Oroszország már az Északi-sarkon is fegyverkezik

A kanadai miniszterelnök hagyományőrző programot is szervezett a NATO főtitkárának
A kanadai miniszterelnök hagyományőrző programot is szervezett a NATO főtitkárának   -  Szerzői jogok  Jason Franson/AP
Írta: Zoltan Siposhegyi

A NATO főtitkára szerint itt az ideje, hogy a Nyugat felvegye a kesztyűt, mert az orosz rakéták a sarkkörön keresztül érhetik el leggyorsabban Amerikát.

Egyre hidegebb a háború. Miközben a világ a Donbaszra figyel, az oroszok megkezdték a fegyverkezést az Északi-sarkon - erre figyelmeztetett a NATO főtitkára. 

Jens Stoltenberg kanadai látogatása során arról beszélt, hogy Moszkva úgy próbálja beállítani az ukrajnai konfliktust, mintha az az Egyesült Államok és Oroszország történelmi léptékű harca lenne. Márpedig ha az oroszok meg szeretnék támadni az amerikai kontinenst, akkor ahhoz a legrövidebb út az északi sarkon át vezet. Az atomtöltetek valószínűleg itt repülnének át. Nem véletlen, hogy Moszkva hiperszonikus rakétákat tesztel a fagyos vidéken.

Oroszország egy új Sarkköri Parancsnokságot hozott létre és megnyitott több száz szovjet időkbeli bázist, köztük reptereket és mélyvízű kikötőket. Eközben Moszkva itt teszteli a legújabb fegyvereit is.

A transzatlanti szövetség vezetője szerint a Nyugatnak is haderőfejlesztésbe kell kezdenie északon. Erre igen jó esélye is van. Finnország és Svédország csatlakozásával ugyanis a 8 sarkköri államból, 7 NATO tag lesz.

,,Itt az ideje annak, hogy felismerjük: megváltozott a politikai valóság, és meg kell védenünk a NATO fennhatósága alá tartozó területeket, beleértve az Északi-sarkvidéket" - figyelmeztetett Justin Trudeau, kanadai miniszterelnök.

Stoltenberg most először a jégtáblák közé is ellátogatott, ahol aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kína és Oroszország szorosabb együttműködésre törekszik az új kereskedelmi útvonalak kialakításában, és az Északi-sark ásványkincseinek kitermelésében.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború