Feleselegesen fáradnak a svédek és a finnek Erdogan szerint

Erdogan a márciusi NATO-csúcson
Erdogan a márciusi NATO-csúcson   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Pásztor Máté

A török vezetés többször jeezte fenntartásait a NATO bővítésével kapcsolatban.

A svéd és a finn delegációnak nem kell azzal fárasztania magát, hogy Ankarába jön – jelentette ki a török elnök.

Recep Tayyip Erdogan a múlt héten némileg meglepte NATO-szövetségeseit azzal, hogy nem fogadja pozitívan a két ország felvételi kérelmét, elsősorban arzért, mert az Ankara által terroristaszervezetnek tartott csoportok tagjait fogadták be.

Sajtótájékoztatóján Erdogan gyakoratilag megismételte múlt heti kijelentését, eszerint Törökország nem támogatja a két északi állam csatlakozási szándékát.

"Egyik országnak sem egyértelmű a hozzáállása a terrorszervezetekhez, hogyan bízhatnánk bennük?" - tette fel a kérdést Erdogan.

A svéd védelmi miniszter korábban azt közölte, hogy Svédország és Finnország magas rangú képviselői Törökországba utaznak, hogy tárgyalásokat folytassanak Ankara kifogásairól.

"Hétfőn érkeznek Törökországba. Azért jönnek, hogy meggyőzzenek minket? Elnézést, de emiatt ne fárasszák magukat" - mondta Erdogan a tervezett látogatásról.

Ankara azt állítja, hogy Svédország és Finnország olyanokat fogadott be, akik kapcsolatban állnak az általa terroristának tartott csoportokkal, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveres csoportjával és Fetüllah Gülen követőivel. Gülent Ankara a 2016-os puccskísérlet megszervezésével vádolja.

"Azért jönnek, hogy meggyőzzenek minket? Elnézést, de emiatt ne fárasszák magukat"
Recep Tayyip Erdogan

Hétfőn a svéd kormány is úgy döntött, hogy kérelmezi a NATO-tagságot - közölte Magdalena Andersson miniszterelnök egy nappal azután, hogy Sauli Niinisto finn elnök megerősítette országa hasonló szándékát. 

A NATO és az Egyesült Államok biztosak abban, hogy Törökország nem fogja akadályozni Finnország és Svédország tagságát. A diplomaták szerint Erdogan komoly nyomás alá kerül, mivel Finnország és Svédország nagymértékben erősítené a NATO-t a Balti-tenger térségében.

kapcsolódó cikkek