a bőr feszessége. 19/07/2023