NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fontos SMS-eket törölhetett a Pentagon a Capitolium ostromáról

A védelmi minisztérium, a Pentagon épülete Washingtoban
A védelmi minisztérium, a Pentagon épülete Washingtoban Szerzői jogok AP Photo/Charles Dharapak
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Trump-korszak távozó katonai vezetőinek teljesen törölték a telefonjait, pedig nem kizárt, hogy fontos adatok lehettek rajtuk január 6-áról.

HIRDETÉS

A CNN információi szerint az amerikai védelmi minisztérium a Trump-kormányzat végével teljesen törölte a távozó minisztériumi vezetők és katonai tisztviselők telefonjait. Pedig bírósági beadványok szerint olyan adatok is lehettek rajtuk, amelyek a Capitolium elleni tavaly január 6-i támadással kapcsolatosak.

A Pentagon tisztségviselőinek telefonjainak törléséről szóló hivatalos beismerés az American Oversight nevű civil figyelő szervezet által a Pentagon és a hadsereg ellen az információszabadságról szóló törvény alapján indított per során derült ki - írja a CNN.

A magát pártatlannak valló, ám kifejezetten a Trump-adminisztrációt célba vevő civil szervezet január 6-i feljegyzéseket kért többek között Chris Miller volt megbízott védelmi minisztertől, Kash Patel volt vezérkari főnöktől, Ryan McCarthy hadseregéért felelős volt államtitkártól és a Pentagon más prominens tisztviselőitől. A közérdekű adatok szabadságáról szóló törvényre (FOIA) hivatkozva az első kérelmeket már néhány nappal a Capitolium ostroma után nyújtották be.

Miller, Patel és McCarthy is kulcsfontosságú tanúknak számítanak a január 6-i eseményekre adott kormányzati válasz és Donald Trump korábbi elnök reakciójának megértéséhez. Mindhárman a védelmi minisztérium döntéshozói voltak, amikor a Nemzeti Gárda egységeit mozgósították a Capitoliumhoz a zavargás kibontakozásakor. Nincs arra utaló jel, hogy ők maguk törölték volna az adatokat - írja a CNN.

Egyszerűen megdöbbentő elhinni, hogy az ügynökség nem értette meg, mennyire fontos megőrizni ezeket a feljegyzéseket,

különös tekintettel azokra a vezető tisztviselőkre, akiket megörökíthették, mit csináltak, mikor csinálták, miért csinálták azon a napon" - mondta Heather Sawyer, az American Oversight ügyvezető igazgatója a CNN-nek.

"A védelmi minisztérium és a hadsereg közölte a felperessel, hogy amikor egy alkalmazott kilép a minisztériumból vagy a hadseregből, akkor leadja a kormány által kiadott telefont, és a telefont törlik" - állította a kormány a beadvány szerint. "A már nem az ügynökségnél dolgozók esetében a szöveges üzeneteket nem őrizték meg, ezért nem lehetett keresni, bár lehetséges, hogy bizonyos szöveges üzeneteket más nyilvántartási rendszerekbe, például e-mailbe mentettek" - tették hozzá.

Az ügy kísértetiesen hasonlít a biztonsági szolgálat botrányára: két hete a 2021. január 6-i, a Capitolium elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottság közölte, hogy meghallgatásra beidézte a Secret Service-t, az elnök biztonságát felügyelő szolgálatot, mivel állítólag bizonyítékként is felhasználható szöveges üzeneteket törölt.

A Belbiztonsági Minisztérium főfelügyelői hivatala állítja, hogy a szolgálat sok üzenetet törölt egy eszközcsere-programmal. Az ügynökség vitatta a vádat, mondván, néhány telefonadat elveszett egy rutinszerű készülékcsere során, de a kért szövegeket mind elmentették.

A tavaly januári történéseket vizsgáló bizottság egyre inkább azt igyekszik bizonyítani, hogy a választások végeredményét el nem fogadó Donald Trump egyfajta "puccsot" próbált volna szervezni, és hogy ő tüzelte volna fel a szélsőjobboldali csoportokat a Capitolium ostromára (az eseményeknek öt halottja volt).

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Letartóztattak egy volt FBI ügynököt a Capitolium elleni támadásban való részvétele miatt

Steve Bannont, Trump egykori tanácsadóját bűnösnek nyilvánította az esküdtszék

Önmagát halálra égető amerikai katonáról neveznek el utcát a palesztinok