Vlagyimir Putyin azt javasolta, hogy a magánhadsereget egy magas rangú zsoldos, a "Szedoj" fedőnéven futó Andrej Trosev vezesse.
Bár Vlagyimir Putyin a Kommerszant lapnak adott interjújában úgy beszélt a Wagner-csoportról, mint amely nem is létezik, felajánlotta a csoporthoz tartozó zsoldosoknak, hogy lázadásuk után továbbra is együtt szolgáljanak Oroszországban.
Putyin közölte, hogy ez egyike volt azoknak az ajánlatoknak, amelyeket a mintegy három tucat harcossal és a magánhadsereg alapítójával, Jevgenyij Prigozsinnal megtartott találkozón tett a múlt hónap végén, öt nappal azután, hogy meghiúsult a Wagner zendülése.
Putyin azt mondta a lapnak, nincs lehetőség arra, hogy a Wagner a jelenlegi formájában megmaradjon. "Nincs törvény a katonai magánszervezetekről. A Wagner egyszerűen nem létezik" - hangsúlyozta.
Ennek ellenére az orosz államfő azt javasolta a Wagner-csoport harcosainak, hogy egy magas rangú zsoldos, Andrej Trosev vezesse mostantól a magánhadsereget – írja a CNN.
A Kommerszant szerint Putyin a találkozón több tucat Wagner zsoldosnak mondta, hogy az általa felajánlott többféle foglalkoztatási lehetőség közül az egyik az, hogy továbbra is közvetlen parancsnokuk alatt harcoljanak, aki a "Szedoj" (ősz hajú) nevet használja.
"És akkor mi történt?" – kérdezte a Kommerszant riportere. "Sokan bólintottak igenlően, amikor ezt mondtam" – válaszolta Putyin.
Ki az az Andrej Trosev?
Andrej Trosev 1953 áprilisában született Leningrádban, az egykori Szovjetunióban.
Az Európai Unió egy 2021-es dokumentumban a Wagner csoport ügyvezető igazgatójaként említette, aki a csoport egyik alapító tagja. Az európai uniós szankciók részletezik Trosevnek a Wagner-csoport szíriai műveleteinek vezérkari főnökeként betöltött szerepét.
Az EU szerint Trosev fontos szerepet játszott a szíriai katonai műveletekben, ami jelentősen hozzájárult Bassár el-Aszad szíriai elnök háborús sikeréhez.
Az Egyesült Királyság 2022 júniusától érvényes szankciói is kimondják: "Andrej Nyikolajevics Trosev a Wagner-csoport vezérigazgatója volt. Támogatta a szíriai rezsimet, tagja volt egy milíciának, és elnyomta a szíriai civil lakosságot".
Társai között van a Wagner-csoport alapítója, Dimitrij Utkin, aki az EU szerint szintén az orosz GRU katonai hírszerzés volt tisztje. Trosev kapcsolatban áll Alekszandr Szergejevics Kuznyecovval és Andrej Bogatovval, a Wagner-csoport parancsnokaival is.
A Fontanka orosz online hírportál szerint "ősz hajú" munkatársa volt az orosz belügyminisztérium északnyugati szövetségi körzetében a különleges gyorsreagálású különítményének is. A Szovjetunió összeomlása után az orosz hadseregben szolgált az Észak-Kaukázusban. Emellett az afganisztáni háborúk veteránja.
Trosev kétszer is megkapta a Vörös Csillagrendet az afganisztáni szolgálatáért, és Oroszország legmagasabb kitüntetését, Oroszország Hőse címet is neki adományozták, amiért 2016-ban az Iszlám Állam fegyveresei elleni támadást vezette a szíriai Palmürában.