Nyolc év után először rendeztek választási vitát Görögországban

Miniszterelnök-jelölti vita Görögországban, az ERT tévéstúdiójában
Miniszterelnök-jelölti vita Görögországban, az ERT tévéstúdiójában   -  Szerzői jogok  Thanassis Stavrakis/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Írta: Andrea Hajagos  & Euronews Greece  és EBU/ERT

A miniszterelnök-jelöltek vitájában szó volt a leendő török vezetéssel való kapcsolatról, a tengeri övezetek kijelöléséről és határkerítésekről is.

Nyolc év után először rendeztek választási vitát Görögországban, ahol a jelöltek ismertették álláspontjaikat a legfontosabb társadalmi kérdésekben. A külpolitikai témáknál a jelenlegi miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz közölte: kész tárgyalni azzal, akit Törökországban a héten elnökké választanak, de – mint mondta - illúziók nélkül.

"Tiszteletben tartjuk a török nép döntését, és hajlandó vagyok beszélni azzal, akit megválasztanak. A "kék haza" doktrínájában kifejeződő török revizionizmus mélyen, rendszerszerűen bele van írva valamennyi török párt DNS-ébe. Mindig kész vagyok megvitatni az egyetlen nézetkülönbségünket, a tengeri övezetek kijelölését. Az erős szövetségek politikájának folytatódnia kell," fogalmazott a kormányfő, az Új Demokrácia nevű párt elnöke.

Alekszisz Ciprasz jelenleg ellenzékben lévő volt miniszterelnököt a görög védelmi politikáról és a határok őrzéséről kérdezték.

„A határok őrzése magától értetődő, és amikor a Sziriza volt hatalmon, volt kerítés, nem bontottuk le. Nem fogunk a hozzáértők ajánlásaival sem szembemenni, de nem fogjuk megcsúfolni a polgárokat sem. A menekült- és bevándorlókérdést nem kerítésekkel fogjuk megoldani. Ahol vannak, ott maradjanak, de európai szinten másfajta módszerrel fogjuk ezt megoldani,” közölte a Sziriza elnöke.

A május 21-i választások előtt a politikusok a külpolitikai és a védelmi kérdéseken kívül megvitatták a legfontosabb gazdasági, közigazgatási, oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi és energiaügyi témákat is.

kapcsolódó cikkek