Egykori pártja nyerheti a volt kormányfő elleni merénylet árnyékában rendezett választást Japánban

A volt japán miniszterelnök emléke előtt tisztelgő emberek Narában.
A volt japán miniszterelnök emléke előtt tisztelgő emberek Narában.   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Peter Kristof

A kormánypárt várhatóan fölényes győzelmet arat a szenátusi választásokon.

Egyperces tiszteletadással emlékeztek meg a kormányzó Liberális Demokrata Párt székházában a meggyilkolt egykori miniszterelnökről, Abe Sinzóról, aki a szenátusi választás előtt két nappal lett merénylet áldozata Japánban.

Az exit pollok szerint a jelenlegi miniszterelnök, Kisida Fumio által vezetett kormánypárt fölényes győzelmet arathat a választásokon – vélhetően nem kis részben a merénylet által kiváltott szimpátiahullámnak köszönhetően.

A Japán nyugati részén lévő Narában vasárnap délután több mint ezren helyeztek el virágokat és imádkoztak a pénteki gyilkos merénylet helyszínén. Sokan még mindig nehezen hiszik el, hogy a volt miniszterelnököt lelőtték.

„Soha nem hittem volna, hogy ilyen megtörténhet” – mondta egy nő. Férje úgy fogalmazott, reméli, azok után, hogy idejöttek, a lányai érdeklődni fognak a politika és a demokrácia iránt.

A merénylet után azonnal elfogott elkövető, Jamagami Tecuja azt mondta a rendőrségnek, azért lőtte le Abe Sinzót, mert úgy tudta, hogy kapcsolatban állt egy vallási csoporttal, amely az anyját anyagilag tönkretette.

kapcsolódó cikkek