Oroszország nem zárja be európai nagykövetségeit

Archív fotó: a berlini orosz nagykövetség épülete
Archív fotó: a berlini orosz nagykövetség épülete   -  Szerzői jogok  MTI/EPA/Filip Singer
Írta: SL

A nyugati szankciók ellenére Moszkva továbbra is fontosnak tartja diplomáciai képviseleteik munkáját.

Oroszország nem tervezi nagykövetségeinek bezárását Európa-szerte, megtorlásul a Nyugat által az ukrajnai inváziója miatt ellene hozott intézkedésekért - írta orosz lapok nyomán a BBC.

"Ez nem tartozik a hagyományaink közé. Ezért úgy gondoljuk, hogy a diplomáciai képviseleteink munkája fontos" - mondta Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes a RIA állami hírügynökségnek.

A nyugati országok büntetőintézkedések sorát vezették be, így szankciókat vezettek be kulcsfontosságú orosz tisztviselők ellen, befagyasztották az orosz központi bank vagyonát és betiltották az orosz olajimportot, hogy Moszkvát az ukrajnai katonai offenzíva befejezésére kényszerítsék.

Hétfőn Oroszország lengyelországi nagykövetét a háború ellen tiltakozó emberek vörös festékkel dobálták meg. Megakadályozták, hogy virágot helyezzen el egy varsói szovjet temetőben, ahol a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 77. évfordulójára emlékeztek. Oroszország válaszul egy határozott hangvételű tiltakozó jegyzéket küldött Lengyelországnak.

Legutóbb éppen Moszkva utasított ki negyven német követségi alkalmazottat, miután április elején Oroszország berlini nagykövetségéről utasítottak ki 40 orosz alkalmazottat.

Jevgenyij Ivanov orosz külügyminiszter-helyettes április végén arról számolt be az orosz parlament felsőházában, hogy az ukrajnai "különleges hadművelet" kezdete óta 28 nyugati országból mintegy 400 orosz diplomatát utasítottak ki.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború