NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kevin McCarthyt kilencedszer sem választották meg a képviselőház elnökének

Kevin McCarthy újságíróknak nyilatkozik január 4-én
Kevin McCarthy újságíróknak nyilatkozik január 4-én Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szappanoperába illő történet, ami az amerikai képviselőház elnöki posztjáért folytatott szavazásokon történik.

HIRDETÉS

Szerda estig hatszor próbálták megválasztani az Egyesült Államok képviselőházának elnökét, de Kevin McCarthy republikánus képviselő ugyanennyiszer bukott el a szavazáson. 100 év óta ez az első alkalom, hogy egy vezető pártnak nem sikerült közös erővel megválasztania a házelnököt többszöri szavazás során. Csütörtökön ismét voksoltak, az első kör pedig úgy végződött, mint az összes eddigi, sőt: McCarthy később a nyolcadik és a kilencedik szavazást is elvesztette. Helyi idő szerint délután 5 óráig, magyar idő szerint este 11 óráig így nézett ki időrendben a csütörtöki nap.

Helyi idő szerint nem sokkal délután egy óra előtt túl volt az amerikai képviselőház a hetedik szavazáson, és már a szavazatok számlálásának felénél úgy tűnt, hogy megint nem sikerült házelnököt választani, azaz Kevin McCarthy ismét veszített. 

A szavazás menete tartogatott pár meglepetést, például amikor Matt Gaetz republikánus képviselő (aki eddig egyszer sem szavazott McCarthyra) bemondta Donald Trump nevét, miszerint őt jelölné házelnöknek. Az ülésterem egy pillanatra felcsattant, de megjegyzendő: házelnöknek bárkit lehet jelölni, ahhoz nem kell a képviselőház tagjának lenni, noha az amerikai történelem során még nem volt rá példa, hogy külsősnek adták volna a pozíciót. 

A szavazatszámlálás felénél járva a BBC megjegyezte, hogy McCarthy láthatóan először ingott meg, és közel sem olyan nyugodt, mint kedden és szerdán volt. Hozzátették: az a húsz republikánus képviselő, aki két napja ellene szavaz, most is másra voksolt, ami egyet jelent azzal, hogy a szerda esti tárgyalásokon felajánlott pozíciók kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy változtassanak az álláspontjukon. 

Helyi idő szerint nem sokkal délután fél 2 előtt viszont biztossá vált, hogy McCarthy ismét vesztett, ugyanis 201 szavazatot kapott, ehhez képest a demokrata Hakeem Jeffries-nek 212 alkalommal hangzott el a neve. 

A házelnökké váláshoz 218 szavazatra van szükség. 

Nyolcadik kör, szokásos menet

Még mielőtt nekiláttak volna a nyolcadik körnek, Matt Gaetz republikánus képviselő újságíróknak azt mondta, hogy patthelyzet alakult ki, és szerinte McCarthy vagy „visszalép a versenyből", vagy ha mégis úgy alakulna, hogy nyer, akkor olyan nyomás alá kerül, amivel később megfoszthatják házelnöki jogköreitől. McCarthy számára ez aligha hangzik kedvezően. 

Felmerül még a következő kérdés: mi történik, ha a szavazáson senki sem szerez többséget? A válasz egyszerű: a képviselőház nem működik, ugyanis elnök híján a képviselők még az esküt sem tehetik le – tehát addig kell szavazni, míg végül valaki nem kap elég szavazatot.

McCarthy leszögezte, hogy akkor is harcol, ha nem nyer azonnal, főleg, hogy a republikánusoknak nincsen olyan jelöltje, aki esélyes lehetne a házelnöki posztra. Csakhogy McCarthy közben a nyolcadik kört is elvesztette, a már-már szokásosnak nevezhető 201 szavazattal. 

Helyi idő szerint délután negyed 4-kor bejelentették, hogy a következő, kilencedik szavazáson is Kevin McCarthy a republikánusok jelöltje a házelnöki posztra.  

Támogató szavak

Kevin McCarthyt Troy Nehls texasi republikánus képviselő jelölte a kilencedik körre. Közölte: „McCarthy tudja, hogy meg kell szereznie az elnöki posztot, és hogy a 118. kongresszusban hozott döntéseink kulcsfontosságúak országunk jövője szempontjából. Tegyük azt, ami az amerikai nép érdekeit szolgálja, és lássunk munkához. Elsőként válasszuk meg Kevin McCarthyt a képviselőház elnökévé."

Tudósításában a CNN azt írja, hogy a szavazások között a képviselőházban zárt ajtók mögötti tárgyalások folynak, McCarthy pedig azt mondta, hogy addig néz szembe pártbeli ellenzékével, míg nem jut egyezségre velük. 

Kilencedik kör

Ismét vesztett McCarthy, a hivatalos közlemény szerint 200 szavazatot kapott, a demokrata Jeffries-nek pedig újfent 212-szer hangzott el a neve. 

Kevin McCarthyt jelölték a szavazás tizedik fordulójára is. Juan Ciscomani republikánus képviselő azzal indokolta a jelölést, hogy szerinte McCarthy „törődik az amerikai néppel, és törődik az országunkkal."

Helyi idő szerint délután 5 órakor bejelentették: a tizedik kört is lezavarják csütörtökön, erre utoljára 164 évvel ezelőtt volt példa. 

Don Bacon republikánus képviselő azt mondta, hogy amennyiben a párton belüli ellenzékük nem változtat az álláspontján, és nem hajlandóak McCarthry szavazni, akkor azon fognak dolgozni, hogy megegyezzenek a demokratákkal. 

A csütörtöki ülés előtti két napban az alábbiak történtek:

  • Kevin McCarthy rendre 201-202-203 szavazatot kapott, csakhogy egy húsz fős republikánus csoport nem voksolt rá, így a szavazatok száma kevés. A 435 fős képviselőtestületből legalább 218 szavazatra lenne szüksége.  

  • A „Never Kevins” néven futó csoport szerint McCarthy túl közel van egy romlott rendszerhez, és aligha teszi meg a megfelelő lépéseket, hogy a kormányzás láthatóan megváltozzon. 

  • A BBC azt írta, hogy szerdán késő este megbeszéléseket tartottak a republikánus képviselők, melyeken McCarthy a szavazatokért cserébe különböző engedményeket és pozíciókat ajánlott, de ettől még nem világos, hogy ez miként hat a csütörtöki szavazásra. 

  • A demokraták egységesen kiálltak választottjuk, Hakeem Jeffries mellett, de mivel a képviselőházban jelenleg a demokraták vannak kisebbségben, így vajmi kevés az esély, hogy Jeffries lesz a házelnök.

Hatalmi alkudozás

Elemzésében a BBC megjegyezte, hogy McCarthy akkor győzedelmeskedhet, ha képes lesz valamilyen alkut kötni, és valamiféle hatalomról vagy befolyásról lemond a párton belüli ellenfelei javára. A másik lehetőség, hogy egyszerűen bedobja a törölközőt, és a republikánusok új, kompromisszumos jelöltet választanak helyette. Matt Gaetz, a „Never Kevins” csoport egyik tagja szerint McCarthynak ki kéne szállni a versenyből. 

Kaotikus jövőkép

A képviselőház elnökválasztásának egyértelmű republikánus győzelemmel kellett volna kezdődnie azok után, hogy a párt a novemberi félidős választások után átvette a Kongresszus alsóházának irányítását, de mégsem így lett. A párton belüli ellenzék ideológiai és személyes okokból ellenzi McCarthyt, a már említett húsz szavazattal pedig arra is van lehetőségük, hogy engedményeket kényszerítsenek ki belőle. Az már datálható, hogy a képviselőházban kialakult zűrzavar eredménye némileg kaotikussá teheti a következő két évet, hiszen úgy tűnik, egyes republikánusok csoportok „háborúban állnak” egymással.

HIRDETÉS

Katherine Clark demokrata képviselő egy korábbi, csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy történelmi zűrzavarnak tekinthető, amit a képviselőházi republikánusok művelnek.

Amíg nincs képviselőház

Amíg nincsen házelnök, addig patthelyzetben van a képviselőház, ugyanis képtelen gyakorolni a jogköreit. Gyűjtésében a CNN megjegyzi, hogy jelenleg nincs törvényhozás, aBiden-kormányzat pedig ellenőrzés nélkül működik, így nincs felügyelet 

  • a Fehér Ház, 
  • a külügyminisztérium, 
  • a védelmi minisztérium és a hírszerző ügynökségek felett.

 

Csütörtök reggel a külügyi és a fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságok leendő elnöke azt írta közleményében, hogy „nem hagyhatjuk, hogy mindez veszélyeztesse az Egyesült Államok biztonságát és védelmét."

Mike Gallagher republikánus képviselő elmondta, hogy nem találkozhatott a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével, mert a képviselőház biztonsági szolgálata arról tájékoztatta, hogy még nincs engedélye. Brian Fitzpatrick republikánus képviselő azt nyilatkozta, hogy a képviselőház hírszerzési bizottságában ül, és hogy ők felügyelik mind a 19 hírszerző ügynökséget, de jelenleg nem végezhetik a munkájukat. 

HIRDETÉS

Házelnök híján a képviselőházban nincs házszabály, ugyanis minden új kongresszusnak új házszabályt kell elfogadnia – házelnök nélkül ez lehetetlen. 

Ki az a Kevin McCarthy?

Kevin McCarthy 57 éves, 2007 óta a kaliforniai (és az állam demokrata beállítottsága ellenére) erősen republikánus Bakersfield képviselője a képviselőházban. Egy ideig szoros kapcsolatot ápolt Donald Trumppal, egyes amerikai médiumok szerint Trump néha úgy emlegette, hogy „az én Kevinem".

2021. január 6-án, a Capitolium ellen elkövetett támadás alatt egy állítólag heves, káromkodásokkal teli telefonbeszélgetés során arra kérte Trumpot, hogy kérje meg a tüntetőket, hogy menjenek haza, de napokkal később meglátogatta őt Floridában a Mar-a-Lago rezidencián.

McCarthy kinevezése az Egyesült Államok külpolitikájára is kihatna. Novemberben közölte, hogy egy republikánus irányítású kongresszus nem lenne hajlandó „biankó csekket" kiállítani Ukrajnának. „A többség megszerzése csak a kezdet – írta akkor kollégáinak. – Később az alapján mérnek minket, hogy mit teszünk a többséggel."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kevin McCarthy hatodszor sem szerezte meg az amerikai képviselőház elnöki székét

15 év börtönre ítélték a kubaiaknak kémkedő volt amerikai nagykövetet

Meghalt O. J. Simpson