A GALLUP felmérése szerint a posztszovjet országokban erősen romlott Oroszország megítélése az ukrajnai háború kitörése óta. A jelenség globálisan is igaz. Moszkvai szempontból riasztó jel, hogy egyre több orosz etnikumú ember már nem kívánja magát orosz nemzetiségűként bejegyeztetni.
A cári és sztálini időkből szerzett sérelmek miatt az Oroszország iránti bizalom sosem volt átütő ezekben az országokban, de az elmúlt egy év változásai még ahhoz képest is drámainak mondhatók. A visszaesés egyértelműen az ukrajnai háború következménye.
HIRDETÉSA kiindulópont eleve az, hogy a történelmi időkben egyetlen volt szovjet tagköztársaságban sem haladta meg az oroszok elfogadottsága a 80%-ot. (A felmérés részletei itt olvashatók.)
Az még nem volna meglepő, hogy a bizalmatlansági élvonalat Ukrajna vezeti a balti államok és Grúzia társaságában. Ezek az országok már eleve 20%-os elfogadási index alól indultak, és közben Örményország és Moldova bizalmi rátája is 10-15 ponttal süllyedt.
A két leginkább feltűnő adat Kazahsztán és Azerbajdzsán, akik a nagyrégió legerősebb ipari-energetikai kapacitásával rendelkező nemzetei. Kazahsztán süllyedése 25%, de még ennél is erősebb az azeri visszaesés, 38 százalékkal.
A Kaszpi-tengeri olaj- és gázországban két éve még 60 ponton állt az oroszok elfogadottsága, ami most már csak 23. Ez a két ország a világ földgáztermelésének 25.-30. helyén áll, azzal a jelentős versenyelőnnyel, hogy szárazföldön és csővezetéken is tud szállítani bármely irányba, ezért nem kell a cseppfolyósítás és a tengeri szállítás költségeivel bíbelődnie.
Azerbajdzsán felderített földgáztartaléka 1,7 ezermilliárd köbméter, amiből egyedül a Shah Deniz mező ezermilliárdot képvisel. Ez a kapacitás nem tudja kiváltani az orosz szállításokat, de jelentősen enyhíthet az európai ellátás gondjain.
Az oroszokkal szemben a legkisebb a bizalmi válság Kirgizisztánban és Türkmenisztánban, de esetükben is elérte a 10 százalékot. (Tádzsikisztánról és Belaruszról nem tett közzé mérést az intézet.)
A Krím annektálása ellenére is javult Oroszország elfogadottsága - de csak az ukrajnai háborúig, amikor a törés beállt
A Krím elfoglalása után jelentősen nőtt Oroszország nemzetközi elfogadottsága, noha nyugati szankciókat hirdettek meg ellene. Ezek viszont lanyhának, kikerülhetőnek és kevéssé elijesztőknek bizonyultak. Az adatokból az olvasható ki, hogy a világ egésze nagyjából beletörődött a Krím megszállásába, illetve nem vont le belőle olyan következtetést, hogy emiatt jobban kellene utálnia az oroszokat.
Ebben a szakaszban a Nyugat és Oroszország gazdasági kapcsolatai zavartalanul erősödtek. A Trump-kormányzat fogta vissza leginkább a kereskedést Oroszországgal, de csak egy bő évig, és 2018-től az amerikai kapcsolat is kezdte megközelíteni a korábbi szintet.
A háttérben húzódó fontos ok ezeknek az országoknak a tartós szegénysége
Egyik vizsgált nemzet sem jutott feljebb a 70. helynél az egy főre eső nemzeti jövedelem világrangsorában. Közülük Kazahsztán áll a legjobban, de még ő is a világátlag alatt teljesít. Maga Oroszország a 63. helyen áll a nemzetközi rangsorban.
Még rosszabb a helyzet Örményországban és Grúziában, de - meglepő módon - Azerbajdzsán még náluk is véznább. Üzbegisztán és Kirgizisztán a kifejezetten szegény országok csoportjában toporog, Belarusz pedig messze Kazahsztán mögött teljesít.
Ezek az országok mindannyian élénk érdeklődést mutatnak a nagyobb külföldi fejlesztések iránt, melyeket egyelőre sokkal inkább remélhetnek Kínától vagy a Nyugattól, mint a pénzügyileg kivérző Oroszországtól.
