NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Napokon belül megkezdődhet az ukrán ellentámadás

Az orosz rakétatámadást elszenvedő dnyiprói kórház.
Az orosz rakétatámadást elszenvedő dnyiprói kórház. Szerzői jogok AFP
Írta: Jelinek Anna
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

"Ukrajna készen áll az ellentámadás megindítására" - jelentette ki az ország egyik legmagasabb rangú biztonsági tisztségviselője.

HIRDETÉS

Bár Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára nem mondott pontos időpontot az offenzíva megkezdésével kapcsolatban, a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a támadás akár "holnap, holnapután vagy egy héten belül" is megkezdődhet. Emellett azt is megerősítette, hogy a Wagner zsoldoscsapatainak egy része kivonul Bahmutból, de kiemelte, hogy ez csupán azt jelenti, hogy "átcsoportosítják őket három másik helyszínre", és nem pedig azt, hogy "feladják a harcot Ukrajna ellen".

Arra a kérdésre, hogy az ország fegyveres erői készen állnak-e az offenzívára, úgy reagált, hogy Ukrajna mindig is készen állt.

Ugyanúgy, ahogyan eddig is bármikor készen álltunk arra, hogy megvédjük az országunkat. Ez nem idő kérdése.
Olekszij Danilov
az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára

A katonai vezető arra is kitért, hogy ebben a helyzetben a kijevi kormánynak hallgatnia kell a hadsereg stratégáira, ugyanis ha minden körülmény adott, az ellencsapást azonnal meg kell indítani. Danilov szerint a napokban jól állnak a csillagok. Most az a legfontosabb, hogy a Zelenszkij vezetés bebizonyítsa az ukránoknak és nyugati szövetségeseinek, hogy képes megtörni az orosz előrenyomulását.

Meg kell értenünk, hogy ezt a történelmi lehetőséget, amelyet Istentől kaptunk, nem halaszthatjuk el. Csak így válhatunk valóban független, nagy európai országgá.

Az interjúban azt is elmondta, hogy butaság lenne minden egyes offenzívánál ,, "nagyszabású ellentámadást" emlegetni. Az ukrán haderő tavaly február óta minden nap azon van, hogy lerombolja az orosz stratégiai állásokat - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy érdemes volt-e Bahmutért hosszú hónapokon át háborúzni, azt válaszolta, hogy minden négyzetméter ukrán földért megéri harcolni. Ezt az elvet a jövőben sem fogják feladni.

Danilov később hozzátette, hogy "teljesen nyugodt" azzal kapcsolatban, hogy Oroszország megkezdte a nukleáris fegyverek telepítését Fehéroroszországba, mivel "számukra ez nem újdonság". Az interjút végül Volodimir Zelenszkij telefonüzenete szakította félbe, amiben éppen az ellentámadás megvitatására hívta a biztonsági tisztviselőt.

Mindeközben Zelenszkij pénteken részvétét fejezte ki egy dnyiprói kórházat ért orosz csapás áldozatainak. A rakéta egy olyan klinikát talált el, amely egy nagyobb kórház részeként mentálhigiénés szolgáltatásokat nyújtott - közölte Borisz Filatov, a város polgármestere egy videóbejegyzésben. A támadás 2 halálos áldozatot követelt és több mint 30 embert, köztük 2 gyereket sebesített meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Enyhén erősödik Oroszország támogatottsága a nagyvilágban az ukrajnai háborúval kapcsolatban

Ballisztikus rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet

Amerikai védelmi miniszter: „Továbbra is támogatjuk Ukrajnát”