A Hszi Csin-ping kínai elnök által meghirdetett új világkereskedelmi stratégia (BRI) legfontosabb csápjai jórészt ezeket az országokat érintik, Oroszországot kevésbé.
Noha a világsajtó többnyire a kínai-orosz gazdasági kapcsolatok növekedéséről beszél, az Európai Unió és Kína közti kereskedelem még mindig jóval nagyobb mértéket mutat, igen jelentős kínai többlettel (432 milliárd dollár). A nyugati szankciók hatásaként az orosz-kínai egyensúlytalanság növekedni fog, mert Oroszország erős diszkonttal kénytelen értékesíteni energiahordozóit Kína felé, ami a Brent-olaj áránál 25-35 dollárral alacsonyabb hordónként .
Nem mellőzhető tény az sem, hogy a kínai-amerikai kereskedelem egyetlen hónap alatt produkál közel akkora forgalmat, mint az orosz-kínai egy negyedév alatt.
Ebből olyan távlati kép rajzolódik ki, hogy a Közép-Ázsia feletti befolyásért nyílt küzdelemre lehet számítani Moszkva és Peking között. Ennek felszínes jelei már látszanak, például abban, hogy Hszi elnök legutóbb Moszkva meghívását mellőzve egyeztetett a régió vezetőivel.
A birodalmi gondolat új erőre kapott a felívelő korszakban
Vlagyimir Putyin elnök és más orosz nacionalisták számára a 2014-20 közötti fellendülés adott bátorítást arra, hogy tovább gondolkodjanak a posztszovjet államok feletti „kiváltságos” szféra újjáépítésén.
A "birodalmi gondolatnak" az orosz elnök többször is hangot adott, amikor megszólalásaiban és esszéiben egyre sűrűbben hibáztatta a régi kommunista vezetést, amiért szétdarabolták Oroszországot. Nézete szerint a cári birodalom felosztása a 22 relatíve független állam halmazára súlyosan visszavetette a birodalom fejlődését (ami részben igaz is). Ezért személyesen Vlagyimir I. Lenint kárhoztatta, de nem kímélte a bolsevik vezetés más tagjait sem, beleértve Sztálint is.
A birodalmi okfejtést az orosz elnök 2021 nyarán, a Joe Bidennel való genfi találkozó után fejtette ki teljes részletességgel a Kreml honlapján közzétett esszéjében, ami "Az oroszok és ukránok történelmi egysége" címet viselte. A tanulmány nem ütötte meg a világsajtó érdeklődési szintjét, pedig egy hadüzenet nélküli restaurációs háború eszmei alapjának számított, ami rá fél évvel be is következett.
Az ukrajnai háború beindítása derékba törte a mézes éveket, és Oroszország vezetésének globális elfogadása az elmúlt évben drámaian csökkent. A volt szovjet köztársaságok tulajdonképpen ebbe a nemzetközi tendenciába illeszkednek.
A "Russzkij Mir" eszméje halványul, és az etnikai oroszok sok helyen elszakadnak anyanemzetük politikájától
Azokban az országokban, ahol az orosz nemzeti lakosság aránya jelentős (Kazahsztán, Észtország, Lettország) az orosz nemzetiségűek egyre inkább elutasítják Oroszország hatalmi lépéseit.
HIRDETÉSA „Russzkij Mir”, ami orosz világot, de orosz békét is jelent, egy lassan idejét múló nyelvi, kulturális és történelmi kapcsolatrendszerre utal, arra a mély orosz örökségre, amit sokáig fennmaradt a posztszovjet térben, és ma is jelen van.
Az orosz nacionalisták kötelességüknek is tartják, hogy megvédjék a diaszpóra lakosságát a vélt többségi fenyegetésektől, és ebben keresnek indokot az esetleges erőszakos fellépésre az utódok ellen. Az Ukrajna elleni háború egyik hivatkozási alapja éppen ez a "nemzetvédelmi funkció".
A 2005-ben megkezdett folyamatos adatgyűjtés szerint több önazonos orosz nemzetiségű személy helyteleníti, mint ahány elfogadja Oroszország vezető szerepét. Utóbbiak Észtországban és Lettországban már csak 14 százalékot képviselnek.
Kazahsztánban az önmagukat oroszként definiálók nagyobb része még támogatja a moszkvai vezetést, de már csak 10%-os többséggel, ami 2021-ben még 42-t mutatott. A még mindig viszonylag szilárd orosz helyőrségnek Kirgizisztán és Üzbegisztán látszik, ezek az országok viszont a nagyrégió leggyöngébb gazdasági láncszemei.
Az orosz vezetést teljesen leköti Ukrajna, ezért kevésbé figyel a közvetlen szomszédokkal való kapcsolatokra
Noha az orosz elnök szokott mutatkozni közép-ázsiai vezetőkkel (együtt és külön), és többükkel találkozott a Sanghaji Együttműködési Szervezet ülésén és legutóbb Moszkvában is, ezek a megbeszélések nem hoztak semmilyen átütő eredményt, hanem inkább a kapcsolatok fennmaradását jelezték a külvilág felé. Moszkva ezekkel a látványos találkozókkal azt szeretné kifejezni, hogy továbbra is az utódállamok fő összetartó és közvetítő ereje (broker).
HIRDETÉS
Az Ukrajnára való összpontosítás némileg elvonta Oroszország figyelmét korábbi regionális hatalomközvetítői szerepéről. Ez leginkább Örményországban és Azerbajdzsánban mutatkozik meg, melyek megismétlődő konfliktusokba keverednek a vitatott Hegyi-Karabah területén. Az Oroszországgal szembeni ellenszenv már a 2020-as második hegyi háború idején növekedni kezdett mindkét országban.
Ezzel a konfliktussal kapcsolatban viszont történelmi súlyú fejlemény, hogy orosz közvetítéssel Örményország és Azerbajdzsán elvben megállapodott egymás határainak kölcsönös elismeréséről, ami remélhetőleg lezárja a 30 éves véres békétlenség történetét. Ha ez megvalósul, akkor az orosz békefenntartók örményországi állomásoztatása fölöslegessé válik.
Ezeknek az országoknak a vezetői most lehetőséget látnak arra, hogy távolabb lépjenek az orosz kontrolltól, és nagyobb autonómiát faragjanak a lakosság és a hazai elit javára
Az utód-kormányzatokat elijeszti az ukrajnai területi szuverenitás megsértése, a földrablás mögött felsorakozott gyönge indokok, de főként az erőszak mértéke. A beavatkozás durvasága aggodalomra ad okot azokban az országokban, melyek erősebb etnikai megosztottságokat cipelnek, történelmi okokból.
Ez az aggodalom igen erőteljes Moldovában, ahol továbbra is orosz békefenntartók állomásoznak a Dnyeszteren túli régióban. A moldovai vezetők attól tartanak, hogy Oroszország megpróbálja majd magához kapcsolni ezt a területet, miután sikerül legyőznie az ukrán hadsereget.
Kazahsztánban nagyszámú orosz nemzetiségű lakosság él, főként az Oroszországgal határos északi területen. Számuk meghaladja a kétmillió főt, és a kormány számára fejfájást okoz, hogy egy területi konfliktus esetén a nagy körzet lakói jobban szimpatizálnak Oroszországgal.
HIRDETÉSNem sokat lendített a két ország további viszonyán, amikor tavaly júniusban Szentpétervárott Tokajev kazah elnök Vlagyimir Putyin füle hallatára jelentette ki, hogy országa nem ismeri el az "önjelölt luhanszki és donyecki népköztársaságokat".
Az esetre haragosan reagált az ilyenkor mindig ugrásra kész megmondóember, a korábbi orosz elnök és miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev, aki a Telegramon azt lengette be, hogy Ukrajna után Kazahsztán következik, merthogy ilyen ország történelmileg nem is létezett.
Ezután a kazah hatóságok humanitárius segélyeket küldtek Ukrajnába, és fenntartották kapcsolatukat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Nyilvános helyeken betiltották az orosz katonai propagandaszimbólumokat, és jóváhagyták egy háborúellenes nagygyűlés megrendezését is Almatiban.
Mint a fenti adatok mutatják, a posztszovjet térség korántsem monolitikus, és a véleményekben hatalmas a különbség. Hogy ez milyen orosz politikát vált ki rájuk nézve a következő években, az szinte teljesen az ukrajnai háború kimenetelétől függ.